6 hónapos a babàm és elapadt a tejem Már elkezdte a kóstolást. Most mi a teendő? Nem ivott még cumisüvegből soha. Tápszert kell adnom? És melyiket? Pohárból?
Tapszert az orvos tudja felurni, szetintem ne vegyél magadtól.
Esetleg svéd itatopohar jó lehet, ha a cumisuveget nem fogadja el.
Ennyire hirtelen nem apad el, pláne, ha még sokszor szoptattál egy nap (gondolom, ha még nem ivott mást), inkább az szokott lenni, hogy a tejleadó reflex valamiért nehezebben indul be (stressz, más a körülmények, pl. utazás, kórház, költözés), vagy megváltozik az íze (néha reagálnak így, ha a menzesz megjön vagy ha számára újdonságot ettél - nálunk a mustár volt ilyen) és a baba nem akarja elfogadni vagy nehezebben. Ezeket azért át lehet vészelni legtöbbször, újra és újra kell kínálni, lehetőleg, akkor, amikor éhes. A tej a szoptatás abbahagyása után még akár hetek, hónapok múlva is visszahozható (persze nem rögtön és jóval kevesebb), ha inger éri a mellett.
De ettől függetlenül ebben a korban még igen, kell még tápszer és abból, amit elfogad. Cumi, csőrös pohár, kispohár, kiskanál - végig kell próbálni. Az is lehet, hogy elsőre nem kéri, de pár nap múlva már igen.
Egyik napról a másikra?
Akkor hogy tápláltad hozzá eddig?
Menete orvos tápszer elíratása
Mármint pótoltál hozzá
Legalább 2-3 hét amig elapad telhesen azért kérdeztem
Előző
Mivel neki meg legalabb 500-600 ml tejapalu taplalek kell, erdemes olyanbol adni, amibol meg is tud inni ekkora mennyiseget. Mondjuk 2-3 reszletben elosztva. Nem ordogtol valo sem a tapszer, sem a cumisuveg, foleg ha mar nem tudsz szoptatni.
Nalunk pl ugy volt ennyi idos koraban, hogy reggel-este 180-180 ml tapszer, es delben meg 90-120ml.
Tapszert megkerdezheted a dokit, hatha ir fel valamit ha van allergias a csaladban. Ha nincs, es nem irja fel, akkor valassz neki valamilyet. Az en kisfiam milumilt kapott (eleinte recepre HA-t, kesobb valtottunk sima tapszerre), most is azt kap, csak mar tejitalt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!