Kinek van itt olyan anyatejes gyereke, amelyik pár hósan sosem sírt kint a sétán?

Változó. Ha csak simán sétálni mentünk, az max egy óra volt, annyit mindig kibírt. Aztán persze volt olyan, hogy hosszabb csavargásra mentünk, be a belvárosba, az eleve fél óra oda, fél óra vissza, akkor egyértelmű volt, hogy valamikor éhes lesz. Háromhetes korától meg minden délután mentünk a tesóért a suliba, nem mindig tudtunk pont szopi után indulni, ezért szintén volt olyan, hogy eleve tudtam, hogy majd valamikor hazafelé biztos éhes lesz. Úgyhogy igen, én sokszor szoptattam nyilvános helyen, mert vagy nem tudtam, vagy nem is akartam azzal foglalkozni, hogy két szoptatás között legyünk csak kint, főleg, hogy sosem tudtam pontosan megmondani előre, hogy ez mennyi időt is jelent majd. De igazából pont ez az egyik nagy előnye a szoptatásnak: teljesen szabadon mozoghatsz a babával, mert a kaja mindig kéznél van :) Mondjuk nem is találkoztam soha olyannal, aki erre pofákat vágott volna. Egyetlen egyszer volt olyan, hogy egy kamasz fiúkból álló társaság irgalmatlan zavarba jött miattunk, pedig a mellemből semmit nem láthattak, csak nyilvánvaló volt, hogy épp szoptatok. Vicces volt, mert előtte már jó ideje a csöcsökről folyt a diskurzus, aztán amikor ténylegesen előkerült egy női mell, még ha nem is látták, vérvörös fejjel elhallgatott mindegyik :D