Mit csináljak, hogy ne keljen óránként szoptatnom a babám?
nekem 3 hónapos koráig folyton cicin volt.
nem tehettem másképp, mert kis súlyú volt, és besárgult, negyedik napra bekómált. védőnő mondta, 3 óránként KELL ennie, éjjel is ébredtem.
mivel féltem, hogy baj lehet, eleinte le se mertem venni magamról, később meg rájöttem, ez a legegyszerűbb, le se veszem.
olyan 2,5 hós lehetett, mikor el kezdtem kisérletezni, mennyi időt bír ki cici nélkül.
számítottam rá, hogy 1 óra.
hát nem. a 45 perc is úgy jött össze, hogy járkáltam vele, foglalkoztattam, keserves volt.
vannak babák, akik nem tudják, hogy dr. Adalbert Czerny papírra véste, hogy a kisbabákat három óránként elég etetni, úgy egy fél óra elég nekik, aztán aludjanak. (a náci Németország karolta fel először ezt a katonás kisbabatréninget. aki nem hiszi, olvasson utána!)
szóval, a te babád se olvassa a szakkönyveket úgy látszik :) :)
hagyd, had gyakorolja a szopizást, ő is komótosan, lassan eszik, amíg pici, úgyse mindig fogod tudni, hogy komfortcicizik, vagy éppen eszeget. a legbiztosabb, hogy engedd szopizni őt, és ha bealszik, húzd ki a szájából a didit. (ha teljesen elerenyed a kis szája, mert már szunyál, amúgy el is engedi a bimbit)
javaslom, feküdjetek az ágyon, ő egyen kedvére, te meg olvass, tévézz, ilyenek.
amúgy aki nem bír folyton feküdni, nem akar, vagy éppen nem tud (van másik gyerek is, pl.) annak ilyenkor a hordozókendő, babaerszény használata javasolt. az abban fekvő babát is lehet ügyesen szoptatni :)
én is szeretek komótosan enni, nem csodálkoztam, hogy a kisfiam ilyen.
lehet, hogy a te babád is komótosan eszik. hagyd neki :)
3-4 hónap, és nem lesz ilyen.
ui: az én babám 3-4 hónaposan KÉT ÓRÁNKÉNT evett, akár 1 órán keresztül is szopizott. nem érdekelt, ki mit mond. cserébe én is mindig nagyon kiegyensúlyozott és boldog voltam, nem éreztem frusztráltságot, vagy nem motoszkált a fejemben, hogy valamit nem csinálnék jól, a gyerek meg nagyon nyugodt, békés, kiegyensúlyozott és jó kerek lett, na meg egészséges, és ráadásul most 15 hónapos, és még mindig van bőségesen tejem :)
had cicizzen, add át magad a boldog szoptatásnak, a gyerekkel való összebújásnak. türelem :)
szombaton lesz 3 hetes.A védőnő szerint elég a tejem mert már látszik ,hogy nőt. A védőnő hetente jön.
Lehet keveset szopizik ,de van úgy bealszik nem tudom rábírni,hogy egyen többet. A cumit se fogadja el. És ha rázendít csak a cici nyugtatja meg.
Én kislányom is ilyen volt, van, hgoy még mindig ilyen.
Állandóan cicin lógott, nem foglalkoztam azokkal a kijelentésekkel, hogy lehet, hogy kevés a tejed, adj neki tápszert...akkor már rég tápszeres lenne. Hízott szépen, nagyon szépen, és mindig cicin volt. Egyszerűen ez nyugtatta meg.
Most 3 és fél hónapos és még mindig sokat van cicin, ha éppen fáj a hasa. Kibír ő már 3-4 órákat, de ha fáj a pocak, az egyetlen gyógyír a cici. Ott legalább megnyugszik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!