Alvászavar a szoptatás miatt?
Figyelt kérdés
Sziasztok! 8 hónapos a kisfiam és még mindig egy csomószor felkel éjjelente. Tegnap pl.: 5-6 alkalommal, ebből kétszer szopizott is. A gondom az, hogy egy pár hónapja nem tudok aludni éjjel. 1-2 óra körül felkelek és nem tudok alszom vissza reggel 5-6-ig (még akkor sem, ha netán a babónak olyen kedve van, hogy nem kel fel, ez mondjuk ritka), 7-8 között pedig már kelt a picúr. Csak már nagyon fáradt vagyok és kicsit meg vagyok ijedve, mi lett a jó kis alvókámmal. A sok éjjeli futkosás miatt van ez így? Mással is volt már ilyen? Ha igen, majd elmúlik?
Köszi a válaszokat.
2014. jún. 28. 08:18
1/2 Medvi válasza:
Én meg este nem tudtam elaludni, mikor a kislányom 2-3 hónapos volt, a fáradtság miatt. Ez csak az első gyereknél volt, a kicsit már kezdettől magam mellett altatom, 16 hónapos, még mindig 3-4-szer szopizik éjjel, így nem kell rohangálni. Néha velem is előfordult éjjel, hogy nem tudtam visszaaludni, akkor azt a módszert fejlesztettem ki, hogy kitakaróztam, megvártam amíg fázni kezdek, akkor jól betakaróztam, és a jó melegben sikeresen elaludtam. Ha így sem ment, akkor kicsit olvastam valami nem túl izgalmasat, hát azon is hamar elálmosodtam. Próbáld ki ezeket.
2/2 A kérdező kommentje:
Köszi szépen!
Remélem majd elmúlik a dolog. Az olvasást már próbáltam, de a takarós eddig eszembe sem jutott.
Bízom benne, hogy beválik.
2014. jún. 30. 11:33
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!