Annyira zavar, mit lehet tenni?
Szoptatás közben és attól függetlenül, konkrétan ömlik a melleimből a tej. Ha elmegyünk itthonról hiába használok melltartóbetétet, kb. 1 óra és teljesen átázik. Próbáltam, hogy szopi után a maradékot és a másik mellemet is lefejtem. Nem sokat használt. Itthon nem zavar, mert textilpelussal a melltartómban járkálok, de ha vendégségbe megyünk, vagy haza a családhoz mégsem járkálhatok így. Lehet, hogy ha beáll a kereslet-kínálat, akkor megszűnik ez a nagyfokú csöpögés/folyás?
4hetes picúr anyukája
5-ös: én folyton szomjas leszek :D de mindig elfelejtek inni. Amikor párom itthon van, akkor már elég csak szólnom neki, Apaaaa, és már tudja is, hogy hozza a vizet :D
Nekem amúgy az is nehezít, hogy nem érzem, ha megtelik a mellem. A hét elején volt egy mellgyulladásom a bal mellemben, úgy, hogy fejtem, de nem jött belőle semmi 2 napig (de érdekes a gyerek mindig tudott belőle inni/enni...) majd a 3. nap reggel lázasan ébredtem, meg 'kő van a mellemben' érzéssel. Tehát nálam ez a szétdurranok érzés sincs, pedig van tejem, rengeteg, mert szopi után volt, hogy lefejtem 80-90-et abból a mellből, amiből szopizott.
Próbáltam, hogy jó meleg zuhany alá beálltam, hátha kifolyik magától egy kicsi és akkor nem csöpög...hát nem jött semmi. Csak amikor ő úgy gondolja. :D
Amúgy ezekről miért nem beszélnek sehol, ahol a szoptatás mikéntjéről, hasznosságáról és úgy általában a szoptatásról beszélnek? Hogy erre is fel tudjunk készülni? Na meg az elején a sebes mellbimbóra és rettentő fájdalomra? :D Na kicsit eltértem.
Jó szoptatás mindenkinek :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!