Konkrétan miben nyilvánul meg, hogy a szoptatott gyerekek jobban kötődnek az anyjukhoz?
Miért lenne hitelét vesztett? A tanfolyam miatt? Vagy azért, mert ezt oktatni kell? Vagy mert a szoptatással kapcsolatban van róla szó?
Mert mindegyikre azt tudnám mondani, hogy sajnos igen, ezeket a teljesen egyszerű elveket is oktatni kell ma már, mert nincs kitől ellesni vagy megörökölni a tudást.
Mire gondolsz ott, hogy sok dolog van az evolúciós elméletben, ami nem állja meg a helyét? Én nem látok bele mélyen ebbe a témába, de nyilván lehet olyan, ami mára már túlhaladottá vált.. ahogy pl. a pszichológiában Freud egyes elképzelései is. ;) De azok az elgondolások, amik a kötődés alapját adják, szerintem nem légből kapottak, én elég sok bizonyítékot látok rájuk az emberi és állati viselkedésben is.
Nem lehet, hogy inkább arról van szó, hogy szimplán furcsa, hogy végre valaki jól összefoglalja, hogyan is működik az ember természetes módon? ;) (nem magamra gondolok, hanem az elv leíróira)
Egyetértek Julie-val, szerintem is egyre inkább afelé hajlik a mai ember, hogy újra felfedezze a régi, eredendő értékeket. Az elmúlt évtizedekben, században azt hitték, hogy húde jó lesz majd nekünk, ha mindenféle mű kütyüvel meg természettől elrugaszkodott módszerrel vesszük magunkat körül... fityfenét. Én örülök annak, hogy egyre szélesebb rétegek kezdik peddzegetni, hogy jobb lesz nekünk, ha megpróbálunk újra összhangba kerül azzal a világgal, amiben élünk. Hogy jobban járunk, ha a Természet által nekünk szánt ételeket esszük, ha olyan módon használjuk az energiát, hogy közben valahogy meg is újítsuk, hogy ne csak a testünket gyógyítsuk, hanem a lelkünket is és ne csak gyógyszerekkel, hanem az elménk átállításával is stb... Ezek a tudások nem újkeletűek, ezeknek a nagy részét már az őseink is tudni vélték, csak mi menet közben annyira felvilágosodtunk, hogy azt is a szőnyeg alá söpörtük, amit nem kellett volna.
Szerintem így van ez a babagondozással, gyerekneveléssel kapcsolatban is. És egy kicsit a szopival, kötődéssel is. Ami most zajlik, az ezeknek a reneszánsza, nem valami újkeletű mánia vagy trend. Egyre több anyuka kezdi talán azt gondolni, vagy legalábbis látja, érzi, sejti, hogy amit korábban hitt és elvárt, az talán nem annyira jó. De legalábbis sokszor nem működik. Ellenben milyen érdekes: ha sokszor szoptatunk, az általában tényleg rendbe rakja a baba szénáját. Ha gyakran tartjuk testközelben, sokkal kevesebbszer fog sírni. Ha éjjel is a közelünkben van, hosszabb távon lehet, hogy mindenki jobban alszik. (De persze ezek egyike sem szentírás, de nagy átlagban beválik.)
Ezek a dolgok, ez a módszer azóta létezik és működik, amióta a fajunk önállóvá vált. Csak most újra kell tanulni és "tanítani" egymásnak. És mivel ilyen értelemben ez újdonság, elsőre nyilván furcsának tűnhet.
Teljesen egyetertek a 12-sel, pont ezt akartam irni.
En ugyan csak szoptattam 1,5 evig az idosebbik gyerekemet (szoval nem kapott tapszert), de pont ezt tapasztaltam: sokkal jobban elveztem es sokkal kozelebb ereztem magamhoz eteteskor, amikor mar hozzataplalas volt es kozben vegig bohockodtunk egymasnak, nevettunk, egymasra mosolyogtunk, stb, mint szoptataskor valaha: olyankor az elejen csak csukott szemmel evett, aztan meg az anyajegyeket tanulmanyozta a karomon vagy tekergett, hogy tobbet lasson, en meg a jobb hijan a fulet tanulmanyoztam kell-e vajon tisztitani :D ? Nem azt jelenti, hogy nem ereztem semmit szoptatas alatt, de az biztos, hogy semmi tobbet nem jelentett nekem, mint barmilyen mas testi kontaktus: amikor puszilgatom, olelem... Biztos bennem van a hiba.
Engem is kiborit ezert, amikor latom mennyire megvisel valakit az, hogy nem tud szoptatni. Abszolut nem hiszem, hogy csak a szoptatas miatt jobban kotodne egy gyerek. Mondom ezt ugy, hogy most a kicsit is szoptatom.
"Engem is kiborit ezert, amikor latom mennyire megvisel valakit az, hogy nem tud szoptatni."
Denemár. Miért ne érinthetne ez valakit mélyen? Nem azt mondom én se, hogy bele kell betegedni, de csak azért, mert pl. te könnyebben viselnéd, miért kell másnak is könnyen viselnie? Lehet, hogy az adott anyuka számára nagyon fontos a szoptatás és ezért éli meg rosszul, ha nem sikerül neki. Szerintem én is ilyen lennék, ha egyszer így járnék.
Ne magunkhoz mérjünk másokat, mert nem vagyunk egyformák.
Felmerült a szoptatás közbeni viselkedés.. Én mindkettőt hosszú távon szoptatom/tam, és az egyik kedves élményem az, amikor mindkettő már nagyobbacska korában alvás előtt szopik. Ilyenkor teljesen elengedik magukat, dünnyögnek, lecsukják a szemüket, odabújnak - olyan elaléltan, mint ahogy mondjuk én merülnék bele egy kád forró vízbe. :) Bármi is legyen, a szopival mindig ki tudnak kapcsolni, lenyugszanak, és ilyenkor én is sokkal közelebb érzem őket magamhoz. Ölelem, puszilom, nézegetem, picinek szagolgattam; ezek a percek leginkább a csendes újra-találkozásé. (Persze annak, akinek éppen gondja van a szopival, nyilván nem ilyen élményei vannak. De ha minden klappol, akkor tényleg szuperjó érzés.)
De az is igaz, hogy személy szerint nekem a 3 tényező közül a hordozás volt az, ami a legszorosabb kötődés-érzést adta. Érdekes. :)
Szerintem az nem evolucionisat hozzáállás,ha megfigyeljük az állatvilágot,és igen,tényleg a főemlősök is "hordozzák" a kicsinyüket,gondoskodnak róluk,nem erre gondoltam,ezzel nincs baj.
Nekem az nem tetszik,hogy a horodzást,testkontaktus fontosságát azzal magyarázzák,hogy 18 hónapig kellene várandósnak lenni,csak a törzsfejlődés során ez átalakult.
De ha már a törzsfejlődés során átalakult az ember,nem értem miért ne változhatott volna a méhben töltött időszak is?Mi értelme annak,hogy mi fejlődünk,de e mellett egy épphogy életképes utódot hozunk a világra?Ez nem ellentmondásos kicsit?
Azért nem értem megmondom őszintén,mert pszichológiailag olyan szépen alá lehet támasztani a kötődő nevelés fontosságát,szerintem ebbe kár belemosni az evoluciot....
amúgy xStefix, Juli egyet értek azzal amit írtatok,de az,hogy odafigyelünk "anyáink"(sőt talán még sokkal régebbi) értékekre az más mint az evolucióval megmagyarázni a kötődést!
A természetből igazán sok jó példát tud tanulni az ember, és a mai világban tényleg fontos,hogy tudatosan odafigyeljünk arra,hogy ne elvesszen a pici a mindennapok forgatagában.DE ennek megint csak nincs köze az evolucióhoz :)
Én is kaptam sok fura pillantást,mikor közöltem,hogy 1 éves gyerekemet még nem tudom leadni,mert éjjel szopik.Arról ne is beszéljünk,mikor nylvánosan szoptatttam és jöttek a "miért nem fejed le és eteted meg úgy" verzióval...
Szóval tudom miről beszélek,és fontosnak is tartom azt,hogy ha az ember gyereket vállal,akkor igenis legyen ott neki 100%-ban(legalább az első hónapokban).
De szerintem ezt fölösleges az evolucióval magyarázni(kihordási idő változása)mert nincs értelme főleg egy olyan ember számára,aki nem hisz benne:)
"Mi értelme annak,hogy mi fejlődünk,de e mellett egy épphogy életképes utódot hozunk a világra?Ez nem ellentmondásos kicsit?"
Az ilyen "mi értelme" kérdéseket felesleges feltenni annak, aki szerint helytálló az evolúciós elmélet. Ilyen típusú értelmet csak azok keresnek, akiknek ez kevés, vagy elutasítják. Mivel nekem a világképemmel egybevág az evolúciós elmélet, így semmi ellentmondást nem látok abban, hogy az extra fejlődésünk miatt kompromisszumokra kényszerültünk. Hiszen ez minden fajnál így ment/megy. Nem mindnél a szaporodás "rovására", hanem hol egyik-másik érzékszerv, vagy végtagok módosultak, stb.
Amúgy nem értem az ellenszenvedet az evolúció megfogalmazásával szemben, hiszen te magad is a természetesebb gyermekgondozást választottad. Ne haragudj meg, de az alapján, amiket és ahogy írtál, nekem úgy tűnik, hogy félsz igazán megismerni az evolúciós elmélet lényegét (mai állását), mert az ellentmondást hozna a mostani világképedbe, hitedbe. Ami persze, teljesen rendben van, én elfogadom, de te is fogadd el, hogy mások szerint meg pont az evolúció elmélete képes megmagyarázni az élőlények működését.
Viszont semmilyen magyarázat nem változtat azon, hogy mi jó a gyermekeinknek. :)
A természetes gyermekgondozásnak és a világnézetnek nincs köze egymáshoz...szerintem:)
De amúgy értelek, és kár is vitázni,nem is akarok,mert neked ez a meggyőződésed,nekem más,tulajdonképpen mind a kettő összeegyeztethető a kötődő neveléssel.
Csak gondolj bele,ha elmennél egy ilyen tanfolyamra,(vagy bármilyenre) és egy olyan dologgal próbálnák alátámasztani egy addig szimpatikusnak tartott és általad alkalmazott módszert ami a világnézeteddel nem összeegyeztethető,akkor az lehet benned is kérdéseket vetne fel.
És igazából én azért furcsállom,mert a kötődő nevelés az evolúciós magyarázat nélkül is megállja a helyét és alkalmazható is.Lásd,itt az én példám:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!