Származik valami problémája abból a két hós babámnak, ha saját anyatejjel táplálom ugyan, de nem (vagy csak nagyon ritkán) teszem mellre, hanem üvegből kapja a tejet?
Miért okoznál neki lelki törést?
És ha egyáltalán nem volna tejed, hanem tápszeres lenne, azt is cumisüvegből kapná, nem?:)
Az anyai közelség, amire szüksége van a kisbabának, nem konkrétan az anyai mellre. Ha neked egészségügyi szempontból így a jobb, akkor csináld így. A lényeg, hogy így is megkapja az anyatejet.
Egyébként nekem az elején nagyon sok tejem volt, etetés előtt, után fejtem, így tettem fagyasztóba, amikor pedig elment a tejem, akkor cumisüvegből kapta az anyatejet, amit korábban lefejtem. És egyáltalán nem volt belőle semmi probléma, úgy is jó volt neki.
Barátnőm ugyanígy volt, neki 4 hetes volt a gyerek,amikor mellbimbó seb,majd gyulladása lett. Utána csak fejte!
Annyi volt neki,hogy másfél évig adott el minden hónapban belőle! :)
A testi kontaktust, a szeretet nem csak a szoptatással tudod neki megadni!
Nem lehet ex katedra kijelenteni ilyesmit, de az tény, hogy a legjobb helye minden babának a cicin lenne. ;)
Kérdező, vannak nagyon érzékeny mellű anyukák is, viszont nagyon gyakran azért fájdalmas a szoptatás, mert rossz a technika! Mivel ennyiből nem lehet eldönteni, hogy nálad mi a helyzet, én mindenképp szoptatási szakemberrel való konzultációt javasolnék ezügyben! (www.ibclc.hu, www.lll.hu)
Csendben megjegyzem, nagyon nem szerencsés dolog, hogy a védőnőd ezt nem említette, hanem kapásból a fejést javasolta... Tudnod kell, hogy bár az anyatej valóban minden formában jobb, mint a tápszer, viszont a SZOPTATÁS nemcsak az anyatejet jelenti, sőőőt! Jól sejted a kérdésedben is, hogy szopi közben a baba máshoz nem hasonlítható kapcsolatba kerül az anyukájával, ami komoly érték és mint ilyen, minden lehetséges eszközzel védendő. A fejés csak magát a tejet képes pótolni, de a szoptatás élményét anya és baba számára nem; viszont az utóbbi is nagyon fontos. Ezért én arra biztatnálak, hogy minél hamarabb keress magad mellé támogatót, aki ellát a szükséges információkkal és lelkileg is támogat téged a szopiban - mert amíg még szopik a baba, addig van esély arra, hogy csak szoptatott babává váljon. Viszont ha egyszer cumizavaros lesz vagy leszokik a szopásról, már erősen lecsökken az esély... és utána már nincs visszaút.
A fejés is egy létező alternatíva, valóban, de igazán azokban az esetekben, ahol sehogy sem megy a szoptatás (miután minden lehetséges módot kipróbáltunk már). A tejet mesterségesen nehezebb fenntartani, ráadásul a fejés-elrakás-melegítés-mosogatás stb. általában (hosszabb távon) több időt és energiát vesz el, mint szoptatni... a lelkiekre pedig te magad is utaltál már.
Szóval megéri az elején jobban megdolgozni érte, mert nagyon sokat nyerhetsz vele, ha sikerül. ;) De ha nem, még mindig ott marad a fejés is. - Lásd meg, hogy EBBEN az esetben van választásod; de ha átállsz a fejésre, akkor már nem lesz, akkor csak a fejés marad, amíg működik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!