Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szoptatás » Anyukák, akiknek sikerült...

Anyukák, akiknek sikerült egész napos szoptatással szaporítani tejeteket, hogyan csináltátok?

Figyelt kérdés
Kislányom most 4 hetes. 1-1,5 óra szopizott utána 2-3 órát aludt, a cicin szokott elaludni. Nem ébresztettem magától ébredt. Így általában 6-szor evett egy nap. Két mellből etettem, mert ha csak az egyiket kapta mindig éhes maradt, üvöltött. Én azt gondoltam, hogy minden rendben, eszik, alszik, van kakis és pisis pelus is bőven. Aztán az orvosnál kiderült, hogy az én kicsikém gyakorlatilag nem hízott semmit, még a születési súlyát sem érte el. Szándékosan nem vettem mérleget, mert a védőnő szerint mindegy hány grammot eszik, mert az első tej a mérhető, ami nem tápláló, tehát bármennyit is mutat a mérleg az nem mérvadó, hanem úgyis vinnem kell orvosi ellenőrzésekre és akkor ott megnézik a gyarapodását. Első gyerekem, tapasztalatlan vagyok, hittem neki. A doktornőnél csináltunk egy próbaszopást, kiderült, hogy mindössze 65 grammokat eszik, ami kevés. Feltétlen pótlást kell adnom neki. Lefejt anyatejet, ha nincs akkor tápszert. Fejéssel nem jött semmi maradt a tápszer, amit elfogadott és hízni is kezdett. Már nem alszik be a cicin sír, hogy még kér enni. Én nagyon szeretném szoptatni és ajánlották, hogy próbáljam meg a gyakori mellretételt, éjjel nappal szoptatást, mert azzal lehet serkenteni a tejtermelést. Azt javasolták, hogy tegyem 20 percre az egyik cicire utána a másikra is 20 percre, vegyem el tőle tegyem le aludni, és egy óra múlva etessem újra. Második napja csináljuk, de üvölt, mint a sakál, hiszen nem lakik jól. Visszateszem a cicire és szegény csak szívja szívja az üres cicimet, sír, aztán elfárad bealszik,fél óra múlva megint üvölt, újra szívózás a cicin, néha nyel néhány kortyot. Már én is hulla vagyok, nem aludtam 2 napja, fürödni sem fürödtem, csak gyors macskamosdás volt és enni sem nagyon tudok, nincs mikor. Inni iszom az ide van készítve. Most is a cicimen van fél kézzel gépelek. Van ennek értelme így, tartsak még ki pár napig? Nem éhezik így? Volt köztetek olyan akinek az bevált? Én rontok el valamit? Leírnátok, hogy pontosan hogyan csináltátok?
2013. nov. 18. 11:50
1 2
 11/13 xStefix ***** válasza:

Igen, ilyen esetben muszáj a pótlás. De ne rágd magad ezen, mert alapos indokkal adod, sőt, most erre van szüksége a babádnak!

Én azért azt mondanám neked, hogy a pótlás mellett még megkereshetsz egy laktációs szaktanácsadót, ha gondolod, hátha kiderülne, hogy miért nem hízik a picid a szopitól. Sok oka lehet, de néhány esetben még lehet tenni a változásért, csak ahhoz tudni kéne a forrását.

Illetve a tápszerezés még nem jelenti a szoptatás végét is egyben. Itt arra gondolok, hogy akár a csak tápis babákat is lehet mellen táplálni az SNS vagy Szoptanít készülékkel. Ha érdekel a dolog, erre is rákérdezhetsz egy szakembernél.

Jó babázást kívánok és nyugodj meg! :)

2013. nov. 19. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 A kérdező kommentje:
Köszönöm xStefix! Most nem csak pótlást kapott hanem egy teljes adag tápszert, megette, mosolygott és bealudt, mint akit agyoncsaptak, ő is elfáradt. A doktornő ágyba parancsolt, hogy aludjam ki magam, de nem megy. Nagyon zaklatott és szomorú vagyok. Egy biztos minden maradék cseppnyi anyatejet is nekiadom a tápszer mellé. Köszönöm a biztatást.
2013. nov. 19. 18:17
 13/13 anonim ***** válasza:

9-es vagyok!

Én írtam 1-2 tejszaporító tippet!

Ne add fel!

Nekem mindkét fiamnál mikor hazajöttünk a kórházból szinte nulla tejem volt aztán mégis sikerült úgy feltornázni,hogy szinte alig kellett pótólni!

Próbálj ki azokat amiket írtam hátha valamelyik beválik!(a horrorfejés tényleg jó)

Illetve itt még szemezgethetsz:

http://www.gyakorikerdesek.hu/kereses.php?keres=tejszapor%ED..


Ha meg még sem akkor ne keseredj, a tápszer nem ördögtől való!


Írj ha van változás!

2013. nov. 19. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!