Valószínű, hogy nem is lesz tejem?
35. hetet töltöttem, de a melleimen még mindig semmi változás. Nem nőttek semmit, nem feszülnek, előtejem sincs. Anyu szerint nem valószínű, hogy lesz tejem, neki ilyenkor már érezhetően feszült, és még úgy sem volt elég ideig. Barátnőmnek meg mindkét terhessége alatt jelentősen nőttek az amúgy is nagy mellei és rengeteg teje volt. Már kellett volna történnie valaminek, nem?
Én nagyon szeretnék majd szoptatni, tudok tenni valamit?










Semmi köze a kettőnek egymáshoz!
Egyáltalán nem nőttek, nem feszültek a melleim terhesség alatt, nem is volt előtejem egyáltalán a terhességem alatt, aztán megszültem, császáros lettem, akiknél ugye eleve tovább tart, míg beindul a tejtermelés, ehhez képest a szülés utáni 3. napon annyi tejem volt, hogy a fiam 60-70 ml anyatejet simán bepuszilt és szopi előtt és után is fejnem kellett.
Szóval nyugi!:)
Egészen a szülésem pillanatig hordtam az ugyanakkora méretű melltartót, mint végig a terhességem előtt és alatt és ami baromi kicsi lett szülést követően.:)





"tudok tenni valamit?" Igen. Próbáld meg meg sem hallani az ilyen negatív butaságokat.
Tessék az én esetem: A terhesség alatt semmit(!) nem nőttek a melleim és az A-s melltartók világéletemben kicsik voltak rám.
A babám 3 kiló alatt volt és császárral született így az orvos első látogatáskor kijelentette, hogy vegyünk tápszert mert a baba pici és kevés a tejem (császár miatt általában később indul be.)
Nem vagyok egy "aki nem szoptat az nem is anya" féle ősanya típus, de így is én voltam az egyetlen aki bíztam benne, hogy lesz tejem, mindenki mondta, hogy tápszerezzek.
A végeredményről legyen elég annyi, hogy a babám 3 hónap alatt megduplázta a súlyát és soha nem volt olyan, hogy ne lett volna neki elég a tejem (sőt :) )
Persze ha tényleg nem lesz tejed ne éheztesd +Csakazértis", de szoptasd amennyit tudod és nem lesz semmi gond!










A hugommal egyutt voltunk varandosak, az o cicijei az elejetol kezdve duzzadtak, hatalmasat nottek es eloteje is volt, nekem semmi, de nagyon szerettem volna szopiztatni es mar a fogantatastol kezdve eldontottem, hogy fogok is. Termeszetesen szultem, (de ha csaszaros lettem volna is, ugyanugy cselekedtem volna) es amig osszevarrtak vegig szopizott a kisfiam, es utana is nagyon gyakran cicire tettem. Ejszakankent pedig a mellkasomon aludt, hogy ha felkel, rogton ehessen. En vettem mellszivot meg mikor a pocakomban volt, es nem bantam meg, mert nagyon sokat segitett a tej beindulasaban a fejes. Hozzateszem meg azt is, hogy az elso napokban - hetekben szoptatasonkent megittam egy masfel literes asvanyvizet, annyira szomjas voltam, es omlott a tej. Azota is van meg, most ot honapos a pici, es tervezem, hogy sokaig fogom meg szoptatni.
Ugy gondolom, ha pozitivan allsz hozza, es nem foglalkozol a negativ velemenyekkel, tapasztalatokkal, osztonosen fogod tudni mit kell tenned. A noi test gyonyoru, es arra termett, hogy ellassa azt a pici jovevenyt. Egyebkent meg sokan azt tartjak, hogy a hordozas is (hordozokendo, mei tai stb) nagyon jo hatassal van a tejtermelodesre. Ez szerintem inkabb psziches, mint testi hatas. En par hetes kora ota hordozom es imadjuk mindketten, vagyis harman, az apukaja is :)
Szaz szonak is egy a vege, a szoptatas turelem jatek, vannak nehezebb es konnyebb napok, siros es nevetos elmenyek, de nem szabad feladni. Sok boldogsagot kivanok es hogy leld oromodet a kisbabaddal toltott minden percben...





Abszolút nem valószínű, hogy nem lesz tejed. 2 gyermekem van (a kicsi 1 hónapos), az én melleim se nőttek a terhességek alatt. Első terhesség alatt volt némi előtejem, most másodjára azt hiszem semmi, de én ezzel sohasem foglalkoztam. A tej végülis akkor kell majd, ha lesz hozzá újszülött :) Császáros voltam mind2x, a tej szépen megjött időben. Első lányom másfél évig szoptattam és most is van tejem bőven.
Lényeg, hogy majd a szülés után gyakran tedd mellre a picit és minden megy majd a maga útján ;) Szóval nyugi!!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!