Anyatej cumisüvegből?
Van itt olyan Anyuka aki az anyatejet lefeji és úgy adja cumisüvegből a babájának valamilyen oknál fogva?
(Tehát nem szoptat, de anyatejes? )
Szia!
Az én lányom már 15 hónapos, nálunk ez volt a helyzet.
Nagyon befelé fordul a mellbimbóm, csak bimbóvédővel tudott volna szopizni, de az meg nem ment.
4 hónapig csak anyatejes volt, kezdetben a kórházban kellett tápszert kapnia. 2 hónapig 4 óránként fejtem éjjel-nappal. Onnantól átaludta az éjszakát, így én is hajbalban fejtem először, este 10-11 körül utoljára. Ahogy haladtunk a hozzátáplálással, úgy csökkentettem a fejések számát.
10 hónapos korában tértünk át tápszerre, akkor már csak reggel és este kellett. Ekkora szépen elapadt a tejem is.
Szia!
A fiamnál nagyjából ez volt a helyzet. Ő korababa volt, és a kórházban majd utána itthon is lefejtem neki a tejet, és cumisüvegből kapta. Először nem is nagyon akart szopizni. 6 hetes korától próbálkoztunk meg a szopival. Elég nyögvenyelős kezdet után a bal mellből szépen szopizott, a jobból végig fejnem kellett. Semmi probléma nem volt. Macerásabb, mint a sima szopi, viszont így apa/nagyszülő is tudja etetni, és nem vagy feltétlen szoptatóhelységes helyhez kötve.
Én az elején voltam ki, amikor még 3 óránként evett, volt, hogy két etetés között 1 órát aludtam. Mondjuk egyszerre le tudtam fejni 2 adagot, így tudtam pihizni is.
A fiam 6 hós koráig csak anyatejes volt.
Én azért csináltam így, mert befelé forduló a mellbimbóm, ehhez nagy cicik...első gyerek mellett tudatlan voltam a szoptatás terén, a védőnő egy picit se segített. Így evett a baba és anyatejet kapott, igaz, kezdetektől kellett a kiegészítés is.
A barátnőm kisfia kényszertartásban volt a pocakjában, deformálódott a lába (azóta is vizsgálják, két műtéten túl vannak), 3 napos korában gipszet kapott a baba, nem lehetett lógatni a lábacskákat, sehogy se tudta megoldani, hogy jól tartsa a babát, a lábát, ő se menjen tönkre... fejt és cumisüveg.
A másik barátnőm ikreknek adott életet, 10 hónapos korukig fejte a tejet, így jobban tudta mérni a mennyiségeket, mennyit esznek a fiúk. Így egyforma mennyiségű anyatejet kaptak. Ott is kellett kiegészítés, mert kis zabagépek. :)
Köszi csajok a válaszokat! :)
Csak azért érdekelt, mert Én is épp ezt csinálom....
2hónapos múlt a pici fiam, és már kezdettől fogva bajban voltam a szoptatással..A kórházban még nem volt tejem, és sehogy sem tudtam rávenni 1-1 alkalom kivételével, hogy szopizzon..Aztán 3nap után hazajöttünk, és sok-sok próbálgatás után nem sikerült...Rúgott, kapart, ordított, nekem, meg nem volt szívem egy újszülött csecsemőt kínozni (lehet kellett volna), de a szívem majd megszakatt!Aztán mivel (első babás vagyok)Én is kivoltam, fáradt-kimerült voltam, a hajnali keltetésekkor nem volt elég erőm ahhoz, hogy a picivel még küzdjek is, aztán sokszor bealudt, sehogy sem tudtam rávenni.....
Kezdetben 8x, aztán most napi 6x etetésnél fejés és hűtőben tárolás!...ez van!...amíg van tejem, rem.jó sokáig!Fárasztó, de a gyerekemért mindent!
(Amúgy a védőnőm nagyon normális, mindíg segítőkész, bármikor hívhatom telón is, de ebben nem tudott segíteni...
Kitartást kedves sorstársak!
9hetes pici fiú Anyukája
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!