Honnan fogom tudni, hogy van-e elég tejem? Többi lent.
Elsősorban onnan, hogy a babád elégedett, jól gyarapodik, megvan az elegendő napi pisis és elegendő kakis pelusok száma, nem sárga...
Illetve a babamérleg is támaszt adhat a mennyiségben, de erre nem szabad hagyatkozni, hiszen nem minden baba eszik egyforma dagaot, valamint egy baba sem mindig szopik egyforma mennyiséget. Sokszor a mérleg csak bosszúságot és bizonytalanságot okoz:).
A fejt te mennyisége sem mérvadó, hiszen a szoptatás során olyan hormonreakciók segítik a tej leadását, ami fejővel nem lehetséges, ezért is van az, hogy sok anyuka nem tud fejni, vagy csak keveset, mégis sikeresen szoptat.
Ez a kérdés engem is mindig érdekelt. Most 7 hetes a kisfiam, és eleinte én is mértem szopi előtt és után, számoltam, osztottam-szoroztam, aztán idegeskedtem mert egyik nap csak 400 milit másik nap már 650-et szopizott. Fel is hagytam a méréssel, főleg mikor az egyik szoptatás után kiírta a mérleg, hogy -20 gramm. Na az szép. Hogy lehet -20-at enni? Azóta csak 1 héten 1x mérem (pénteken, mert akkor töltjük a heteket), és megnyugtat, hogy hetente 200-250 grammot hízik. Evés után ha még sír, keresi a cicit, nyugtalan, akkor tudom, hogy még kér, de ha mosolyogva "lefordul" a mellemről, elégedetten büfizik majd bealszik, akkor tudom, hogy jóllakott. De az a lényeg, hogy szépen gyarapodjon, nyugodt, kiegyensúlyozott legyen, akkor nincs baj. A méréssel az is baj még, hogy nem minden nap, és nem minden napszakban egyenlően eszik (reggelt többet, este kevesebbet), ami szintén nyugtalaníthat Téged. Tapasztalatból írom, mert én is így voltam. Reggel evett 110-et, du. meg csak 50-et, erre én megpótoltam táppal, ami persze már sok volt neki, és vissza is bukta. Nem kell pótolni, tudja ő, hogy mennyi kell neki.
(Bocsi, hogy kicsit hosszúra sikerült.)
Hm, én a másodikat szoptatom és egy picit azért másként látom már a dolgot. Persze kezdő anyukaként mindaz igaz, amit feljebb leírtak - de muszáj megemlítenem, hogy lesznek időnként olyan szakaszok, amikor a babád látszólag nem fog szépen hízni, nem lesz elégedett sem, nem fog jókat aludni... de mégis elegendő lesz a tejed! Sok olyan változás van ugyanis az első évben, amik jelentősen kihathatnak a baba általános állapotára, viselkedésére, így a szopási szokásaira is.
Sokat lehetne erről írni, amit most nem tennék meg - egyelőre csak annyi, hogy emlékezz majd rá, ha olyan helyzetbe kerülsz, hogy sokkal gyakrabban hiszik azt az anyukák, hogy kevés a tejük, mint ahogy az a valóságban van! Ha érdekel a dolog, nézelődj itt a Szoptatás témában, találni fogsz egy csomó példát. (növekedési ugrások, fogzás, szeparációs szorongás, mell felpuhulása, kereslet-kínálat, 3-6 hó közötti életkor.. csak egy pár lehetőség)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!