Van még itt olyan kismama, aki tudja, hogy nem fog szoptatni?

Hogy jobban értsd: én szoptattam, de nem hangoztattam, csak azért, mert ez a "normális". Nem kell titokban tartanod azt ha nem szoptatsz, de nem is muszáj másoknak állandóan magyarázni az igazadat.

A fejés számomra százszor nehezebb volt, de hát majd úgyis rájössz neked mi a jó. Mondjuk ezt kijelenteni nem lehet szerintem, csak a baba születése után rájönni. Úgyhogy majd akkor meglátod.

Ha meg egyszerűen ellenzed, és inkább fejsz naphosszat....hát oké, próbáld ki.

Én nem voltam egy nagy szoptatás-fan, de a fejés még így is ezerszer rosszabb és nehezebb volt, legalábbis nekem.

Hasonlóan éreztem én is. A barátnőm akkor szült amikor terhes voltam és neki kínszenvedés volt a szoptatás de erőltette "mert mit fognak szólni". Amikor nála voltam hogy segítsek neki (vittem ebédet és vasaltam) megláttam a mellét: szó szerint folyt belőle a vér. 8 hetes volt a babája.

Aztán amikor az enyém megszületett teljesen természetes volt, hogy cicire teszem. 10 hetes volt amikor úgy éreztem, csökken a tejem és elkezdtünk tápszert is adni. Szörnyű volt. Addig sírt, cicire raktam félálomban és kész. Aztán sírt, elkezdtem tápszert készíteni amíg ő üvöltött, én is és ő is teljesen felébredtünk, én sírtam a következő etetésig hogy milyen szar anya vagyok. Egy áldás volt mikor újra helyreállt a tejtermelésem.

Én úgy gondolom, meg kell próbálni. Egyrészt magad miatt. Másrészt a babád miatt. Ha nem megy, nem kell erőltetni de add meg neki a lehetőséget hogy megtapasztalja.

Íme egy őszinte vallomás:

Én úgy gondoltam, nem fogom. Konkrétan kizártnak tartottam, hogy én a mellemből etessem. A "testidegen" a legjobb szó rá. Visszataszítónak találtam a gondolatát, hogy amikor megtelik a mellem és kő kemény, akkor csorogjon ki belőle a tej, vagy a meleg víztől (barátnők beszámolója szerint). Kerültem a témát, ha tudtam. Mindenkinek negatív véleménye volt erről, és meg sem akarták érteni, hogy én konkrétan iszonyodom tőle. Pszichológusnál is jártam, de nem segített. DE amikor megszületett, és a csecsemős automatikusan mellre tette, eszembe sem jutott tiltakozni. És őszinte leszek meg sem fordult a fejembe késöbb, hogy ez rossz érzést vált ki belőlem. Bár nem mondom, hogy imádtam minden percét, de küzdöttem, hogy minél tovább sikerüljön. A szagától ellenben sokszor rosszul voltam. A 2. babámmal a terhesség alatt szintén visszatértek ezek a gondolatok. Szinte depresszióssá tettek. A babám viszont betegsége miatt nem tudott szopni, és fejni kellett. Kín keserves volt, és nagyon fájdalmas, mert nem volt elég. 2,5 hónap után végleg elapadt. Jön a harmadik, de most is ugyan ezen megyek át. Már nem mondom senkinek, mert senki nem ért a férjemen kívül.

Bocsi, ha hosszú lett, de én is így éreztem.

Szia!

Én szoptattam a babám, bár előtte én se tudtam magamról elképzelni.

Kb 2 hétig ment is szépen csak a babának olyan "rossz" volt a technikája ( szoptatási tanácsadó szerint), hogy véresre szopizta a bimbőm és nagyon fájt, volt mikor konkrétan vért bukott vissza. Na akkor döntöttünk úgy a tanácsadóval ( miután 3 féle bimbóvédővel se ment jobban), hogy fejem a tejet és cumisüvegből kapja. Nehezen, de begyógyultak a bimbóim kb 1 hónap alatt. ha szopizott volna tuti elapad a tejem márcsak a lelki dolgok miatt is.

Szóval én nem hiszem feltétlen, hogy nem fogsz szoptatni, de ha mégsem akkor ott a fejés. Ha meg elapad a tejed ott a tápszer. A dolog lényege, hogy ne görcsölj!!!