Szülés után míg a tej nem jön meg és az előtej is egy-két csepp, addig milyen tápszerrel etetik a babákat a kórházban?
mikor a lányom született, akkor két nap semmi előtejem sem volt és hiába próbáltam szoptatni éhes volt és sírt és úgy kelle tt rimánkodni, hogy adjanak neki valamit nap közben, mert nappal végig nálam volt, kivéve mikor vizit, meg reggeli meg ebéd volt.
Teát hoztak be és jó formán kis pohárból azzal öntötték nyakon szegénykét. Egy rémálom volt az a pár nap.
Már előre félek mi lesz megint, két hetem van még a szülésig.
Vagy én oldjam meg és vigyek be cumisüveget és adjak neki teát, ha nem lesz megint előtejem?
Én nem akarok megint rimánkodni a csecsemős nővéreknek. A lányom pici súllyal született és két hétig cumisüvegből adtam a tejemet itthon, utána már szopizni is tudott, szóval nem félek, hogy ha cumisüvegből etetném a kórházban, akkor utána nem akar majd szopizni.
Én 25 hónapig szoptattam a fiamat. DE ha nem ment volna, vagy kevés akkor tápszereztem volna. Miért kínozzam a gyermekemet, ha nem muszáj. Nálunk a kórházban első 2 nap teát kapnak (csipkebogyót) a babák, de a 2. nap végén már tápszert, hogy ne fogyjanak tovább. Itthon is 3 hetes koráig kellett neki a pótlás esténként, utána már elég volt neki a tej.
Miért kell lenézni azt az anyukát, aki tápszerezi a gyermekét. Attól még egészséges lesz az a baba is.Én meg tehéntejen nőttem fel, mert csak 3-4 hónapos koromig tudott anyukám szoptatni. Akkor anyukám rossz anya volt?mert nem küszködött a tejért. Na ne már...
Köszi a hasznos és haszontalan válaszokat.
Én mikor haza jöttünk 48 órából kb. 2-t aludtam azt is részletekben szóval kitartóan szoptattam fél óránként, tejem volt bőven, de a lányom nem bírta kiszopni a megfelelő mennyiséget egyszerre, így két hétig szoptatás és cumis üveg volt, míg meg nem erősödött, mert 48 óra fenntlét után már sírtam a fáradtságtól. Szerintem elég kitartó voltam míg bevetettem a cumisüveget.
Nem feltétlenül akarok én tápszert adni a kórházban, de könyörgöm miért nem lehet megérteni, hogy ha a lányomnak az az 1-2 csepp os ha volt egyáltalán az nem volt elég és sírt a kórházban, akkor ki lellett volna csafarnom a cicim, hogy adjak még neki? Mert a nővérek is csak azt hajtogatták, hogy erőltetni kell a szoptatást, de hiába erőltettem attól, hogy cicire raktam nem lakott jól csak a szopcsitól, de közben nem jött semmi, egy csepp se és sírt állandóan. Úgy látszik okos anyuka kibírta, hogy sír a babája vagy neki lehet elég volt 1-2 csepp.
Hát az enyémnek nem volt elég és sírt. A csecsemős nővérek meg fél óra után jöttek be, hogy hogy alakul a szoptatás és majd a nyakába borította a lányomnak a teát a kispohárból olyan hévvel öntötte a szájába, hogy nem tudta nyelni és csak folyt mellé a nyakába a tea.
Na ennek mi értelme volt?
Még az újszülött állatokat is valamiféle cumisüvegből vagy hasonlóból cumiztatják, amelyik rászorul.
Néha még az állatokkal is különbül bánnak, mint egy csecsemővel. Szoptatáskor egy ilyen kenyeres kocsihoz hasonlón hozták a babákat. Volt amelyik alatt volt textil pelenka, volt amelyik alatt nem vagy pedig el volt csúszva és a kis fejük a hideg kemény bútorlappal érintkezett. Mikor vitték el őket, akkor meg rakták a fakkokba őket nem túl finoman, mint a kenyeret a tolis kenyetes kocsira.
Szóval a szoptatásra figyeljen anyuka meg rimánkodjon a teáért, ha sír a baba, de amúgy emberséges bánásmód az néha elmarad.
Milyen teát lehet adni? Mert, hogy valamilyet viszek, engem frissen szülve még egyszer ne idegeljen ki a csecsemő osztály. Ha csak egy korty kell akkor annyit adok, és azt az egy kortyot se a nyakába fogom önteni.
Pont pár napja írtam le itt, hogy velünk mi történt...
Egyáltalán nem tudtam szoptatni, nem kapott pótlás, azt mondták, hogy rosszul csinálom, próbálkozzak. Másfél nap után a férjem, aki szintén ezen a klinikán orvos, kiírt és adott nekünk tápszert, másnap hazajöttünk saját felelősségre. Az első itthon töltött napon 10 dekát hízott, és nem sírt egy percet sem. A mellemből profi szoptatási tanácsadó 10 ml tejet tudott kifejni, addigra a mellemen lévő sebek elfertőződtek, a mellem begyulladt, 40 fokos lázam volt. Mint később kiderült, egy anatómiai variáció miatt nincsen minden csatornának kivezető nyílása, így gyógyszerrel apasztották el azt a pici tejet, ami lett.
Szoptatni igén szerint kell, és nyilván, próbálkozni fontos. De mindenkire ugyanazt a sémát alkalmazni baromság. A szoptatás elősegítése a kórházakban jelenleg annyiból áll, hogy mindenkit szoptatásra buzdítanak, ha nem megy, akkor meg lesz.rják. Ez így nem működik sajnos.
Ha olyan a gyermekorvosotok, előre írass ki egy doboz HA tápszert, és beszéljétek meg, hogy hogyan adagolod neki szükség esetén. Magánakcióba én nem kezdenék, de ha a gyerekorvos tud segíteni, az nagyon jó.
Már rég volt a kérdés, de bevált a módszerem.
Beszereztem a tápszert, vittem mini vízforralót, meg Avent poharat, szóval mindent.
2.nap estére jött meg a tejcsi és éjjel 2kor kikértem a kisfiam, hogy hadd szoptassam meg, mert szétdurran a cicim.
Kiadták, szopizott, jóllakott. Milyen érdekes nem?
Ha van tej, akkor jóllakik, ha 2 csepp van, ordít.
nem is gondolnánk, hogy ha éhesek vagyunk akkor nekünk sem elég 1 kanál leves. Mik vannak? Okosok!!!!!
Szóval az én gyerekem 2 napig egyszer sem sírt, szépen forraltam vizet, csináltam egy kanálni tápszert. Cicire raktam, persze az a két csepp nem volt elég, de azért bealudt és hamarosan mikor felkelt, pár korty tápszer és nem volt semmi gond, nem fogyott le a kisfiam és nem ordított. Akkor szerintetek mi a fészkes fenéért ordít a csecsemőosztály, ha nem azért mert éhesek???????? Csak az a baj, hogy szar a rendszer a kórházban azért tartunk itt.
Szerintem a szülő anyák többsége nem a legjobb élményével távozik a kórházból a szoptatást nézve. Akinek sok előteje van, annak persze szerencséje van, de sajnos ez kevés anyukánál van így.
Az volt a szerencsém, hogy 1-ágyas szobában voltam, így nem szólt bele senki mit csinálok. Most 1,5 éves a fiam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!