Az anyatejes vagy a tápszeres etetést javasoljátok?

Tök jó, amikor egyetlen utolsó mondattal elcsapja valaki az egész (egyébként teljesen korrekt) mondanivalóját.

Ezt úgy is lehetett érteni, hogy az, aki a szoptatás mellett "kampányol", csakis fanatikus lehet. Márpedig ez nem igaz.

Ez kérdés?

Tápszert (is) kapott a babám, de nem azért, mert ilyen kedvem volt.

Kicsit fejtsd ki jobban a kérdésed. Mert így gyakorlatilag a semmiről beszélgetünk

Kedves kérdező!

Esetleg válaszolnál is?

13. jól lepontozott válaszoló vagyok. Látom megérkeztek az elvakult anyukák is, akiknek minden zökkenő mentesen ment és el sem bírják képzelni, hogy milyen az, ha gond merül fel szopizás alatt.

Hát aakor most már leírnám bővebben, hogy mi volt a gondunk.

Az első gyermek marha lusta volt, én türelmes voltam hónapokig, de miután még 3 hónaposan is órákig evett, még akkor is gyakorlatilag 24 órából 12-14 órát szoptattam, kicsit elegem lett. A gyerek alig hízott, csak minimumot, végül már fogyott is, így fejni kezdtem. Addig fejtem, míg vissza nem hoztam a tejet olyan szintre, hogy elég legyen neki. 6 hónapos koráig fejtem, éjjel nappal, látástól vakulásig, mert ugye a a babának ez a jó.

Második baba. Semmi gond nem volt eleinte, eszméletlen ügyes volt, meg sem közelítette a nővére bénaságát. Az étvágyáról nem is beszélve. Dőlt a tejem hála az égnek. Aztán jöttek a gondok, 3 hónap gond nélkül elkezdett sebesedni (senki nem tudja mitől) a mellbimbóm, amit heti 1 db Bleb követett (aki nem tudja, ez egy kis bőrránövés a tejcsatornára, ami szépen elzárja azt, van akinek pakolással sikerül megszűntetni, nekem olyan gyorsan és erősen nőtt rá a bőr, hogy steril tővel kellett kiböködni, ami után olyan fájdalmat okozott, hogy majd bepisiltem szoptatás közben).

Aztán sorozatos mellgyulladások következtek, valószínű az előbb említett dolgok melléktermékeként, de én kitartottam, szoptattam, mert az a jó babának. 6 hónapos koráig kizárólag anyatejet kapott, de nem volt cicifüggő, miután elkezdtük a hozzátáplálást, annyira belejött az evésbe, hogy 7 hónapos kora után nem fogadta el napközben a cicit, így eljutottunk odáig, hogy 11 hónaposan már én választottam el, mert csak éjszaka kelt cicizni. Érdekes azóta 1× sem kelt fel éjjel.

És végül, de nem utolsó sorban, megemlítettem a házasságomat, ugye. A terhesség és a szoptatás mellékhatásaként, annyira lecsökkent a libidóm, hogy szinte mínuszban volt, ha a férjem közeledett én ellöktem, a szex gondolatától is rosszul voltam, de ennek ellenére is kitartottam, mert a gyerekemnek a legjobbat adtam, nem törődve magammal, az egészségemmel és a házasságommal. A végére, már szinte nem is beszélgettünk a férjemmel, teljesen elhidegültünk, elkezdett elmászkálni itthonról, amit előtte soha nem tett, volt, hogy nem aludt itthon (állítólag egyik férfi kollégájánál). Na akkor mondtam, hogy jó ez így nem mehet tovább. És persze, lehet itt mondogatni, de na de milyen férfi az ilyen, aki nem tudja megérteni, hogy első a gyerek. Mondom én, akkor mindenki forduljon egy kicsit magába. Mit szólnánk mi nők, ha a férjünk nem akarna tőlünk több, mint másfél évig semmit. Még akkor is ha az a gyerek miatt van.

A szoptatás befejeztével minden rendeződött, ugyanaz a "nimfomán némber" (a férjem szerint) vagyok, aki a gyerekek előtt.

Szóval bármennyire is hihetetlen, de van az a helyzet!

És végezetül, csak halkan jegyezném meg, hogy mindkét alkalommal kértem segítséget, az ezen az oldalon már-már mennyekig emelt ligától. Egyszer sem kaptam, több embert megkerestem. Volt aki válaszra sem méltatott, volt aki egyszerűen közölte, hogy a gyereknek cumizavara van (mindezt látatlanban és pár soros e-mail alapján, még az első gyereknél). A másodiknál volt aki találgatott, hogy megoldást találjon a problémára, de gőze sem volt róla. Minden bizodalmam a gyerekorvosunkban és a nőgyógyászomban volt, akik viszont rengeteget segítettek, és ha ők nincsenek, nem tartottam volna ki a másodikkal sem eddig!

Nem tudom, lehet, hogy egyedül vagyok a véleményemmel, de szerintem nem lenne szükséges mindig felhívni a figyelmet arra, hogy a szoptatás gondokkal is járhat, sőt, néha vége is szakad és akkor valószínűleg tápszer lesz a folytatás. Ez törvényszerű és anélkül is be tud következni, ha az ördögöt előre a falra festjük vagy megingatunk ezzel másokat. (Sőt, szerintem utóbbi esetben még esélyesebb, hogy be is következik.)

És ezért én annak se nagyon látom értelmét, hogy azt emlegessük, hogy nem kell túlzottan akarni szoptatni, mert idővel úgyse éri már meg stb., mert (szerintem) ez is egyértelmű. Bármelyikünk, ha úgy érzi, vége van, úgyis be fogja fejezni, senki nem teszi magát tönkre rajta. (Vagy ha meg igen, az is egyéni döntés, de biztosan az is tanulságos helyzet.)

Úgyhogy én valahol azt érzem ilyenkor, hogy olyan dolgokat erősítünk egymásban, amik evidenciák - viszont esetlegesen cincálhatják a motivációt, kitartást, akaratot.

Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy a másik szélsőség jó/jobb lenne, hogy de igen, mindenáron, ne hagyd abba soha! De aközött, hogy valaki esztelenségre bíztat valakit, és aközött, hogy ésszerű változtatásokra és kitartásra motiválunk valakit, elég nagy különbség van.

Én ugye vagyok az egyik oldalon, de én sokkal nagyobb hasznát látom annak, ha igyekszem támogatni az anyukát, még esetleg akkor is, amikor ő maga már nem hiszi, hogy folytatni tudná. (Mert én meg pont azt tapasztaltam meg, hogy de igen, nem éri meg feladni, mert meg lehet csinálni, ha odafigyelek.) És ez nem fanatizmus, hanem pozitív szemlélet; ugyanakkor tisztában kell lenni vele, hogy ettől függetlenül még lezárulhat a szoptatás, bármilyen okból. Sokára, de végül én is megtanultam, hogy mindig az anya dönti el, mit tesz, ezt tiszteletben kell tartani mindenkinek. Támogatást lehet adni, sokat is, de senki helyett nem tud másvalaki szoptatni.

Viszont szerintem az ilyen kicsit hogymondjam """lebeszélő""" álláspontnak, hiába van valós alapja, az a veszélye érzésem szerint, hogy látensen is rombolhatja az anya akaraterejét. Főleg azokét, akik ezerrel kínlódnak és nyilván gyorsan szeretnének megkönnyebbülést (márpedig a tápszer elsőre mindig annak tűnik). Remélem, nem haragszik meg a nevesítésért, de moira! pl. pont ilyen anyuka itt köztünk, akit szegényt folyton elbizonytalanítanak innen-onnan, pedig akarja és jól is csinálja a szoptatást, úgy tűnik. De én magam is szembesültem ezzel a szándékon kívüli, de néha inkább romboló segítséggel a saját lányomnál.

Mindezt kérem nem személyes támadásnak vagy kritikának venni senki felé, mert nem annak szánom és nem akarok vitát szítani! Csak általánosságban szeretném felétek jelezni, hogy amikor másnak segítünk, nemcsak a szavak elsődleges jelentése megy át, hanem ezzel együtt van egy általánosabb kicsengése is, pl. hogy legyél erős (amíg úgy érzed - de ezt úgyis mindenki így gondolja!), vagy hogy ne folytasd, add fel, mert nem érdemes. Ez már egy kicsit a segítő hivatás viselkedésetikája is, de remélem, nem baj, hogy megemlítettem.

Ennek a topiknak Szoptatás a címe, ami bár nem zárja ki, hogy bármi másról is beszélgessünk, de szerintem a fő célnak eredetileg azt "álmodták meg", hogy efelé próbáljunk haladni. Vagy legalábbis én ezt érzem ki belőle, talán nem tévedek.

(és bocsánat a személyesért és offért)

"Viszont szerintem az ilyen kicsit hogymondjam """lebeszélő""" álláspontnak, hiába van valós alapja, az a veszélye érzésem szerint, hogy látensen is rombolhatja az anya akaraterejét. "

A kérdező véleményt kért, negatív és pozitív tapasztalatot. Én leírtam az első válaszomban,erre jól lepontoztak, csak azt nem tudom miért. Gondoltam akkor már kifejtem a dolgot bővebben. Volt benn pozitív, de tény, hogy inkább negítv, de szerintem az tisztán látszik, hogy kitartással hosszasan fenntartható a szoptatás ( a 11 hónapot nem mondanám kevésnek, amúgy sem vagyok évekig szoptatni párti).

" Csak általánosságban szeretném felétek jelezni, hogy amikor másnak segítünk, nemcsak a szavak elsődleges jelentése megy át, hanem ezzel együtt van egy általánosabb kicsengése is, pl. hogy legyél erős (amíg úgy érzed - de ezt úgyis mindenki így gondolja!), vagy hogy ne folytasd, add fel, mert nem érdemes. Ez már egy kicsit a segítő hivatás viselkedésetikája is, de remélem, nem baj, hogy megemlítettem.

Ennek a topiknak Szoptatás a címe, ami bár nem zárja ki, hogy bármi másról is beszélgessünk, de szerintem a fő célnak eredetileg azt "álmodták meg", hogy efelé próbáljunk haladni. Vagy legalábbis én ezt érzem ki belőle, talán nem tévedek.

Nade a szoptatáshoz tartoznak a problémák is, nem jól tudom??????? Soha nem értettem mire a struccpolitika. Ha nem beszélünk róla, homokba dugjuk a fejünket akkor nincs is. Szerintem pedig egy kismamának igenis tisztában kel lennie, hogy bizony a szoptatás járhat buktatókkal (hangsúly a feltételes módon). Én speciel azt hittem, hogy menni fog minden, mint a karikacsapás. Senki nem mondta, hogy mennyire fájhat, hogy mennyire fárasztó lehet, hogy rámehet az egészségem, hogy rámehet a házasságom.

Amerikában pl szoptatási tanfolyamok tömkelegére lehet jelentkezni terhes kismamáknak. Itthon, ha van is nagyon kevés, vagy nagyon rossz a reklámja, mert én speciel mindenhonnan kismamatornát, meg szülésfelkészítőt, meg jógát, meg mindenféle jót hallok, de szoptatási felkészítőt nem.

Véleményem szerint, inkább kellene felkészíteni az anyukákat a problémákra, azoknak a megoldásának lehetőségére,(nincs bajom a ligával, de annyi, hogy hívj szopis tanácsadót, hát ez édeskevés, sok embernek lehetősége sincs rá) mint ekkora energiákat fordítani annak a reklámjára, hogy szoptassunk látástól vakulásig, meg a tápszer méreg és hadd nem soroljam. A legtöbb elsőbabás anyuka megkapja a gyereket és azt sem tudja melyik végénél fogja, nemhogy hogy rakja mellre,a kórházakban meg tesznek rá egy nagyot (tisztelet a kivételnek).

Ennyi?! Ez továbbra is egy értelmetlen kérdés.

A tápszer és anyatej, nem 2 választási lehetőség, de ugyanezt fogalmazták meg a többiek is bővebben. Ezért nem lehet egyiket, vagy másikat általánosságban "javasolni", csak konkrét szituációban