Szerintetek jó dolog az igény szerinti szoptatás? Nem alakul ki a gyerekben egy csomó felesleges rossz szokás-éjjeli ébredés?
Biztos jó dolog, de én nem vagyok ennek a híve. Szerintem szüksége van a rendszerességre már egy picinek is. Arról nem is beszélve,hogy soha nem ürül ki a gyomra.
Az anyukának meg szintén nem lehet jó, nem lehet előre tervezni, bárhol elő kell kapni a cicit, és ki tudja meddig megy ez így.
Mi már beálltunk majdnem a 3 óránkénti szoptatásra, de most valami változás történt. Sokkal gyakrabban kéri a cicit és egyszerűen nem tudok mit tenni. Nem tudom mással megnyugtatni. Ma volt olyan is, hogy szopizott 25 percet, 10 perc szundi, aztán már sírt is. 20 percig próbáltam megnyugtatni, de nem sikerül, újból mellre kellett tennem. Aztán még mindig nem volt elég neki, át kellett tennem a másikra is...
Hogy a kérdésedre válaszoljak, de igen, megeröltető nekem, és nagyon fárasztó is, sokkal jobban örülnék, ha 2 evés között eltelne nyugodtan a 3 óra vagy alvással vagy nézelődéssel. De sajnos ez van, nem választhatok.
Nem mondom, hogy jó vagy rossz. De nekünk nem vált be. pedig borzasztóan kevés tejem volt, nem is lövellt be igazán.
Mindig mellre tettem, ha kérte, ha óránként, akkor óránként. Mégsem lett több a tejem, max. 30 grammokat szívott. Mindkét mellből szoptattam, utána fejtem is. És mégsem lett belőle semmi. Ez így ment 4 hetes koráig, akkor ő úgy döntött, elég volt neki. Közben már pótoltunk tápszerrel, rájött, hogy az tök jó. De a lefejt tejet (napi max. 60-100 ml) sem itta meg üvegből. Pedig nem ettem semmi olyat, többször is próbáltuk.
De engem nagyon kikészített az az időszak. Szegényem folyton éhes volt, állandóan cicizett, mégsem lett több tej. :(
(fili)
Mi az, hogy soha nem urül ki a gyomra?
Nem haramia egy kisbaba, hogy akkor is egyen ha nem éhes.
Az igény szerintinél is beáll rövid időn belül egy rendszer és azt veszed észer, hogy szabályos. Mert a babák nagyon okosak. Nem tudom aki ellenzi az igény szerintit, hogy gondolja amikor az óra üt akkor keltem vagy addig hagyom sírni?
Pontosan nem megerőltető az anyuka szemszögéből mert nem stresszel állandóan órát meg mérleget nézegetve.
Ez ősidőktől bevált: éhes kér adok.
És nem fog éjjel feleslegesen szopiért ordítozni.
A természet mindent simán elrendez.:))
Minek enne, ha nem éhes?
Minek kelne fel éjjel, ha nincs baja?
Ha meg éhes, netán szomjas, minek kínozzam? Csak nehogy kialakuljon benne a szokás, ha éhes vagyok eszem, ha szomjas vagyok iszom.
Nyilván megerőltető az anyuka szemszögéből, dehát mit lehet tenni, egy ember gyereke, anatómiai okokból teljesen életképtelenként jön világra, aki sokáig függ az édesanyjától. Nyilván nem kell szülni és akkor nincs gond.
Jó, oké sok gond és leterheltség egy gyerek, de akinek már az is megterhelő, hogy etesse a gyerekét, azért már minősíteni sem lehet. Tényleg minek szül az ilyen?
Vegyen inkább kutyát, annak leteszed a tápot reggel és eleszegeti egész nap a tálkájából és veszel neki egy rongyot, amire pisilhet, még levinni se kell, hátha megerőlteti a gazdit a séta.
Szerintem a legtökéletesebb! A legrugalmasabb módszer, ami csak létezik - márpedig a gyerek folyamatosan változik. Ha a szoptatási gyakorlat nem ehhez igazodik újra és újra, akkor esélyek, hogy sorra jönnek majd a szopis problémák...
A rossz szokás az, amikor az ember valamihez feleslegesen / rossz dologhoz nagyon ragaszkodik.
Annak, aki szoptat, tisztában kell lennie azzal, hogy az anyatej ill. az anyamell nagyon fontos a gyerkőc számára. Minél többet "használja", általában annál inkább a szükségévé válik - és ilyen értelemben megszokássá is. DE, a megszokás nem egyenlő a rossz szokással! Olyan dolog, amire a gyereknek testi és/vagy fizikai SZÜKSÉGLETE, igénye van, nagyon ritkán válik rossz szokássá
Gondold csak végig, mit szoktunk rossz szokásként bélyegezni? Csokievés, dohányzás, káromkodás és hasonlók. De a táplálkozást és a lelki megnyugvást soha. Márpedig a szoptatás testi és lelki táplálkozás, amíg csak tart. Teljesen más a kettő.
És így, megfelelő szoptatási és gyereknevelési gyakorlat mellett szerintem igen kicsi az esélye annak, hogy a szopizás rossz szokássá váljon. Akik ettől félnek, erre gyanakodnak, esetleg ezzel riogatnak másokat, azok valamit nagyon nem tudnak, amit pedig kellene (a gyerekek fejlődéséről, a szoptatásról stb.).
Ilyen téma pl. az éjjeli ébredés is, amit te is kiemeltél. Számtalan "okoskönyv" tanítgatja a mai anyukákat, hogyan idomítsák be a fél-1 éves babákat az éjjeli átalvásra - ahelyett, hogy valaki egyszer végre egy olyan könyvet is anyuka kezébe adna, ami ELMAGYARÁZZA, hogy miért NORMÁLIS, ha egy gyerek ébred éjszaka. (És akkor egy kis reklám is: Dr. Sears: Éjszakai gondoskodás-a pont ilyen.) Mert általában normális és sok (teljesen logikus) oka van, amiért így viselkedik egy gyerek. Csak ezt ismerni, érteni és megérteni kellene! Máris nem lenne többé aggasztó, ha a gyerek időszakosan újra ébred éjszaka.
Az anyuka szemszöge pedig, hú, sajnos gyakran fontosabb(nak tűnik), mint a gyerkőcé. De igen, fárasztó, megerőltető, nehéz és minden hasonló jelzőt idebiggyeszthetünk. DE, aki tudja, hogy MIÉRT vállalja ezt mind be, annak nem lesz ez elviselhetetlen teherré még évek alatt sem. Nekem bőven elég volt a tudat, hogy a nem teljesen egészségesen született lányomnak a tőlem telhető legjobbat tudtam nyújtani 3 éven át - innentől kezdve nem volt többé túl nehéz a csak nehéz.
A szülőség alapból megerőltető, mert a szüléstől kezdve napi 24 órában heti 7 napon át életed végéig szabadság nálkül szülő vagy. De aki nem látja, érti, hogy mindez milyen célt szolgál (azt, hogy jól neveld a gyerkőcödet ÉS fejleszd önmagadat is, mint embert), annak komoly gondjai lesznek idővel.
(Bocsánat, csak ma nagyon filozofikus vagyok.:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!