Sírás nélkül el lehet venni egy másfél éves gyerektől az esti cicizést?
Tejem alig van, sokszor fáj, ahogy szívni próbálja, én már tehernek érzem ezt a dolgot! És nem is éhségből van rá szüksége, inkább csak megszokás.
Kb 2 hete próbáltuk, hogy fürdés után én "eltűntem", és apa próbálta meg lerakni. Egyébként szépen egyedül elalszik napközben is, esti cicizés után is. De akkor este hiába kapott egy pohár tejet, elkezdett sírni... Az apja nem tudta megnyugtatni, pedig éjjelente ha felébred ő kel hozzá, és megitatja, és alszik is tovább. Egy óra sírás után "előkerültem", adtam neki cicit, amin legalább fél órát csüngött, és utána ugyanúgy folytatta a nyűglődést, és csak éjfélkor sikerült elaludnia.
Egyébként hetente kb 1-2 zűrösebb este van, amikor nehezen akarja elengedni a cicit, de az esetek többségében már magától kiköpi pár perc után, iszik egy csomót és megy aludni.
Hogyan fogjunk neki a lehetőleg sírás mentes cici elhagyásnak?
cumi?
bekened a melled egy rossz izü valamivel, nem fogja kérni többet
Így igaz, nem ismeri sem a cumit, sem a cumisüveget. Pohárból iszik, és nem is szeretném másfél évesen cumira szoktatni.
Egyébként amit írtam történetet, valójában a 2. próbálkozásunk volt, mert előtte való este ugyanúgy bekészítettem a pohár tejcsit, és az ölemben itta meg, előtte mesét olvastam neki, de folyamatosan tekergett hátra, hogy keresi a cicit. Ezért próbáltuk másnap este, hogy én elbújok...
Tartok tőle, hogy csak 1-2 estés sírással fogjuk tudni leszoktatni...
Az enyém sírt (gonosz anya voltam, mert elvettem tőle, mert már ekkorra nagyon elegem lett a szoptatásból). De nem hagytam magára/apára. Ott voltam mellette, ölelgettem, beszéltem vele. Első nap volt viszonylag hosszabb sírás, másnap csak pár perces, harmadnap már nem sírt, csak simogatott. Ő ekkor már 32 hónapos volt.
Nekünk bevált. 18 hónaposan még nem próbáltam volna meg elválasztani az enyémet, ismerve mennyit szopizott még akkor, és sem engem, sem a közeli családtagokat ekkor még nem zavart.
Viszont ha el szeretnéd most választani, akkor nagyon eltökéltnek kell lenned és kitartanod az elhatározásod mellett, mert a legapróbb elbizonytalanodásodat megérzi a kicsi, és bizony ki is használja.
Én nem venném el.Vannak nehéz időszakok,de át lehet lépni rajta.A drasztikus elválasztás nem egy jó megoldás.Én csak akkor értek egyet vele,ha az anya betegsége miatt van szükség rá.Nagyon traumatizálja a gyereket.
Ha már semmi esély,hogy folytasd,vagy egyáltalán nem akarod,akkor ne szökj meg tőle.Kend be a melled citrommal,vagy mustárral és mond neki ,hogy a cici megromlott.De maradj ott vele,hogy tudja ott vagy.
Neked nagyon nehéz lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!