Mikorra törődtetek bele hogy nem sikerült a szopi?

És ti ezt elhiszitek?

Lányok, a betegségek, pláne a komoly egészségügyi problémák kialakulása sosem egytényezős dolog!!! Nem azért lesz valaki cukorbeteg vagy rákos, mert gyerekkorában (minél tovább) szoptatták! És még akkor sem igaz ez az állítás, ha arányaiban sok közöttük a régen szoptatott gyerek.

Ez tipikusan az az eset, amikor valaki egyetlen elemet emel ki az egészből és azzal próbálja meg bizonyítani a saját igazát.

Én nem vagyok összeesküvéselmélet-hívő, de nem csodálkoznék, ha az ilyen irányú kutatások hátterében is valahol kibukkanánk a tápszergyártó cégeknél..

Én abszolút hiszek a Természet erejében és abban, hogy a legjobbat adja nekünk. Ha az anyatej és a szoptatás rossz lenne nekünk, akkor egyszerűen nem emlősökké alakultunk volna. Lehet, hogy ez így banálisan hangzik, de aki kicsit is konyít a biológiához és belelát az evolúcióba, az gyorsan átláthatja, hogy ez az egyik fejlődési vezérelv.

Ezért sem értek egyet azzal, hogy az anyatej nem fontos és semmi köze az egészséghez, mert az nem ezen múlik. (Inkább úgy fogalmaznék, hogy nem kizárólag ezen - de sokat javíthat a helyzeten!)

Nem tudom, hogy mi lehet a fenti "statisztikák"(?!) valós oka, de kizártnak tartom, hogy az anyatej vagy a szoptatás okozná az adatokat (már ha igazak). Sokkal inkább a mai társadalmi berendezkedés, a táplálkozási anomáliák és az egyre egészségtelenebb környezet felelős EGYÜTTESEN azért, hogy egyre több a beteges felnőtt és már a betegesebb gyerek is.

Majd ha elvégzem a dietetika szakot, akkor többet fogok tudni mondani erről.

Én nem azt mondom ártalmas lenne az anyatej. Ha valaki tud szoptatni szoptasson, persze. De annyira nem fontos, hogy lelkiismeret furdalása legyen annak, aki nem tud / akar szoptatni. Mert a gyerek egészsége nem ezen múlik. És nem propagálom a szoptatást, mert tök mindegy. És azt mondom a kérdezőnek és minden hasonló cipőben járó anyukának, hogy ne foglalkozzon ezzel, mert lényegtelen.

Jó az igaz, az én elkeseredettségem, hogy körülöttem látom a gyerekeket, felnőtteket, akik tápszeresek voltak kezdetektől, pár hónaposan piaci szörpöt ittak és egyébként is chipsen meg sült krumplin és süteményen nőttek fel. és az égvilágon semmi bajuk, tökéletesen egészségesek. Én szoptattam, vizet adtam nekik, gyümölcsöt, zöldséget, betartottam az összes tanácsot, amit táplálással kapcsolatban kaptam és most beteg a gyerekem. Valóban hónapok óta azon gondolkodom, nem e lett volna jobb ha teszek az egészre és 2 hónaposan tejbe áztatott kekszet adok neki, meg első naptól tápszert, ahogy az orvos javasolta stb stb. És nagy valószínűséggel nem itt tartanánk, hanem lenne egy tökéletesen egészséges fiam, akinek nem tört volna ketté az élete.

Kérdező, én személyesen nem ismerek ilyen anyukát és azt sem tudom, hogy a magyar tanácsadóknak volt-e dolga ilyen esettel.

Az örökbefogadás és a te eseted azért két különböző dolog: az elsőben úgy szopik a baba, hogy előtte soha sem tette vagy legalábbis nem attól az anyától, míg a te esetedben újrakezdésről lenne szó.

Nem hiszem, hogy egyik könnyebb, mint a másik, és szerintem mindkettő kétesélyes. Ha önmagadban biztos is vagy (nagyon akarod, hiszel és igyekszel mindent pontosan csinálni), akkor is kérdéses, mert nem biztos, hogy újra fel tudod kelteni a baba szopi iránti érdeklődését. (Utóbbinál fontos lehet, hogy mennyi idős a baba; amíg szopott, hogy ment a dolog, kvázi milyen emlékei lehetnek róla; mióta nem szopik; mit és mennyit kap szopi helyett (tápszer, üveg, játszócumi) stb.)

Mindezt nem azért írom, hogy lelombozzam a lelkesedésed, ha egyszer belevágnál, sőt, én viszont abszolút szopipárti vagyok:), de szerintem az a legjobb, hogy az anyának reális elvárásai vannak a jövőre nézve és ha mégsem sikerül, akkor meg tudja emészteni a dolgot. (Pont azért, mert már az első próba után is elég rosszul érzed magad..)

Ha mindezzel tisztában vagy, erősnek és határozottnak érzed magad, de közben azt is tudod, hogy mindennek megvan a határa és felkészültél, hogy ezt békével elfogadd, akkor szerintem érdemes még egy próbát tenni. :)

De ehhez már mindenképp szakmai támogatást javaslok neked, egyrészt a konkrét gyakorlati tanácsok, másrészt a lelki támogatás szükségessége miatt. Ha gondolod, keress meg privátban és továbbirányítalak a hozzáértőkhöz.

Bocsánat, az előző hsz-em eleje így nem stimmel, félreértelmeztem!

Olyanról már többször olvastam, aki majdnem a nulláról hozta vissza a tejét (nekem még nem volt ilyen esetem, ahogy emlékszem) - a nemleges válaszom az örökbefogadott szoptatásnak szólt.

15:54-es anyuka, megértelek, de picit azt érzem, hogy inkább a fájdalmad, keserűséged mondatja ezt veled, mint a józan logika (bocsánat a kifejezésért, nem bántásból írom!).

Tudod, az én gyerekem középsúlyos izom-hipotóniával született, aminek várhatóan hosszú távú következményei is lesznek majd, illetve endogén ekcémás is lett (köszönhetően a korai indokolatlan tápszernek). Mégsem bántam meg semmit és soha nem is tenném, mert nem én voltam/vagyok az (egyetlen) felelőse a dolgoknak. Igyekeztem mindent jól csinálni (az akkori eszem szerint legalábbis), de valamiért "ezt dobta a gép".

Utólag nem lehet megmondani, hogy mi miért alakult úgy, ahogy: egyeseknek látszólag (de csak látszólag!) könnyebb az életük, mint másoknak. De én szentül hiszem, hogy mindenkinek van egy saját privát keresztje, amit cipelnie kell. A tiednek a cukorbetegség (ha jól emlékszem), az enyémnek a hipotónia, másnak meg más. Van, akinél az elején jön ki, másnál később. (Nekem 18 éves korom óta sorjáznak elő a komoly bajaim.) Különbözőek, egyediek, de mindenkinek van/lesz.

Amikor kiderül, hogy komoly baj van és szembesülni kell vele, akkor először mindig gyász-szakasz van a pszichológia szerint: az ember ilyenkor választ keres a Miért?-re. Okok és okozók után kutat, lehet, hogy sikeresen is.

De ha nincs konkrét ok vagy okozó (ami meglehetősen gyakori), ám a pozitív énképet és nyugalmat mégiscsak vissza kellene állítani valahogy, akkor sokan különböző megküzdési praktikákat vetnek be, mint pl. menekülés, jelenség-tagadás, bűnbakkeresés vagy hárítás (ezek mind pszichológiai fogalmak is). Ezek mind hozhatnak eredményt, de nem mindegy, hogy (hosszú távon) milyet..!

Én mindig óvom az anyukáimat attól, hogy pl. a szoptatás sikertelenségét túldimenzionálják és/vagy téves következtetéseket vonjanak le belőle. "Azért, mert nekem tápszereznem kellett, a tápszer már nem is olyan rossz, ellenben már az anyatej sem olyan fontos." Kell, hogy az ember újra higgyen önmagában, a döntéseiben és el tudja fogadni önmagát, de szerintem ezt nem azon az úton a legjobb elérni, ha a valóságot, a tényeket akarjuk a saját képünkre formálni. Nagyon nehéz, de magunkat kell úgy formálni, érlelni, okosítani, hogy beépítsük magunkba ezt az új (esetenként kellemetlen, fájó) tudást és ezzel együtt, mégis pozitívan tudjunk továbbmenni.

Mindezt nem okoskodásnak szántam és nemcsak neked írtam, hanem általában ezt gondolom a témáról. És bocsánat az offért - bár lehet, hogy kicsit mégis visszataláltam vele a fenti témához.

Egyébként épp a minap olvastam valamelyik újságban egy cikket Kovács Áronról (énekes, műsorvezető), aki szintén cukorbeteg. Nagyon optimistán nyilatkozott a betegségéről, mint mondta, sok anyuka őt állítja mintának maga vagy a diabéteszes gyerkőce elé, hogy lám, ezzel a betegséggel is lehet teljes életet élni, sőt! Nagyon lelkesítő szumléletű a cikk, talán érdemes lenne elolvasni.

És azzal meg pláne egyetértek, hogy a mi saját betegséggel-egészséggel kapcsolatos hozzáállásunk is követendő példa lesz ám a gyermekeink számára! Ha mi pozitívan állunk hozzá, jó esélyel a gyermekünk is így tesz - de ha mi kétségbeesünk (látványosan is), akkor ő is félni fog tőle...

Válalj még egy gyereket és akkor igyekezz h ne apadjon el és adsz mindkettőnek belőle.

Szedjed a tejserkentőt,pihenj amennyit csak tudsz és ne tartsd be a szigorú időközöket a pici baba szoptatását illetően,hanem add ahányszor kéri és akkor sok -sok tejcsid lesz.Na meg a köménymagteát ha megtudod inni,nekem az segített.

Amint olvasom az írásaidat Te csak így fogsz tudni boldog lenni,ha megadod a gyerekednek amit fontosnak látsz.Fontos is.

NEM igaz az h az anyatejes babák betegebbek.Fordítva.

Sajnálom szegény kigyereket aki cukros,de ha nem szopott volna,lehet még nagyobb baja lenne,vagy meg sem marad.

Az anyukát csak vigysztalni próbálták,badarsággal.