Mit csináljak, ha szoptatás közben folyamatosan bealszik a baba?
Kislányom 3 hetes, és 5-10 perc szopi után elalszik, alig lehet felébreszteni, hogy folytassa. Elvileg ha jól lakott, akkor ki kéne löknie a cicit a szájából, de mi szinte soha nem jutunk el idáig. Ennek köszönhetően van, hogy óránként kéne a cicimre tenni (egyébként igény szerint próbálok szoptatni, de a másfél-2 órát próbálom megvárni a szoptatások közt). Mit csináljak? Tegyem rá, amikor ő óhajtja (legyen az rövid időn belül is), vagy inkább tartsam ezt a másfél-2 órás dolgot?
Hogyan keltsem fel könnyen, hogy folytassa? Vagy csak hagyjam aludni, és majd felkel, ha megint éhes lesz?
Eddig minden szopi előtt és után mértem, nagyon változó mennyiségeket eszik, de a gyarapodása rendben van. 3250 grammal született, 3020 grammal jöttünk haza, és 3470 grammos ma.
Vannak akik pont ez miatt magukra kötik és így akkor szopizik a baba amikor szeretne. Pár hetes babáknak az anya melle a köldökzsinór, azzal kötődik az anyukájához, mintha még a méhében lenne. Ezért alszik rajta, mert nem csak a táplálkozás a lényeg.
Nem tudom hogy ez-e az igazság a sok irányzat közül, de én kipróbálom majd :)
Az első 3hónapunk így telt:)
Olvass utána a 4. trimeszternek. Az eleje ilyen. Egyet tudok tanácsolni: élvezd ki ezt is. Hogy ott van a karodba. Hogy ilyen pici. Hogy rád van szüksége. Mert ez az idő is elrepül úgy, hogy észre sem veszed
A szopizás elég fárasztó ám egy pár hetes babának. Sok az alvásigeny is,így természetes,hogy elalszanak a cicin. Nem,nem engedi el a cicit mindig. :D
Az első 3 hónap ilyen. Én folyton szoptattam. Idővel beáll a dolog,hamarabb letudja az evést is. Szoptass csak igény szerint ha szeretnél, ha kell,fél óránként. De ezek szépen kitolódnak majd ahogy nő a babád. Kemény az eleje,de úgy vagyok vele,hogy egyelőre csak ő van,miatta vagyok itthon,ezért nem érzem tehernek.
Nem sárga? Az okoz aluszékonyságot.
Ha nem javul, konzultálj a gyerekorvossal.
Nem, nem sárga. : )
Nagyon köszönöm a válaszokat, most így egy kicsit megnyugodtam. : )
#1-es vagyok, ekkora hülyeség, amiket a hordozókendőről és az un. 4. trimeszterről írnak?
Esküszöm szakértők megszólalásait olvastam.
De 16%-ra értékeltek, úgyhogy mindenki szerint marhaság 🤔
8
Itt már nincs logika a pontozásban. Idegesítő,ha jó szándékkal írsz és lenyomnak. Jót írtál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!