Akinek nem beszélő, autista gyermeke van, hogyan lett szobatiszta?
Ne haragudj, hogy nem tudok konkrétan segíteni. Az én gyerekem ne autista. Három éves múlt márciusban, de kegyetlen nehéz a szobatiszitaság. Semmi hajlandósága rá. Ragaszkodik a pelushoz, kisnaciról hallani sem akar. Ő beszél, de hiába. Egyelőre azt is tagadja, hogyha kaki van. Teljesen el vagyok keseredve. Fogalmam sincs, hogy lesz szobatiszta ovikezdésre. Ja, és fiú. Már a másfél éves húga is jelzi, ha bekakilt...
Ne haragudj, az offért...
nekem nem autista a gyerekem, de gyanún volt. azt mondták, hogy a szobatisztaság mérdföldkő lehet, mert az autista gyerekeknél az is késni szokott, ezért próbálkozzunk. én egyszerűen levettem róla, mindig mutattam és mondtam, hogy mit hova kéne a naciba pisilés helyett. 2 hét alatt szobatiszta lett, nem szólt, ment magától. persze idegen helyen húzós volt, de egy idő után már láttam rajta, hogy pisi miatt feszeng így idegenhelyen is kialakult olyan 2 hónapon belül.
enyémnek megkésett beszédfejlődése van mint utólag kiderült, de a tsmt torna állítólag segíthetett a szobatisztaságban is. sok sikert :)
Első, mi az h "kisnaciról hallani sem akar"? Te vagy az anyja, te mondod meg, mi lesz. Én mindig csodálkozom azokon a családokon, ahol a páréves gyerek dirigál. Valószínűleg nagyon megszokta az ilyen-olyan nedvszívó, pihe-puha, ultrakényelmes pelenkát, naná, hogy nem akarja elhagyni. Úgy van vele, az egész wc-zés, bilizés egy nagy macera, strapa, különben is szokatlan, dehogy fog ő mindig kijárkálni meg vetkőzni.
Szerintem egy reggel ne adj rá semmit, kisgatyát sem, csak a nadrágot. Mondd, h sajnos nincs több pelenka a boltban, elfogyott, ennyi volt vagy ami neked szimpatikus. Hadd érezze, h ha bepisil a nadrágba, akkor az nem jó érzés már egy perc után sem. Párszor biztos kell majd cserélni nadrágot, de előbb-utóbb rájön, h jobb kimenni wc-re, mint vizes nadrágban lenni.
PECS és hívókártyák lehetnek a segítségek. Nekem beszélő autistám van, de nála sem volt egyszerű a szobatisztaság.
Hol kapott diagnózist a gyermeked? Mert az Autizmus Alapítványnál lesznek nyáron szülőképzések, pont a szobatisztaságról is, oda ingyen mehetnek azok, akiknek a gyermekét az ambulancia gondozza (ott diagnosztizálták).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!