Hogyan kezdjük neki az éjszakai szobatisztasághoz?
"Figyeltem arra, hogy este 6 után már ne nagyon igyon"
Ami azt jelenti, hogy ha reggel mondjuk 7-ig alszik a gyereked, akkor 11 órán keresztül nem kapott folyadékot??? Vagy csak nagyon minimálisat? Aztán meg ha veseproblémái lesznek, akkor meg csodálkozol. A folyadék kell! Nem kell túl lőtyöltetni a gyereket, de szomjaztatni sem!
Amúgy kedves kérdező! Nálunk 1 hónapja volt a fiúnk szobatiszta nappalra, aztán napokig szárazan vettem ki alóla reggel a pelenkát, vagyis onnan tudtam, hogy készen áll az éjszakai szobatisztaságra is. És utána már nem is adtam rá. Aztán eltelt jó néhány hét és párszor, mikor úgy érezte, hogy kell neki, akkor pedig felébredt és mondta, hogy kell neki pisilni. De persze lefekvés előtt azért még pisilt egyet.
Ehhez is meg kell érni. Nincs rá praktika. Ha megérik rá, akkor akár lefekvés előtt is ihat akár, mert vagy csak reggel fog ébredés után pisilni, vagy felébred rá.
A szobatisztaság egy érési folyamat eredménye, nem verseny, nem érdemes eröltetni. Még a szobatiszta gyerekkel is előfordul, hogy időnként bepisil.
És nem akkor szobatiszta, ha bilibe vagy vécébe pisil, hanem ha szabályozni tudja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!