Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szobatisztaság » Hogy segíthetném a folyamatot...

Hogy segíthetném a folyamatot nála?

Figyelt kérdés

Kislányom 3 éves lesz 2 hét múlva.

Beszédes, kislány tele fantáziával, huncutsággal, imádjuk.


Egyetlen gondunk vele hogy a szobatisztaság nagyon nehezen alakul. Nyár közepén kezdtük a szoktatást és elég döcögősen halad a dolog. A kezdeti balesetek nagyon hamar elvettek a kedvét, sírt nagyon ha bepisilt pedig soha nem lett megszídva miatta, azt tudom hogy nem jó.


Aztán ezek után elkezdte elutasítani a bilit, nem volt hajlandó rá sem ülni egyáltalán. WC szűkítőre sem, jutalomért sem. Sehogy sem. Mivel láttam hogy kontraproduktív az egész, azt nem akartam hogy szorongjon ezért jegeltuk a dolgot, azonban kb 3 hete ismét újrakezdtük hiszen közeledik a 3. szülinap és úgy gondolom hogy egy 3 éveseknek már nem kellene pelusban lennie, legalábbis egésznap nem.



Most ott tartunk hogy matricáért már pisilt és kakált is bilibe, sőt volt fürdés közben hogy szólt is már magától 3x eddig hogy pisilnie kell. Azonban a pelustol meg nem akar megválni, nem akar bugyit se leszoktató bugyit sem felvenni. Inkább azt látom hogy amikor kedve van akkor bilizik, de egyébként meg ragaszkodik a pelushoz. Persze tudom ez is hatalmas lépés hiszen eddig hallani se akart a biliről, csak kicsit azt érzem hogy elakadt a folyamat. De erőltetni se akarom nehogy vissza fejlődjön a totális ellenállásba.

Bolcsibe jár egyébként, a kis WC-re max raul ha úgy tartja kedve de nem produkált semmit meg bele. Így ott is egésznapos a pelus.


Volt már valaki ilyen helyzetben mit lehet tenni?


nov. 16. 13:43
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
41%
Én nem kötöttem rá és nem is kényszerítettem, mégis szobatiszta volt mindkét gyerekem 2 éves kora előtt. Szimplán próbálkoztam ahelyett, hogy vártam, hogy majd egyszer szól.
nov. 16. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
100%

Ha az idegrendszer nem érett meg rá, nem kéne kényszeríteni.


Ha a Pistike tud ülni 7 hónaposan, ne erőltessük már rá a Ferikére is.


Ha Janika jár 11 hónaposan, de Zolikának nem megy még, azt sem lehet kényszeríteni.


(Az én gyerekeim mindent később csináltak. Kettő utolérte magàt, egynél bizonyított az idegrendszeri éretlenség különböző BNO-kódokkal társítva. Hiàba várnának el tőle bizonyos dolgokat, ha nem

képes rá…)

nov. 16. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
(Előző vagyok, egyértelműen nem a kérdezőnek szólt.)
nov. 16. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 A kérdező kommentje:

Koszonom a sok választ. Mint írtam én is 2,5 éves kora körül kezdtem a rávezetést. Szóval nem arról van szó hogy ültem a baberjaimon és vártam hogy szóljon.


Egyébként én sem gondoltam hogy ha sír és ellenkezik és nem akar rá ülni akkor az a megoldás ha erőltetem. Így lehet jó kis szeklet és vizelet visszatartást kialakítani azt meg nem igazán szeretném.

nov. 17. 00:18
 15/17 anonim ***** válasza:
0%
Aki azt mondja, hogy probálkozik, az sem rákötözést jelent, simán felajánla, kipróbáltatja, azért ne dramatizáljuk túl. A kérdező is rávezetni akarja, nem kierőszakolni.
nov. 17. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
0%

#15

Ezzel semmi gond, nyilvàn ha nem próbálkozunk, nincs előrejutás.


A #6, #8, #10 válaszoló megközelítése, meg a #11 féle bezzeganyuk a probléma…

nov. 17. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
81%

Régen...

Állítólag 1,5 évesen szpbatiszta voltam, fotón is kisbugyit viselek. Aztán ahogy jobban beleástam a témába, csak kiderült, hogy dehogy voltam szobatiszta a szó mai értelemében, csak nem viseltem pelenkát, mert 1, kellett a húgomnak, 2, oly' mindegy volt anyukámnak, hogy pelust vagy ruhát most. Napi 4-5 "balesettel" voltam "szobatiszta". Kb. ennyiszer pisilt a pelenkás gyerekem is ennyi idősen. És ez a balesetezés simán eltartott 3-4 éves koromig. Egyre magam is emlékszem ovis koromból.

Ezzel szemben a gyerekeim 0 balesettel lettek szobatiszták. Igaz, nem 1,5-2 évesen, hanem az autista 3 év 8 hónaposan, a neurotipikus a 3. szülinapja előtti héten.

A rávezetés pedig 99 %-ban elméleti volt. Olvastunk, olvastunk, mutattam, hogy hova kell, de nem vettem le a pelenkát. Csak olyan volt, hogy fürdés, medencézés után pucérkodtak. Onnan is láttam, hogy teljesen felesleges, hogy meg se érezték, hogy pisilnek. Aztán mindkét gyereknél úgy volt, hogy megkérdeztem, hogy bugit vagy pelust és egyszer a bugyi mellett döntöttek.

nov. 17. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!