Bepisil a gyerek és nem érdekli, hogy lesz így szobatiszta?
Játék közben, szőnyegen, udvaron, teljesen mindegy, egyszerűen bepisil. Jobb esetben szól, hogy hoppá, ez pisi volt, de legtöbbször csak hoz papírt feltörölni szó nélkül, aztán simán játszik tovább pisis nadrágban (vagy anélkül)
Nem fél a wctől, ha kérdezgetem sűrűn, előbb-utóbb ráül, és pisil, boldogan húzza le.
Hogy az istenbe lesz így szobatiszta, ha egyáltalán nem érdekli az egész?
Ősszel ovi, mostmár szorít az idő.
És mikor érik meg? Honnan tudom?
A tesója már ovi előtt bőven már ágytiszta is volt, nem adtam rá, pár alkalom után szólt, hogy pisi! és mentünk wcre.
Nem, úgy nem fog ha nem érett.
Azt csak kondícionálás nem valódi szobatisztasag
És akkor hogy lesz?
Miből tudom, hogy megért rá?
Hogyha szól, hogy pisilnie kell. A gyerekek nem egyformák, attol még, hogy az egyik ágytiszta volt ovi előtt a másik nem biztos, hogy az lesz. Van, aki 4-5 évesen is használ éjszaka pelenkát.
Azzal, hogy teljesen szabadon hagyod nincs is következménye, oda fog, ahova épp kedve van. Ez mutatja, nem érett a gondolkodása, hogy belássa, hogy ez nem így működik. Add vissza a pelust, egy idő utan kényelmetlen lesz neki, látja, hogy "ti" a nagyobbak nem így csinaljátok.
Ha ennyire nem érdekli/zavarja, akkor nem tudsz mit csinálni. Vehetsz bugyipelust, amivel tudja gyakorolni, hogy le-fel veszi és elmegy wcre, de annak is inkább a határon van értelme, amikor már akarja ő is a szobatisztaságot, maximum egy kicsit becsorog, mert későn kapcsol.
Tudom, hogy az ovira kéne, de nem tudod erővel szobatisztaságra szoktatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!