Akiknél nem találtak szervi problémát éjszakai bepisilésnél?
Kedves Szülők!
Lányom 7 éves múlt, és még nem volt 1 száraz éjszakánk sem. Egyszerűen nem érzi, arra sem ébred fel ha reggelre tocsog az ágy. Allergiás asztmás, így ősztől tavaszig még rosszabb a helyzet.
A covid nagyon közbeszólt a kivizsgálásokba, így csak most sikerült elkezdenünk. Az uh negatív, annyit mondtak lehet kell majd egy vizeletürítési uh is, most hónap végén kell vesegondozóba mennünk, reggeli első vizeletet kell vinni.
Érdekelne akik hasonló cipőben jártak, azoknak hogyan volt tovább? Milyen további vizsgálatokra érdemes menni?
Én is rendszeresen bepisiltem kb. 8 éves koromig. azzal lett vége, hogy apukám azt mondta, pisiljek lefekvés előtt.
De amúgy miért csak szervi dologban gondolkoztok? Fel sem merül, hogy lelki oka lehet?
Ez a "majd nem pisil be ha megérett rá" típusú helyzet és nincs is rá külön biztos gyógymód, csak nagyrészt házi praktikák. Ha szervi baj nincs, onnantól csak találgatni lehet. Az egyik szerint szorulásos a gyerek és azért pisil be.
A másik szerint a pelenka miatt hozzászokik a kényelemhez, azért.
A harmadik szerint bepisilésjelzőt kell használni, a másik viszont pont az ellenkezőjét, nem szabad felébreszteni a gyereket.
Az ötödik kifejezetten gyógyszeres megoldást javasol noha elismeri, hogy sok a mellékhatása és a gyerek szervezete hamar hozzászokik, aztán kezdődik minden elölről.
Ez sajnos olyan dolog, amit nem lehet siettetni. Van, aki 13-14 éves koráig bepisil.
Nem. Mivel nem érzi, hogy kell. Még 1 éjszaka sem volt mikor szárazon kelt volna reggel.
3 gyermekem van, a középső 3 éves korára éjszakára is szobatiszta lett minden szó nélkül önmagától
A nővére nappalra is nehezen lett, kakira szintén.
Arra sem ébred fel ha úszik az egész ágy. Lányom toxémia miatt iugr baba volt, fejlődésneurológiára is kellett járnunk, amellett sni-s.
A ne igyon lefekvés előtt, pisiljen lefekvés előtt stb.. Ne haragudj 😂, de nyílván ezen is túl vagyunk rég.
Az allergiás asztma tudod mit jelent? Gondolom nem.
Ősztől tavaszig folyamatos felsőlégúti beteg. Na most próbáld megtiltani a gyereknek mikor alig kap levegőt, száraz a szája a torka , hogy ne igyon. Ördögi kör..
ma 07:50
Nem haragszom, csak elmondtam, mi történt velem.
De még mindig csak szervi bajokkal foglalkozol, holott lelki is lehet.
Nekem sem volt szervi bajom és csak az éjszakai bepisiléssel volt gondom. Nekem 8 évesen jött vissza ez a dolog, előtte már szobatiszta voltam, ezért valószínűsíthető, hogy lelki okai voltak, de ennek ellenére természetesen minden szervi okot vizsgáltak előtte. A végén ami segített az egy pszichológus és a pisifigyelő (én pisicsengőnek ismertem). Nekem is kellemetlen élmény volt a bepisilés, így tulajdonképpen megkönnyebbülés volt, hogy csengő már egy csepp vizeletnél jelez és felébredve már vissza tudtam tartani, illetve így csak egy bugyit kellett cserélni, nem az egész ágyat + még fürödni éjszaka. Kb 3 vagy 4 hónap lehetett mire megtanultam teljes biztonsággal felébredni ha pisilnem kellett, és ezzel a dologgal azóta sincs gond. A pszichológus nem tudom, hogy talált-e valamit annó, én az egyedien rám szabott jutalmazásos módszerre emlékszem tőle (ő találta ki, hogy hogy lehetne még jobban motiválni engem a sikerre), meg arra, hogy segített enyhíteni magát a szégyenérzetet a témával kapcsolatban.
Az igyál keveset meg este ne igyál témák tényleg nem működtek önmagukban, de nálunk azért a csengő mellé alkalmazva volt. Talán azért volt hasznos, mert ha mindig ugyanakkor ittam keveset, akkor éjszaka csak kicsit kellett pisilnem, és azt könnyebb volt visszatartani/megállítani, ha jelzett a csengő.
Lehet, hogy mivel a lègùti problèmài miatt nem alszik jòl, nem termelődik nàla az a hormon, ami azèrt felelős, hogy èjjel kevesebb, de sűrűbb vizelet termelődjön? Mikor pedig vègre mèlyen alszik, akkor nem èbred meg, mert màr annyira ,,kòmàs".
Hallottam több olyan emberről, akik mèg tizenèvesen is bepisiltek èjjel, nem tudom kinőttèk-e, ha igen, akkor hogyan.
Köszönöm 7/8 válaszoló.
Miért nem gondolok pszichés gondra?
Mert a gyerekem nem csak 1-2 pisil be éjjel, hanem még soha 1x sem ébredt fel éjszaka, hogy kell neki.
Soha egyszer sem volt száraz a pelenkája, és még arra sem ébred fel ha az egész ágynemű tiszta pisi mert nem bírja a pelenka, vagy félrecsúszott esetleg.
Már próbáltam úgy is, hogy keltem éjjel, de őszintén az se neki sem nekünk nem pihentető, 3-4 x is kelni, és még emellett is volt, hogy tiszta pisi volt az ágya.
Napközben iszik eleget, tehát azt se mondhatom, hogy este pótolja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!