A gyerekem már majdnem 3 éves, de még mindig nem szobatiszta, mit tehetnék?
Most november 1-én lesz 3 éves a kisfiam, de a szobatisztasággal gondjaink vannak. Kezdtük a dolgot februárban, akkor rendszeresen bepisilt, bekakilt, nem szólt. Úgy döntöttem pihentetem a dolgot, még biztos korai. Olyan április környékén tértünk vissza a témára, továbbra sem sok sikerrel, pisi néha a bilibe ment, kaki nem nagyon. Közben május közepén kiköltöztem vele a páromhoz Németországba. A költözés úgy kb az első 3-4 napban viselte meg, ez csak akkor látszott meg rajta, ha dolgoznom kellett mennem, vagy esetleg a páromnak, és neki a nagyival kellett maradnia. Akkor nyomott 5-10 perc sírást, de utána semmi baja nem volt. Páromat, szüleit nagyon szereti, náluk néha a bilibe is megy a kaki. Pisi az 10-ből 9-szer nálunk is megy a WC-be, olyan WC szűkítőnk van, amihez van fellépőke is, általában szalad, és használja, néha annyi segítséget kér, hogy toljam le neki a gyatit, nadrágot. Rendszeresen gumicukorral jutalmazom, dicsérem. A kaki viszont legtöbbször a gatyában landol mindegy mennyire szépen próbáltuk neki elmagyarázni, hogy annak a WC-ben a helye. Már oviba is jár, de ott is kétszer megesett a dolog. Itt nem elvárás a szobatisztaság, aki akarja pelenkában hordhatja a gyerekét. Ezt viszont nem akarom, mert akkor előfordul, hogy a pisit is simán elvégzi benne.
A kakival van főleg a baj, de egyszerűen nem tudom hogy tanítsam meg. Figyelek rá, kérdezem, mégis ha kicsit elmerül a játékban, én meg a házimunkában, néha csak hallom, ahogy azt mondja "kaka", de akkor már késő, bekakilt, és amin érte szétkente a dolgot. Ekkor megmosom a popsiját, feltakarítok utána, igyekszem nem szidni, büntetni. Ha meg véletlen gatyi nélkül marad itthon egy incidens után, akkor főleg megtörténik a baj.
Volt hogy próbált a WC-re ülni magától kakilni, nem ment, volt hogy én raktam rá, de korai volt, és utána két perc múlva máshova végezte a dolgát.
Párom volt hogy nagyon megszidta, mérges volt rá, ekkor előfordult, hogy direkt egy földön hagyott ruhára pisilt amolyan demonstrációként, hogy itt akkor is ő a főnök.
Az éjszakát általában megússzuk szárazon, de nem mindig, volt már hogy éjszaka után kakisan ébredt, vagy egy kisebb pisi tócsa volt az ágyon. Legutóbb meg párommal fürödtek, megmeredt mint egy kis zombi, és egy fél perc múlva már landolt is a kaki a kádban. Na, hát párom nem bírja az ilyesmit, ha nagyon kell, és vele van kettesben, tisztába teszi, feltakarítok utána, de nagyon irtózik tőle. Úgyhogy egy jellegzetes hang kiadásával gyorsan távozott a helyszínről. Nem tudom, azon is gondolkodtam lehet azért csinálja, mert ezt a hangot viccesnek tartja.
Szóval ja, inkább az időzítéssel van a baj, egyébként kiegyensúlyozott, gyakran hisztis, tipikus dackorszakos tipegő, eszik-iszik, igyekszem is figyelni a rost bevitelre.
Nem hiszem, hogy még szepás lenne, az első időszak óta nem hisztis ha párommal, vagy a szüleivel kell maradni, az oviból is hazajönni nem akar, a beszoktatáson is gond nélkül átesett. Nem szorongós, élénk, barátságos, nyitott kisfiú, bárkihez odamegy, akár még utcán ismeretlenekhez is, hogy megmutassa a játékát, nem félős. Még a sötéttel sincs baja. Zöldséget-gyümölcsöt szeret, és eszik is sokat. Meg kis okos is, gyorsan megy neki a német, sok dolgot felfog, bár nem igazán akarja elfogadni ha a dolgok nem úgy vannak ahogy akarja.
Mit kéne tegyek, hogy jobban motiváljam?
Le kéne verni ezt az isten-komplexust, amit a gyerekbe tettél. Mi az, hogy demonstrálja, hogy most ő itt a főnök? Ráadásul azzal, hogy ráhugyoz a ruhára direkt? Kapna olyat, hogy a feje leszakadna a helyéről.
"Igazi kis akaratos, tiszta anyja gyerek."
A gyereked nem akaratos, nem huncut, hanem egy elkényeztetett kis majom, akinek minden meg van engedve, mindent megkap, és még azért is gumicukorral tömik jutalmul, mert ő királyi fensége hajlandó volt ráülni a budira. Csodálkozom, hogy azért nincs egy A8-assal jutalmazva, mert létezik.
Fiam 2,5 évesen lett pisire stabilan szoba és ágytiszta. Kakival küzdöttünk egy évig még. Ő oviban nem csinálta, de itthon rendszeresen. Elengedtem. Mosipelusosak voltak, így nem rettentett el a kakis gatya. Idén májusban egyszer futkosni kezdett, fogta a popóját, hogy kakilni kell. Mondom ülj a wc-re. Bement, levetkőzött es belekakilt. Azóta odamegy, semmi baleset nincs, magának is törli. Ha valamiért nem sikerül, csak akkor szól, hogy menjek segíteni.
Lányom megfigyelő típus volt. 25 hónap van köztük. Mire a bátyó szobatiszta lett, a picilány már kúszott és figyelt. 12 hósan ült a bilire először, magától. Persze csak játszott inkabb, majd 17 hósan nyáron, pucérkodásból szobatiszta lett hippszhoppsz. Pisire, kakira egyaránt.
12!
Miért? Nem érdemel az a gyerek egy óra fejlesztés után egy nyamvadt matricát pl.?
Komolyan kérdezem!
Én is azt hittem, hogy elég a dicséret. Nem elég, hidd el! Teljesen máshogy áll a gyerek hozzá, nagyobb elismerésnek veszi, ha kap valamit.
Nálunk pl a gyerekorvos mindig as matricát. Mindig. De múltkor pl teniszlabdát kapott a lányom tőle, mert az volt ott épp egy dobozzal.
Az is jutalom volt. Mert kibírta a vizsgálatot, és ügyesen végezte a kiadott utasításokat (tátsd ki a szád, sóhajts, stb.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!