Hogyan kezdtètek a szobatisztasàgra szoktatàst?
A szobatisztaságra való felkészítést célszerű minél korábban elkezdeni. Ha lehet ne várjuk meg a 2 éves kórt, mert ilyenkor érzelmileg sérülékenyebb és a megszokott dolgokhoz ragaszkodik. 1 és 2 éves kór között a legfogékonyabbak a gyerekek a szobatisztaságra. Ilyenkor még nem kritikusak annyira, ha beszólnak nekik nincsenek hátsó gondolataik, jobban irányíthatóak. A szülőnek való megfelelési vágy ilyenkor nagyfokú. Nyitottak az új dolgokra.
El kell érni a gyereknél, hogy örömet okozzon neki a pelenka levétele. Nem kínzásra gondolok (mosható pelenka). Hanem hagyni kell játszani pelenka nélkül. Hagyni kell balesetet csinálni, hogy játsszon a nemiszervével, hogy produkálja magát meztelenül. Tehát ne állítsuk a gyereket szabályok elé, hanem hagyjuk önfeledten játszani pelenka nélkül. Hogy érezze a gyerek a szabadságot, nyitottságot, elfogadást. Alakítsuk úgy a környezetet, hogy kevesebbet kelljen takarítani utána. Aztán ha takarítunk a gyerek után meg kell mutatni neki, hol a helye a pisinek, kakinak. Lényeg, hogy a gyerek jutalomként élje meg, ha pelenka nélkül lehet. Tehát ha ügyes lesz többet lehet majd pelenka nélkül. És máshova is pelenka nélkül mehet. Sőt nektek is örömet okoz a szobatisztaság. Ezt kell a gyerekben tudatosítani szépen lassan elvárások nélkül. Mert a gyerekben ott van a megfelelési vágy, ahogy tud folyamatosan igyekezni fog csak megértőnek kell lenni vele. És ne várjunk tőle olyat amit nem akar. Mert azzal elvesszük a kedvét a szobatisztaságtól, ha folyton összeveszünk a gyerekkel, esélytelennek állítjuk be számára a szobatisztaságot (inkább megveszitek a pelenkát).
Szenvedhetsz vele hónapokig ha nem érett még rá. Vagy: kivárod szépen és egyik napról a másikra hopp szobatiszta.
Amúgy van valami olyan irányzat is, hogy szinte újszülött kortól pelenka nélkül. Egyfolytában nézed a babát, és látod a fején, testén mikor pisil kakil és rohansz a WC fölé tartani. 1 gyerek és 0 háztartás mellett működhet de ekkor is lesz sok baleset.
Ha szenvedni akarsz, akkor kezd el
Ha ezt ilyen szinten meg kell kérdezned még, akkor nem kész rá a gyerek.
Egyébként annyival előkészültem ilyentájt, hogy vettem bilit.. elmondtam, hogy az övé, és mire való.
Többször témáztunk róla.
2 évesen néha belepisilt, ha ráültettem, meg akart felelni nekünk, mert làtta, hogy tetszik.
Aztán hagyta..
2,5 éve skora előtt minden jel arra utalt, hogy szobatiszta.
Levettem a pelust.. 3 hónapja volt ez..nagyon ritkán volt/ van baleset.
Akkor ha nem indul el időben, mert a végsőkig húzza játék közben.
De én otthon nem kérdezem meg, hogy kell-e, csak ha vannak nálunk, ami eltereli nagyon a figyelét.
Magától intézi..
Tehàt ha 20 hónaposan eröltettem volna, lehet sok baleset és kínlódás esetleg székrekedés által szobatiszta lenne, de ez így mindkettőnknek nyugodtam verzió volt.
Jelek:
Elbújt amikor a dolgát végezte.
Szólt egy udő után hogy ő most pisil, kakil
Leguggolt vagy beterpesztett amikor pisilt/ kakilt.
Meg tudta különböztetni mi fog jönni, nem mi van a pelusban.
Sőt a pukit, kakàt is
Egyébként pelenkával egyszerűbb volt az élet..
Nekem 20 hónaposan szokott le teljesen. Hála égnek éjjel sem volt baleset.
Télen szoktattam le a pelusról. Vettem neki wc szűkítőt fellépővel és bilit is. A wc szűkítő jobban tetszett neki. Levettem a pelenkát és csak egy kis bugyit adtam rá. Mondtam neki, hogy szóljon ha pisilni kell. Egyszer sikerült időben elkapni és onnantól szólt, ha menni kellett. Talán egy hétig próbálkoztunk amire sikerült teljesen leszoknia a pelusról. Persze voltak balesetek amikor beteg volt és nem értünk el időben a wc-ig. Persze akkor sem adtam rá a pelenkát mert nem akartam, hogy rászokjon megint.
Szívből ajánlani tudom, hogy várj még vele, mert ha megérik rá, pillanatok alatt szobatiszta lesz.
Majdnem 3 éves volt a kisfiam, amikor szólt, hogy wc-be szeretne kakilni. (Szűkítőt már 2 éves kora körül beszereztük a biztonság kedvéért.) Sikerült is, így másnap választhatott magának alsónacikat, megkapta a Viszlát pelus! könyvet és elkezdtük gyűjtögetni a matricákat. Egyetlen baleseten kívül mindig a wc-be pisilt és mindössze 2 napig kellett emlékeztetni, hogy alsónaci van rajta. Ennek 3 hete és már csak visszavenni kell segítenem a nadrágját, minden mást ő csinál.
Nekünk nagyon megérte várni.
Koszi a vàlaszokat, nem gondoltam, hogy ennyire korainak tartjatok majd. Mindenesetre veszek bilit, hogy szokja valamennyire.
Azert gondoltam most, mert nyaron sokkal kellemetlenebb lehet pisis pelenkaban lenni, akkor is, ha sokat cserelem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!