Milyen idős kortól kezdi zavarni a babákat a pisis, kakis pelus?
A lányom kb. 24 hósan kezdett fintorogni, meg ráncigálni magán a pelenkát, ha már nagyon tele volt.
Párszor sikerült olyan ügyesen elmozdítania, hogy kipisilt a combjánál.
A gyereket születésétől fogva zavarja a pisis, kakis pelus. Csak ha sokat van rajta, akkor megszokja. A szülőnek a feladata ráébreszteni a gyereket arra, hogy pelenka nélkül kényelmesebb. A legjobb, mikor pelenka nélkül tanítjuk járni. Mert ha már jár, akkor képessé válik önállóan intézni a kakit, pisit.
A szobatisztaságra való felkészítést célszerű minél korábban elkezdeni. Ha lehet ne várjuk meg a 2 éves kórt, mert ilyenkor érzelmileg sérülékenyebb és a megszokott dolgokhoz ragaszkodik. 1 és 2 éves kór között a legfogékonyabbak a gyerekek a szobatisztaságra. Ilyenkor még nem kritikusak annyira, ha beszólnak nekik nincsenek hátsó gondolataik, jobban irányíthatóak. A szülőnek való megfelelési vágy ilyenkor nagyfokú. Nyitottak az új dolgokra.
A kisfiam 22 hónapos múlt, mostanában kezdi húzgálni, piszkálni a pelust magán, ha tele van. De szerintem maga a pelenka zavarja, nem az hogy van benne valami. Amúgy 90-95%-ban abszolút nem zavarja hogy rajta van.
Ezen kívül nincs jele a szobatisztaságnak, sőt még le is tagadja a kakit, annyira nem szereti a peluscserével járó macerát..
6os. Nem tudom hogy az éppen járni tanulómat hogyan szoktattam volna le. 7hósan kezdett felállni a kiságyban. 8 hósan minden mellett végigment.9 és fél hós kora óta megy önállóan egyedül mindenhol.
Megnézném egy ekkora gyereket hogyan szoktat le bárki is.
6-os válaszolónak írnám én is (7# vagyok) hogy többször is próbàlkoztam az elmúl hónapokban a kisfiamat illetôen de abszolút nem fogékony a szobatisztaságra. Még most sem, pedig már közelít a 2 felé. Én belőle kiindulva azt látom, hogy amig nem érti miért jó a bilizés, és azt hogy hogyan tudna szólni vagy épp miért fontos jelezni hogy ha màr érzi hogy kell neki (akármit is kell épp neki) addig felesleges ezzel foglalkozni. Az én fiam pl belepisilt már a bilibe, többször is, de némi meglepődésen kívül semmit sem jelentett neki. Pedig nagyon gyorsan megtanul apróbb dolgokat. És szinte egyből rutinosan csinálja, beépíti a mindennapjaiba. Mivel ezt abszolút nem, sőt inkább tiltakozik ha eröltetem, ebből is gondolom hogy nem érett ő még erre.
Mi (sajnos) eldobható pelenkát használunk, szerintem a textil pelenkánál egy picivel hanarabb kezdi úgy igazán zavarni őket. De lélekben, testben, kommunikációban akkor is meg kell érni rá, mert csak úgy működhet a dolog :)
#6-os vagyok.
El kell érni a gyereknél, hogy örömet okozzon neki a pelenka levétele. Nem kínzásra gondolok (mosható pelenka). Hanem hagyni kell játszani pelenka nélkül. Hagyni kell balesetet csinálni, hogy játsszon a nemiszervével, hogy produkálja magát meztelenül. Tehát ne állítsuk a gyereket szabályok elé, hanem hagyjuk önfeledten játszani pelenka nélkül. Hogy érezze a gyerek a szabadságot, nyitottságot, elfogadást. Alakítsuk úgy a környezetet, hogy kevesebbet kelljen takarítani utána. Aztán ha takarítunk a gyerek után meg kell mutatni neki, hol a helye a pisinek, kakinak. Lényeg, hogy a gyerek jutalomként élje meg, ha pelenka nélkül lehet. Tehát ha ügyes lesz többet lehet majd pelenka nélkül. És máshova is pelenka nélkül mehet. Sőt nektek is örömet okoz a szobatisztaság. Ezt kell a gyerekben tudatosítani szépen lassan elvárások nélkül. Mert a gyerekben ott van a megfelelési vágy, ahogy tud folyamatosan igyekezni fog csak megértőnek kell lenni vele. És ne várjunk tőle olyat amit nem akar. Mert azzal elvesszük a kedvét a szobatisztaságtól, ha folyton összeveszünk a gyerekkel, esélytelennek állítjuk be számára a szobatisztaságot (inkább megveszitek a pelenkát).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!