Valaki adna tanácsot, hogy mit csináljak vele? (részletek lent)

Egyetértek az előttem szólóval, attól még hogy sok ilyen gyerek van, szerintem sem ez a normális. Olvastam egy jó könyvet, hogy hogy működnek a gyerekek, nekem nagyon sokat segített. Pár tipp belőle: te vagy a főnök, így nem kell alkudoznod, ha nem úgy viselkedik, ahogy szeretnéd, szólj rá csak röviden ( a gyerekek még élvezik is a jó hosszú magyarázatokat amikért érdemes nekik megismételni amit nem szabad), ha nem engedelmeskedik elsőre legyen azonnal következménye, ha hisztizik ne törődj vele, rá se nézz, hagyd ott. Az evés az egy jó dolog, ha nem kér a jóból ne erőltesd, te főzöd azt amit kigondoltál, felkínálod akkor amikor ebédidő van, de csak 1x mondasz el mindent. Nem mondod neki, hogy egyél meg ilyenek, ha eszik eszik, ha nem, akkor majd a következő étkezésnél biztos éhes lesz. Ha olyan dologért sír, amiért te úgy gondolod, hogy semmi alapja nincs ne vigasztald! Kiabálni, magyarázkodni, érzelmekre hatni, megütni semmi értelme, inkább csak olaj a tűzre, gyerekeknek a legnagyobb büntetés az ha levegőnek nézik őket, és a legnagyobb jutalom, ha figyelnek rájuk, legyen az pozitív vagy negatív. Összességében sokkal jobban tisztelik a gyerekek azokat a felnőtteket akiken érzik, hogy nem akarnak feltétlenül a gyerekek kedvében járni, nekik megfelelni és állandóan a gyerek jó hangulatáról gondoskodni. Az utóbbi az nem a mi dolgunk. Ellátni őket, gondoskodni arról hogy mindenük meglegyen ami nekik fontos ( és ez nem mindig az amit ŐK akarnak) és ha ennek ellenére néha frusztráltnak érzik magukat, akkor ezzel nekik meg kell küzdeni, legyen már nekik is valami kihívás, nem nekünk kell teljesen hozzájuk alkalmazkodni! Szerintem főleg ez utóbbi gondolat egy felszabadító érzés egy anyának, hogy tudom, hogy mindent megteszek ami kell a fejlődéséhez és ennek ellenére néha frusztrált, mert nem az van amit szeretne, de ez nem más mint a világhoz való alkalmazkodás része, egy hosszú tanulási folyamat ami szükséges is hogy később könnyebben megbirkózzon az akadályokkal. Elég temperamentumos kislányom van, de ezeket alkalmazva én nagyon élvezem a gyereknevelést, de ha nem olvasok erről, szerintem sokkal nehezebb lenne, mert sok dolgot nem így csináltam volna.

Egyetértek az előttem szólóval. Még annyit: nekem az vált be leginkább, amikor én magam is halálosan komolyan gondoltam, amit mondtam. Pl. amikor bizonytalan voltam valamiben, pl. kaphat-e egy kis körömlakkot a kisujjára, akkor mindig keresztülvitte az akaratát. Amikor tisztában voltam vele, hogy fontos, hogy megtörténjen, amit mondok, pl. gyógyszer bevétele, akkor egyszerűen tudtam úgy kommunikálni, hogy nem volt mese, nem volt választás. Egy idő után megpróbáltam az egyszerűbb dolgokra is alkalmazni ezt, nagyon komolyan és magabiztosan mondtam, amit el akartam érni, fel sem merült egy pillanatra sem, hogy nem úgy lesz.