Mire vezethető vissza, hogyha egy 7 éves gyermek nem fogad szót? Folyt. Lenn.
Az már mindegy mit kellett volna csunálni,
Inkább azzal foglalkozz, hogy hozhatod helyre.
Beszélj a tanárokkal.
2-essel értek egyet.
Egyébként én soha nem mondanám a gyerekemre, hogy visszabeszél. Teljesen természetesnek gondolom, hogyha nem ért egyet azzal, amire kérem, azt elmondja.
Akit arra neveltek, hogy az ellenvéleménye, másiktól eltérő gondolata az visszabeszélés, annak nem lesz vitakultúrája. Felnőttként vagy engedelmeskedik, vagy lázad/hisztizik, de képtelen lesz a konstruktív vitára - és ez pl. egy párkapcsolatban nagyon sokat számít.
autokrata szülői viselkedésre, szigorú nevelésre, olyan légkörre, ahol lázadni kell, visszabeszélni és önkényeskedni, mert különben csak az lehet amit szülő mond, nem hallgatjátok meg a gyereket.
Az iskolában látta ennek ellenkezőjét, hogy vannak gyerekek, akik szólnak a szüleiknek és meg van nekik engedve amit szeretnének, és ezért lázad.
Szerintem ez baromság amit írtok, bocs.y. ILletve tudni kéne h tényleg hogy viselkedik a gyerek. Pl. ha az anyja megkéri h írja meg a házit, és ekkor visszabeszél h nem, vagy hidegben nem vesz sapkát önkényesen kimegy az udvarra anélkül, ezt nem igazán hívnám annak h lázad a szülői betörés ellen...
Egy 7 éves azért még ne cselekedjen úgy ahogy ő jónak látja. Persze nyilván lehet saját véleménye, ízlése, de a keretet, a határokat a szülő szabja.
A megoldás az lehet kérdező, hogy sokat beszélgetsz a gyerekkel, nem csak utasítasz, hanem mindig kifejted amit mondasz, megindoklod, ugyanígy, ha a gyerek valamire azt mondja h nem, akkor kérdezz vissza hogy miért, illetve indokolja meg és beszélgessetek róla. Ahol lehetséges jó a kompromisszumos megoldás, illetve ahol lehet engedhetsz neki, de nyilván vannak kérdések amikben csak a szülő dönthet.
Egyébként úgy vettük észre, hogy az időjárás-változásnak is van köze a viselkedéséhez. Nagyon-nagyon sokat beszélgetünk, játszunk, olvasunk stb. Még amit fontosnak tartok ide leírni, hogy többnyire akkor történik meg az ilyen viselkedés, amikor éhes, fáradt!!!
Fontos itt megjegyezni: A nagyszülőkkel olyan a viszonya, mintha egy kis kezesbárány lenne, pedig imádják, kedvébe járnak! Náluk bevált a "csak egyszer mondom", ott megérti, idehaza is megpróbáljuk ugyanúgy nevelni, de mégis vannak viták, eltiltások! Na ezt ki mivel magyarázná meg?!
Milyen eltiltások?
Viták minden családban vannak, az is mindenhol előfordul h egy gyerek nem fogad szót elsőre, ez nem kirívó és nem probléma, a kérdés a viselkedése általában.
Ha fáradt nyilván hisztisebb, akkor úgy is kell kezelni.
Bocs, de a nyitókérdésben leírhattad volna, hogy többnyire akkor történik az ilyen viselkedés, amikor éhes, fáradt.
Ez ui. tök természetes.
Kérdésedre válaszolva, hogy mire vezethető vissza az ilyen viselkedés:
Hát pont arra, hogy éhes ill. fáradt!
Egy 7 évestől ne várjunk olyan önuralmat, amit sokszor egy felnőtt se tud produkálni!
És igen, az időjárási frontok is hatással vannak a gyerekekre (ahogyan sok felnőttre is, ld. pl. a közlekedési baleseteket).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!