Lehet hogy autista?
Képzeld, a gyereked teljesen normális, eletkorának megfelelő tüneteket mutat.
Miért kell beskatulyázni minden 2. gyereket az autizmus diagnózisába?
Az a baj, hogy nem fujja az abc-t masfél évesen, és nem szaval Ady Endrét lefekvés előtt?
Az én fiam ilyen volt 2 evesen. 3 évesen nem beszélt, fejleszteni kezdtük. Voltuk a Vadaskertben is, ahol kb pislogtak, hogy hogy mondhatják rá, hogy autista.
Gyűlölöm, ha mar ráfestik egy gyerekre, hogy autusta, csak azért, mert nem úgy viselkedik, ahogy a nagykönyvbe kell.
Amúgy ezer más oka lehet, ha nem beszél. Fiamnál korai volt a mozgásfejlődés, sok dolgot felcserélt. Túlmozgásos, meg beilleszkedési nrhézségei voltak, de ne hagyd, hogx ráfessenek valamit, ami nem is. Ha érzed, hogy van valami, addig menj, amig meg nem találják az okát.
Manapság minden 2.gyerek aspergeres vagy autista mert hú de jol hangzik, közben biztos vagyok benne, hogy az autiataként diagnosztizált gyerekek legalább harmada nem autista. Csak az a baj, hogy ha egyszer megkapja a gyereked az auti kódot, soha le nem veszik róla, mert nem gyógyítható.
Nagy divat lett most ez az autizmus dolog. De azért nem olyan sok az ilyen gyerek, mint mondják.
Kezdeném a fülészeten, aztán esetleg nézze meg egy gyermekpszichiáter, bár 2 évesen nagyon kevesen foglalkoznak vele, még 3 évesen is nehéz diagnosztizálni.
A fiamat 3 évesen vittem el először kivizsgáltatni, mert alig beszélt, és borzasztó hisztis, kezelhetetlen volt. Na, arra készülj fel, hogy elsősorban te leszel mindennek az oka. Másodsorban esetleg lehet a gyereknek valami problémája. Az enyémnek beszédértési zavara volt (van még egy kicsi). és azért hisztis, mert nem érti mi folyik körülötte. 5 évig hordtam fejlesztésre, csináltam itthon vele a dolgokat, most már majdnem olyan, mint a többi gyerek. Amúgy rá is kb. minden második ember rámondta, hogy tuti autista. Mert annyira mindenki tud diagnosztizálni egy gyermekpszichiátriai kórképet. Pedig a pszichiáterünk mondta, hogy nem az, de a 60 órás OKJ-t végzett dadus jobban tudta.
Az, hogy 2 évesen nem beszél önmagában nem probléma, ha így is kitudja magát fejezni, ha így is megérted mit szeretne. Beszédkésésről 2 és fél éves kortól beszélünk, szóval addig van ideje még megszólalni.
Az, hogy nem érdekli őt a kortársai sem gond, ugyanis ebben a korban ők még inkább csak egymás mellett játszanak, mintsem egymással.
Leírom az én tapasztalataimat.
2 éves múlt a kislányom 2 hónapja. Már közel 3 hónapja járunk korai fejlesztésre, amit úgy gondolok hogy nem árthat neki.
Feltűnt, hogy nem mindig figyel a nevére, szinte mindent sorba rendez (de emellett tudta rendeltetésszerűen is használni a játékait), és nem beszél, na hát persze hogy elkezdtem interneten olvasgatni. Egyből arra gondoltam, hogy autista.
Elmentünk a házirovoshoz. Ő elküldött először a Heim Pálba egy hallásvizsgálatra, ott kiderült amit eddig is tudtunk, hogy nincs gond a hallásával (egyébként ott első szólításra figyelt a nevére).
Következő lépés volt, hogy időpontot kértem egy "állapotfelmérésre" a fejlesztőházban. Ott azt mondták, hogy autizmus gyanú, kérjünk időpontot a Bethesda KIDSZ-be, vagy a Vadaskertbe. 1 hónappal később már mentünk is a Vadaskertbe időpontra, ahol egy nagyon kedves pszichiáternővel találkoztunk, és esze ágában sem volt beskatulyázni a kislányt feleslegesen, mert épp van 1-2 autisztikus tünete, ami nem mellesleg szinte majdnem minden gyereknek és felnőttnek van. Oda egy év múlva kell vissza mennünk majd, hogy megnézzék mennyit fejlődött.
Azóta pedig rengeteg hangutánzó szava van, (mert azok is szavaknak számítanak) illetve mondja hogy "apa, anya, háp-háp, vau-vau", stb. Mostmár az esetek többségében figyel ha a nevén szólítom, nem tudom hogy ez a fejlesztő számlájára írhatom-e, a sorba rendezést elhagyta.
Az autizmusról tudni kell, hogy nagyon széles a skálája. Vannak az enyhén érintettektől a súlyosan érintettekig.
A legtipikusabb tünetei, ha nem hallgat a nevére (de más felszólításokra sem), nem vonható be játékokba, nem lehet lekötni őt. Ha túl válogatós az ételek terén, és ezt úgy kell elképzelni, hogy állag-szín szerint eszik csak, hiszen nem igazán tudnak rágni sem, így a szilárdabb ételek amit "sokáig" kell rágni mellőzik (pl.húsok, ropi, stb). Vannak olyan autista gyermekek akik durván 3-4 féle ételt esznek meg és pont.
Esetleg sokat jár lábujjhegyen, repked a kezével ha öröm éri.
Nem mutogat, hanem inkább a szülő kezét húzza oda ahhoz a tárgyhoz/dologhoz amit szeretne.
Kerüli a szemkontaktust.
Nem jelzi ha szomjas, vagy éhes.
Nincs élménymegosztás a szülők felé. És még sorolhatnám. De a lényeg, hogy egy tünet nem tünet.
Ha bármi kérdésed van, írj privátban, szívesen segítek amiben tudok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!