Bármilyen rendellenesség miatt vagy későbbi tartós betegség miatt gondoltál rá hogy örökbe adod a gyermeked?

Nem. Soha. Sőt arra sem gondoltam soha hogy bár ne lenne. Hogy miért nem? Mert nagyon szeretem. Mert ha bármi történne és nem lenne akkor már az éltenek sem lenne értelme.

Megbírkózni vele? Az élet folyamatos küzdés. Vannak nyugodt órák, talán napok amikor felhőtlenül elvagyok, de ez ritka. A szorongás mindig előjön mi lesz vele ha nem leszek. Ezért megy a küzdés, hogy mire odajut önellátó tudjon lenni, vagypedig találjak neki olyan normális otthont ahol biztonságban lesz. Nehéz ez nagyon, de annyi örömöt és boldogságot ad, hogy ez enyhíti a nehézségeket. Nekünk ez jutott, de nem cserélném el senkire :)

Èn egypetéjű ikreket nevelek. Ovodás korban derült ki hogy biztosan problémasak mert nem akartak beszélni. Mára 13 èvesek mindkettőt autizmissal diagnosztizálták, de a 2.5 perccel fiatalabbik gyerekem középsúlyos spektumzavarban is szenved, a nagyobbik már szinte teljesen problèma mentes szinten van (tud több éve beszélni is)

Önállóságra neveltem őket, de a kisebbik a nagyobbik nélkül 'elveszett' ezért, elképzelni nem tudom ha csak egy gyerekem lenne és az is olyan mint a kisebbik gyerekem, hogy hogyan készíteném fel arra az időszakra mire már èn nem leszek.. EBBE BELEGONDOLNI IS ROSSZ! ezért nen vagyok komponens a kèrdében mert a nagyobbik ikertestvèr aki szinte már teljesen 'egèszseges' egèsz életükben támogatni fogja és persze egymást is.