Miért mondják egyre többen? Inkább állat mint gyerek? Kikészítő idegileg nagyon a gyerek?

Ott alul lehet lepontozni, de engem pont ugyanúgy idegesítenek a neveletlen kutyák. Odapiszkít, és a gazdi bacik felszedni, morog-hörög, majd megfullad a pórázon, de "gyere, nem bánt", mikor neked ugrik és megtépi a kabátod, akkor kis játékos.

Ilyenkor olyan szívesen szájon rúgnám a kedves gazdit.

Neveletlen gyerek esetén is el kéne fenekelni a kedves szülőt nadrágszíjjal, az egyenjogúság nevében.

Furcsa kérdés, mert számomra valahogy ez a két dolog nem vagy-vagy opció. Nem váltja ki a kettő egymást. A gyereket soha nem fogja pótolni ha van egy kutyád vagy egy macskás. Ha pedig szeretnél egy kutyát nem úgy működik hogy nem veszek mert van már helyette gyerekem.

Mostanában nagy divat ilyen példákat felhozni mint ez a villamoson utazós. Csakhogy akinek van gyereke tudja hogy ilyen jelenet akkor is előfordulhat ha nem vagy nevelésre képtelen idióta, csak mondjuk a szokásosnál fáradtabb, éhesebb,nyűgösebb a gyereked. Én ilyen helyzetben nem úgy reagálok mint a történetben szereplő anyuka, rászólok hogy ne nyafogjon, értse meg hogy nincs, ha pedig még mer ütni nem is lesz de ettől függetlenül nyűgösebb hangulatban ugyan úgy az én gyerekem is végighisztizné az utat... Csak maximum az én válaszom lenne más. De egy nyűgös 3-4 éves sokszor ilyen, ettől még a gyerekem mindennél többet jelent számomra és nem cserélném el egy papagájra vagy csincsillára.

Nem jó kifejezés erre az idegileg kikészítő.

Eleve nem egyforma az idegi tűrőképessége az embereknek, nem egyformán bírják a kialvatlanságot, és nem mindenki birja az első pár év beszűkültségét sem.

Ehhez hozzáveszed, hogy az apukák jó fele (egyéni tapasztalataim alapján) semmi részt nem vállal a gyerek körüli dolgokból, valamint valóban a szülők jelentős hányada hagyja nöni a gyereket,mint a gazt, az úgy már sok lehet :) Lásd a fenti chipszes példát. És szerintem napestig sorolhatnánk az ilyen példákat, hogy még az anyuka esdekel bocsánatért, ha a gyerek hisztizik.

Nekem van gyerekem is kuytám is, és azt gondolom, egy neveletlen gyerek semmivel sem kikészítőbb egy neveletlen kutyánál kb ;)

Mindkettő megnevelése, hogy élhető legyen velük az élet melós, és hosszadalmas. De megéri!

Buta mondásnak tartom, semmi köze a kettőnek egymáshoz.

Gyerekem van, idegileg kimerítő, az biztos, de az is biztos, hogy nem így jellemezném őt, nem ez lenne az első, ami eszembe jut.

Alapjáraton csodás dolog egy gyermek, de nehézségek vannak vele, ami megterhelő. Fáj a hasa, jön a foga...de evvel leírni butaság lenne. Állattal pótolni meg még nagyobb.

Kinek mi a fontosabb, ha valakinek a gyerek, vagy az állat, tiszteletben tartom, az az ő döntése. Gyermeket/Gyermekeket szeretne? Vagy állatot tartana? Vagy máshoz van vágya?

Én nem állok az útjaban, sok örömöt és kitartást a választáshoz!. Ennyi .

Most speciel a 20 éves fejemmel, jobban szeretnék cicát vagy lovakat. Gyerekkorom óta akarok, majd talán egyszer lesz.

De lehet változni fog, lehet nem. Majd az Idő megmondja.

Lehet lepontozni,én a 4. Babámat várom,de nemhogy nem vagyok lerogyanva,hanem nem hiszik el,hogy van már 3 gyerekem!

Plusz van 10 kutyám!

Összehasonlíthatatlan a 2 dolog!

Aki az állatokat egy lapon emliti az állatokkal azt sajnálom,mert valami féle érzelmi szál hiányzik belőle!

Ne legyen se szülő, se pedagógus, se "nevelő", se óvónő OLYAN EMBER, aki NEM TUDJA SZERETNI az emberpalántákat!

Kertész se legyen az, akinek NINCS TÜRELME kivárni, hogy teremjen az általa ültetett, vagy rábízott gyümölcsfa vagy más növény.

Akit kikészítenek a gyerekek, jól tenné, ha beül egy csöndes sarokba, és elképzeli, hogy ő is VOLT gyerek, ő is csak úgy nőhetett fel, hogy volt, aki szeresse, - szeretet nélkül nem is válhatott NORMÁLIS emberré. Aki pedig nem normális felnőtt, azt sajnálom, és 20 éven felül már nem csak a szüleit lehet ezért hibáztatni! Hiszen az ember saját magát is nevelheti - ha van benne JÓ érzés.

A gyerekek fejlődése napról-napra, évről-évre engem főleg gyönyörködtetni tudott, még az után is, miután elvált tőlünk az apjuk, akivel előre egy életre elképzeltem a családunkat. kiderült, ő "csak" nem törődött a gyerekeivel... Nekem pedig az életem értelmét adták, hogy folytatják a mi életünket, és én nevelhetem őket. Persze, hogy nehéz volt, főleg már egyedül, de a gyerekek nem a nehézséget jelentették, hanem legtöbbször az örömöt, a külvilág nehézségei között. Felismertem, hogy az embernek legalább azért LEGYEN GYERMEKE (lehetőleg több is, szeretettel együtt nevelve!), hogy egész életén át LEGYEN KIT SZERETNIE!!!