4-5 éves kor között mik az autisztikus viselkedés tünetei?
Figyelt kérdés
Határeset a gyerek, azt mondják a szakemberek, hogy vannak olyan jelek, amik teljességgel ellentmondanak annak, hogy a gyerek autizmusban érintett legyen. Lassú beszédfejlődése van, és beszédértési problémája egyébként, emiatt gondolják, hogy rajta van az autizmus spektrumon.2017. ápr. 19. 06:38
11/12 anonim válasza:
Nekünk diszfázia volt az első diagnózis és néhány fura dolga miatt én kezdeményeztem a kivizsgálását.Egy autizmus specifikus gyógypedagógus vizsgálta, de nem jutott egyértelmű eredményre a beszédértés nehezitettsége miatt, ő javasolta Dr. Gallai Máriát. Az I. sz Gyermekklinikán vizsgálták egy hétig, 8 és 12 között. Volt csoportos megfigyelés, minden gyerek kapott saját pszichiátert és pszichológust, akik kétszemélyes helyzetben is vizsgálták. Végül kiderült, hogy jogos volt a gyanúm, szerencsére nem súlyos fokban, de érintett a kisfiam. Egyébként az ő feltűnő tünetei: ajtókra teljesen rákattant, nyitogatta-csukogatta, kockából ajtót épitett, a busz,villamos stb ajtaját mindig nézni kellett, ahogy becsukódott. Nem barátkozott, nem tudja sokáig tartani a szemkontaktust, taktilis ingerkereső, ilyesmik.
12/12 A kérdező kommentje:
Hallás-zavar volt végül a probléma.
2021. júl. 6. 21:14
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!