F83 kóddal lehet egy 2,5 éves gyerek autista?
A kislányom 1 éve kapta meg ezt a kódot mert picit el van maradva a korabeli gyerekektől,emellett figyelem és viselkedés zavar lett megallapítva.
Most nagyon a hisztizős korszak van és tartok tőle hogy mi lesz egy hónap múlva a felülvizsgálatkor!
Mi is ezt a kódot fogjuk kapni úgy néz ki, szintén 2,5 kislányom van.
Nekem azt mondta az orvos, hogy akkor kapjuk ezt, ha mindennel csak kicsit van lemaradva és nem tudni még, mi lesz belőle. Szóval se megnyugtatni se megijeszteni nem akar, bármi lehet(akár autizmus is), ahogy nő, majd látszani fog mi a gond. Azt az egy bíztatót mondta, hogyha autista a gyerek, akkor nagyon enyhén érintett.
Köszönöm a választ!
Nektek milyen problémáitok vannak?
A kislányom nagyon akaratos,hisztis,akkor csinál meg valamit ha épp kedve van hozzá,sok szót tud de párat kivéve szinte halandzsázik.Imádja a gyerekeket,tesókakkal is megy a bohockodás,utánoz,megvan a szemkontaktus is,még nem szobatiszta.Jelenleg a dackórszak van ami plusz nehezíti a fejlesztőben a foglalkozásokat.
Ugyanezek, azzal tetézve, hogy minden gyerekkel túlzottan barátságos, ölelné puszilná a vadidegen gyerekeket is.
A mozgásigénye nagy és kicsit furcsán ejti azt a pár szót, amit tud.
A szemkontaktus gyakran rövid, de legalább van.
Halandzsázik ezerrel, de már néha sikerül egy egy szó elejét rendesen kimondania.
A kislányom sem tisztán ejti ki a szavakat de legalább érthető.
Amikor a kislányom született,mecanicumos volt a magzatvíz ami oxigény hiányra utal.Nem volt semmi gond a kórházban és időben otthon voltunk.Szépen fejlődött de 11 hónaposan a lábujjhegyezés miatt kivizsgálásra küldtek minket ahol megkaptuk a korai fejlesztére(gyógytornára) a papírt.
Amikor volt a felülvizsgálat a kislanyom elutasító volt és nem akart az ölemből kiszállni.Ekkor kaptuk meg az F83 kódot és azóta járunk egy masik szakemberhez aki több téren fejleszti a kislányom.
Némelyik óra könnyen elmegy mert nagyon ügyes de maskor meg ha elkezd hisztizni akkor végig ordítja az órát ha valamit csinálni kéne.
Ajánlották az MR vizsgálatot ahol latni lehetne ha agyban van valami "gond".
Gondolkodtam az Agárdi új központon is ahol egy hét alatt elvégeznek minden téren vizsgálatokat és utána kapnánk egy véleményt.
Nektek milyen vizsgálataitok voltak?
A youtubeon van egy videó, ha rákeresel az f83as kódra, hogy kb mire számíthatunk 2 év múlva. Egy kislány tsmtzik rajta, a viselkedése nagyon hasonlít a lányoméra. Nem túl jó kilátások, de legalább a lány beszél.
Ti kaptok emelt családit? Azt olvastam erre a kódra nem jár, de ha több területet érint az elmaradás, elvileg járna.
Ha esetleg Budapestiek vagytok, beszélgethetnénk.
Én elég korán láttam, hogy gond van(ritkán hallgatott a nevére), de mindenki nyugtatott, hogy várjak. Egy éves korától minden a feje tetejére állt, teljesen kifordult magából.
Problémamentes volt minden, gyorsan könnyen született, be sem sárgult.
Kicsivel másfél éves kora előtt vittem felmérésre gyógypedhez, ahol mondták, hogy minimális elmaradása van, valószínűleg kinövi, de a tsmt sosem árt. Nem vittem tsmtzni(alkalmanként 10ezerért), akkor még fogalmam sem volt, hogy vannak nem fizetős helyek is. Gondoltam kinövi. Egyre javultak a dolgok, 2 évesen már mondott pár szót, a viselkedése is helyrejött, azt hittem kinőtte. Nem tudtam, milyen szinten vannak más gyerekek(nincs tesója), de már arcot rajzolt részletesen, megmutogatta a testrészeit, a képeket, utasításokat teljesített, kirakózott, apró gyöngyöt fűzött és váltott lábbal lépcsőzött és mindenki ámuldozott, hogy milyen okos és ügyes, csak neveletlen és nem beszél, többemberes gyerek..
Jött a bölcsi, nagyon durván kiütközött a viselkedésbeli gond, a figyelme és a hozzáállása a dolgokhoz egészen más.
Snis csoportba került egy másik bölcsiben, októberben beadtuk a kérelmet a szakértői bizottsághoz, azóta semmi hír..
Most egy integráló és fejlesztő bölcsibe jár, október óta tsmtzünk, szerintem nem sokat segít, inkább az idő hozta a változást(teljesem együttműködő, szereti csinálni, minden nap végigzongorázzuk a feladatokat). Finommotorikája, nagymozgások, értelme, egyensúlya, beszédértése nagyon jó mindenki szerint az átlagos gyerekekhez képest is.
Minden szakember mást mondott eddig, a pervazív zavar, adhd, megkésett beszédfejlődés is felmerült, most utoljára mondta egy új neurológus ezt a kevert specifikus zavart, a videó alapján úgy érzem teljesen eltalálta.
Nem kapunk emelt családit.Erre a kódra nem jár.Nekünk már az első szakvélemény is ez az F83 kód volt.Azóta is ez van.
Több mindenben kell fejleszteni és lehet látni a javulást de ez az erős hiszti eléggé nehéz dolog.Mi nem járunk bőlcsibe de lehet hogy most szeptemberben oviba se mehet.Majd kiderül a felűlvizsgálaton.
Szerintetek az MRI vizsgálatot érdemes megcsináltatani?
Úgy tudom hogy csak pszihiáter adhat véleményt ha autizmusról van szó.Minket még psztihiáter nem vizsgált!
Nekünk azt mondta a neurológus, hogy feleslegesen küldene vizsgálatokra, mert nálunk semmi nem utal arra, hogy idegrendszeri probléma lenne. Nem maradtak meg a csecsemőreflexei, tényleg semmi gondja.
Csak pszichiáter adhat ki diagnózist autizmusra, én is így tudom. Mindenki más csak fel/elvetette a lehetőséget.
Elvileg erre a gondra kódot is csak pszichiáter adhat, a neurológustól ilyet nem kaptunk, csak mondta, hogy erre számítsunk majd a bizottságnál.
Igen!Mi is bizottságnál kaptuk a kódot.
Egyébként a neurológian a doki annyit mondott az erős hisztizésre hogy majd elmúlik.
Hétfőn kell mennünk kontrolra.Kiváncsi vagyok mit mond majd mert eddig a kislányom nagyon barátkozó,jókedvű volt amikor mentünk,a doki még az ölébe is ültette és azt mondta hogy tiszta tekintetű,érdeklődő kislány.
Ez nagyon furcsa, én úgy tudom a szakértői bizottságokban szokott lenni pszichiáter, eddig minden szakember ezt mondta.
Ezért nem is vittem külön a vadaskertbe, mert oda hónapokat kell várni, erre meg azt mondták hamar meglesz..
Kérek egy időpontot akkor a vadaskertbe, max lemondom, ha a bizottságban lesz pszichiáter.
Ti a hosszabb vagy a rövidebb vizsgálaton voltatok? Elvileg kettő van, mi a többlépcsősre várunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!