Milyen tanácsot tudnátok adni egy állandóan hisztiző gyerek mellett?

Na, én tudom miről beszélsz, a fiam is ilyen volt. Ő második gyerek, nála tuti nem az volt, hogy nem volt elég figyelem, mivel amióta megszületett, semmi mással nem tudok foglalkozni. A nagyobbik gyereknél iskolás korban jött elő, hogy na, ő biztos azért ilyen rossz tanuló, mert nem figyeltem rá eleget. Lehet, de ahogy írtad, egy anya is ember. Pláne, ahogy leírod, azt gondolom semmi segítséged. Egy ilyen vérmérsékletű gyerekkel ez nagyon nehéz! (Nálunk sincsenek nagymamák).

Én elvittem a Nevtanba kivizsgáltatni, de persze ott is csak azzal jöttek, hogy velem van a baj. A kedves pszichológusnő előadta magát.

-Anyuka, a hisztit úgy kell kezelni, hogy semmiképp sem engedünk neki. Első nap fél órát fog ordítani, a második nap 5 percet, a 3. nap meg már nem fog hisztizni.

Aha, ja, kölcsönadjam a gyereket egy hétre? Napokig hisztizett valamiért, nem túlzok, napokat!

A hideg vizet én is próbáltam, de az is csak addig segített, amíg utána át nem öltözött, meg nem nyugodott, aztán kezdte elölről a hisztit amiatt, ami miatt víz alá dugtam. Én is sík ideg voltam, én megértelek. Persze kívülálló, aki látta a helyzetet, egyből kész volt a diagnózissal: idegbeteg anyuka, hát persze, hogy ilyen a gyerek.

Csak éppen az a helyzet, hogy más az ok-okozat. Nem miattam idegbeteg a gyerek, hanem én vagyok az őmiatta.

Mi most 6 évesen kaptuk meg az autista diagnózist. Most már tudom, hogy nem az én hibám volt a dolog, de nagyon rossz idegállapotban voltam emiatt évekig. Segítség semmi, csak a kritika.

Persze abból amit leírsz én még nem tudom megmondani, hogy mi a helyzet vele, 2 évesen eleve nem is nagyon adnak ilyen diagnózist. De lehet, hogy valami beszédértési zavar van a háttérben, nem érti amit mondasz neki. Az ilyen problémás gyerekeknél a napirendi kártyákat mindenképpen javasolni szokták. Sok konfliktust megelőz.

Együttérzek veled. Mindkét kisfiamnál durva dackorszak volt 2-3 éves koruk között, kimerítő hisztikkel. 2 éves volt a nagyobb, amikor a kicsi megszületett, és az első 2-3 évben egy pillanatra nem vehettem le róluk a szememet, mert a nagy előszeretettel bántotta a kistestvérét. A legrosszabb időszak akkor kezdődött, amikor a kicsi elkezdett önállóan közlekedni a lakásban. Kénytelen voltam időnként járókába tenni (a nagynál még nem volt), hogy az otthoni teendőkből legalább a legfontosabbakat el tudjam végezni, illetve a nagymamák segítségét is igénybe vettem, amikor csak tudtam (a férjemre nem igazán számíthattam, sokat dolgozott egyébként is). Az állandó hisztiktől én is kikészültem, bújtam a gyereknevelési könyveket és a netet, hogy rájöjjek, mi okozza és hogyan kezeljem. Amikor a nagyobb óvodás lett, végre a kicsivel is többet tudtam foglalkozni, de aztán nála is jött a dackorszak... Ő már születésétől kezdve olyan frekvencián és erővel tudott sírni, hogy szó szerint halláskárosodást szenvedett, aki 5 méternél közelebb volt hozzá... Igazából azóta érzem, hogy elmúlt bennem a stressz és idegi/fizikai kimerültség, hogy a kisebbik is 3 éves lett és végre elkezdett beszélni.

Másfél éve derült ki, hogy a nagyobbik fiam figyelemzavaros/hiperaktív és idegrendszeri éretlensége van, ez utólag sok mindent megmagyaráz. De a dackorszak egészséges gyerekek esetén is nehéz (idegtépő) időszak a gyereknek és a szülőknek is. Jó esetben pár hónap után csillapodik, úgyhogy addig is kitartást kívánok neked...

Mostanában olvastam egy könyvben, hogy 4 éves korukig a gyerekeket veszélyes felügyelet nélkül hagyni, mivel még nincsenek (teljesen) tisztában a tetteik következményével. Ha teljesen biztonságos, "gyerekbiztos" a környezet, egy lakásban akkor is találnak valamit, amivel bajt csinálnak. Én a mai napig csak akkor megyek fürdeni, ha a gyerekek már alszanak, kivéve, ha a férjem vigyázni tud rájuk, pedig már 4 és 6 évesek. Lehet, hogy ez túlzásnak tűnik, de biztosan akkor történne valami, amikor éppen a kádban vagyok, nem kockáztatok. Nálunk még mindig napi szinten előfordul, hogy a kicsi megüti magát, vagy összevesznek egymással valamin és rendet kell rakni köztük, mert különben eldurvul a helyzet.

Nagyon sok türelemre lesz most szükséged, hogy ne kapd fel a vizet, higgadtan reagálj vagy ha éppen az a jobb, ne reagálj a hisztikre, vagy el tudd terelni a lányod figyelmét. Találj valamilyen módszert, amivel meg tudod magad nyugtatni, fel tudsz töltődni, szedj vitaminokat, igyál gyógyteákat, meditálj vagy bármi...

Nem azért írtuk, hogy hiperaktív, vagy autista, hogy a tied is, az. Sőt. Nem kívánom senkinek.

Én inkább ezt azért írom, mert állandóan azzal jönnek, hogy a gyerekek akkor hisztisek, ha a szülő így meg úgy. Holott egyre több az olyan gyerek, akik valamilyen egyéb probléma miatt ilyen kezelhetetlenek.

Még a szakemberek is egy dologra képesek: mindenért a szülőket okolják! Pedig ez nem segít, sőt, csak ront a helyzeten. Mindenki próbál türelmes lenni, de 2 kicsi gyerekkel, segítség nélkül még átlag gyerekekkel is elég nehéz, nemhogy ilyen helyzetben.

Még amit tudok tanácsolni, hogy keress egy babysittert, és mozdulj ki. Fel kell néha töltődni.

Amúgy az autizmus fogalmát már rég átírták, nem csak a magukba forduló gyerekekre mondják. Az én fiam is barátságos, van egy csomó haverja. Csak éppen ha nem az van, amit ő akar, a mai napig iszonyat botrányok vannak miatta. Most 6 éves. Anyukám még mindig állítja, hogy semmi baja, csak én vagyok alkalmatlan a szülői szerepre.

Hogy ért mindent, arra ne vegyél mérget. Én is azt hittem, de a mai napig látom, hogy sokszor félreérti, amit mondok, és amiatt is nagyon sok hiszti van. Egy 2 éves alapban nem ért még mindent.