Mit tehetnék ebben az esetben?

A gyerekeknél ilyen korban fellép a szeparációs szorongás, sírnak, ha nem látják az anyukát. Azért sír amikor meglát vkit hosszú idő után, mert tényleg nem ismer meg, de ez változik ahogy nagyobb lesz, teljesen természetes, nálunk 8 hónaposan volt olyan, hogy a párom elment dolgozni, és este amikor jött nem ismerte meg, azóta persze ez változott, vigyorog ha hazaérkezik, de már 1 éves. Eleve ha bki jön, mindig elmondom, hogy ne ugorjanak rá, hagyják hogy feloldódjon, 15-20perc és ő megy oda, ha szeretne. Egyébként nem reagálod túl, általános, hogy a gyerek a téma, legyél türelmes, ha egyik nagymamával elvan, próbáljatok elmenni ketten kávézni valahová egy-két órára, vagy vásárolgatni stb..., ilyen tájt már jó kicsit kikapcsolódni haverokkal, fogd és vidd! :)

Szia,hát bocs,de látszik,hogy nem volt még gyereked.Egy tíz hónapos baba nem lehet rossz!A szülő elszúrhat valamit a nevelésében (bár ezt is kétlem),de maga a gyerek nem tud rossz lenni.Az meg tök természetes,hogy csak az anya kell neki,abban a korban van.Most még szerintem ne várd,hogy a barátnőd másról beszéljen,örül,ha luk van a popóján.Tíz hónapos baba még nem jár!Mászni már mászhat,de nincs még azzal sem feltétlenül elkésve.Abban viszont igazad van,hogy nem jó,ha sokat sír,esetleg nem történt valami a szülés közben?Egy babának kiegyensúlyozottnak kellene lennie.A testvérem volt ilyen,sokat sírt,az ételt sugárba kihányta,keveset és nyugtalanul aludt.Ő sajnos oxigénhiányos lett szülés közben.Ha valami ilyenre gyanakodsz,akkor esetleg beszélgess erről a barátnőddel és tanácsold neki,hogy a védőnőnek mondja el és kérjen tanácsot ezügyben.

Nálunk ez 2 éves koráig ment, beleőszültem. Egyébként az ember - ha el is ront valamit - általában nem tud róla. Akkor, abban a pillanatban a lelkiállapot IS dönt. Az életet előre éljük, de visszafelé értjük meg. A fiam annyira anyás volt, hogy megfőzni sem tudtam tőle, állandóan rajtam lógott. A babakocsiban nem maradt el, úgy üvöltött, hogy a saját hányásába fulladt volna bele, ha hagyom. Csak tőlem fogadta el az ételt, mindent csak én csinálhattam, hiába szerettek volna a családtagjaim segíteni. Tehát az ilyen gyerekek "nehéz esetek". Majd ajánlották, hogy lassan kezdjünk "elválni" egymástól, hogy vegye tudomásul van más is a világon. És jött a bölcsi. 6 hónapba telt - az áltlag 2 hét helyett - mire megszokta, elfogadta. Mostmár hétvégén is menni akar, de itthon is nagyon szeret. És még a főzést is el tudom intézni. Lehet, hogy még arra is lesz időm, hogy rendesen megfésülködjem egyszer. Ez egy kis feszültségoldó humor akart lenni itt a végén. A lényeg: KITARTÁS, ha nehezen is, de alakulni fog a dolog.