20 hónapos kisfiúnál probléma, hogy nem beszél?
Kisfiam ilyen idősen vagy 20 halandzsával kevert félszót mondott, amit csak mi értettünk meg, tehát igazi szót egyet se. 23 hósan az első kimondott szava az ejnye-ejnye volt.
Ezután 3- 4 hónap alatt számát se tudom mennyi szót szedett össze, és kezdte tőmondatokba rakni őket.
(Férjem gyerekként 3 évesen szólalt meg.)
Kedves előző, amiről írsz, remekül tükrözi azt a tényt, h az egészséges gyermekek már magzati kortól folyamatosan jegyeznek meg szavakat (is).
Tehát nem arról van szó, h "hirtelen elkezdenek összeszedni szavakat", hiszen beszédértése már egy 8-9 hós magzatnak is van. :) (Még ha csak kezdetleges szinten is.)
Tehát már a magzat is rendelkezik szókinccsel!! Még pontosabban szólva passzív szókinccsel.
(Egészséges esetben) egy éves korra meg azok is több száz szót ismernek, akik csak majd 2-3 évesen kezdenek MEGSZÓLALNI. Sok gyerek, főleg fiúk, nagyon jól megvannak besszéd nélküli is sokáig, köszönik szépen. ;) :) Megértik így is egymást a szülővel.
Aztán amikor ösztönösen belátják, hogy végre nekik is kell a metakommunikáción felül beszédnyelvet is használniuk, mert úgy még könnyebb a kommunikáció, akkor megszólalnak. A fiúk tehát e vonatkozásban gyakrabban "minimalisták", mint a lányok.
A kislányok általában szeretnek fecsegni. ;) Ezért többségük, átlagban előbb szólal meg.
Ajánlom kedves figyelmetekbe az egyik legnagyobb magyar gyermekpszichológust, Vekerdy Tamást. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!