A fiam nem tudja megjegyezni a neveket?
Elég visszahúzódó gyerkőc, 5 éves. Egyébként fantasztikus a memóriája, de a nevek nem mennek neki.
A családban tudja a neveket, bár néha nálunk is belezavarodik. Az ovis csoporttársak nevét még 2 év után sem tudja.
Mitől lehet ez?
tegnap volt erről szó a rádióban, hogy ált beutatkozásnál 30 másodpercig tudjuk az illető nevét általában.
ez azért van mert a névhez nem társul jelentés, így az agy nemigen jegyzi.
Egyébként a beszédével minden rendben? Nem alkalmaz ott is körülírásokat, ha nem jut eszébe egy-egy szó? Időben kezdett beszélni, és normális ütemben fejlődött?
Szívesen játszik a gyerekekkel? Nem arról van szó, hogy
Létezik olyan részképesség gyengeség, ami a különböző érzékelési csatornákon beérkező ingerek összekapcsolásának a problémájából fakad. A látott ingerhez (arc) nehezen kapcsol egy nevet (hangsor). De ha ez a gond, akkor ez a beszédben is észrevehető, nehezebben fejezi ki magát, keresi a szavakat, gyakran cserél egy-egy főfogalmon belül. Főleg az okosabb gyerekek ügyesen palástolják ezeket a nehézségeket, egyszerűen elkerülik azokat a helyzeteket, ahol problémáik vannak. Ha csak egy kicsit is gyanús, hogy valami baj van, kérjétek a pedagógiai szakszolgálatnál a gyerek vizsgálatát. Nem elég egy egyszerű logopédiai szűrés, ami csak a hanghibákat figyeli, a szókincset, a szókincs aktivizálásának gyorsaságát, a nyelvtani rendszer fejlettségét, a beszédészlelést is vizsgálni kell.
Bocs, kitöröltem egy fél mondatot.
Nem arról van szó, hogy nem érdeklik a társai? Persze ha igen, ez is lehet a beszédértési nehézség következménye.
En meg a datumokat nem birom megjegyezni.
Egyszeruen nem megy. Felvan irva egy papirra minden fontosabb datum (szuletesnapok, evfordulo).
Viszont, minden tovabbi nelkul siman megjegyzem a bankszamlaszamokat, a hosszabb szamsorozatokat.
Almomban felkeltenek, elsoromom mindet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!