Szorongó gyermekemet hogyan tudnám lelkileg megerősíteni?
Ez nagyon nehéz kérdés. Én is szorongó gyerek voltam, ez felnőtt koromra csak részben oldódott. Sok dicséret, és különösen odafigyelni arra, hogy hogyan és mit mondasz neki, amikor kritikát fogalmazol meg.
És igen, megtalálni azt, miben ügyes, miben érzi jól magát, és abban támogatni, erősíteni, sikerélményhez juttatni.
Ugyanakkor meg kell próbálni rávenni arra, hogy helyt álljon olyan helyzetekben, amelyektől szorong. Az első néhány próbálkozás után ez nagyon meg tudja lódítani az önbizalmat, de eleinte mindenképp segíteni kell abban, hogy ne éljen meg kudarcot.
Olvasd el a Tudatos szülő című könyvet, abban minden lehetséges kérdésre választ kapsz. És útmutatást a hogyanhoz.
Aki az aikido-t írta, az valami fizetést kap azért, hogy reklámozza ezt a sportot, mert már nem először olvasom ilyen szorongásos gyerekről szóló kérdésben, hogy írassák be erre a sportra. :))
Ez a szorongásos dolog életkori sajátosság is lehet. Én nagyfiam is ilyen kis nagyon érzékeny lelkű, visszahúzódó, csendes gyerek volt, de már első osztályos és nagyon kinyílt. Olyan kis ügyes lett, nem a társaság központja még most sem, de nem is az a tipus, viszont azért észreveszik már. Társaságban is sokkal könnyebben oldódik és már nagyon el tud vegyülni sőt rosszalkodni is. :))
Az ilyen tipusú kisgyerekeknek egyébként szerintem nem való a küzdősport- ezt inkább azokhoz a kisgyerekekhez tudom jobban hozzápasszolni- akik ilyen túlmozgásosak, pörögnek állandóan. Ott valószínűsítem, hogy a mozgáson kívül fegyelmet is tanulnak.
Én a fiamat úszni hordom már 2éve, és úgy érzem, neki ez a megfelelő sport.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!