Mondjam -e a barátnőmnek hogy szerintem gond van a gyermekével ha ő nem érzi? Nem tudom elbirja e a baratsagunk.

Mondjuk nekem az is furcsa,hogy egy anyának ez nem feltűnő! Mármint hogy ilyen jelekből még csak nem is gondolja,hogy esetleg megnézesse a gyereket. Az én fiam pár hetesen nem tartotta egyáltalán fejét. Nem volt tapasztalatom, hisz első gyerek, de azért gondoltam,hogy utána kellene járnom. Utána is jártam, rá is kérdeztem a dokinál, aki megnézte, és mondta, hogy valószínűleg hipotón a gyerek, irány a tornász.

De a kérdésre válaszolva, egyébként nehéz ügy. Nem ismerem a barátságotokat, de ha is face to face nem mered neki mondani,akkor köríts egy kis sztorit mellé. Hogy összefutottál egy régi ismerőssel, akinek autizmus gyanús a gyereke, te meg kíváncsiságból rákérdeztél,hogy hogy merült fel stb. Ő meg elmondta, hogy akart beszélni pedig már majdnem 4 éves, játszani sem akart stb. Hátha ebből ráeszmél.

Én megkockáztatnám, hogy szólok. A barátság akkor is tönkremegy, ha hallgatok, csak folyton ezen morfondírozom, és rossz a lelkiismeretem, hiszen szerintem baj van.

Egyetlen egyszer mondanám el, hogy mire gondolok, esetleg megadnám valami ismeretterjesztő honlap címét a témában, és kész.

Ha halálosan megsértődik a másik, hát úgy jártam. De ha már ő is régóta aggódik, lehet hogy csak ez a kis lökés kell neki, hogy tegyen valamit.Esetleg csak arra volt szükség, hogy valaki az anya mellé álljon a család "minden rendben van, az apja is pont ilyen volt, te mindig rémeket látsz" hozzáállásával szemben.

Lehet, hogy butaság, amit írok, de nem lehetne (finoman, de őszintén) a védőnővel beszélni? Elmondanád neki, hogy te gyakrabban látod a kicsit, ezeket a tüneteket fedezted fel,aggódsz kicsit, ugyan, Menjen nár ki egy családlátogatásra...

Amúgy, ha jól tudom, az óvodakezdés előtt a gyerekorvosnak ki kell adnia egy papírt arról, hogy a gyermek közösségbe vihető, sok mindent vizsgálnak ilyenkor a szakmai protokoll szerint, láts, hallás, értő beszéd, bizonyos fokú önállóság(ra való törekedés), másokkal való együttműködés. Gondolom, ha ilyen tüneteket produkál a vizsgálatkor is, csak feltűnik a dokinak.

Én szólnék neki, mert a gyerek érdeke előbbrevaló, mint hogy konfliktusotok lesz emiatt.

Az én gyerekem autista, 4 éves és már másfél éve kapja a fejlesztéseket. Nem tudom mi lett volna ha nem kezdjük el időben, de bárhová megyünk, legyen az szakember vagy szintén érintett szülő, mindenhol elmondják, hogy rengeteget számított a korai fejlesztés. Van ismerős anyuka, akinek mindkét gyereke érintett és a második gyerek sokkal korábban sokkal több segítséget kapott és nagyon bánja, hogy az elsővel nem így csinálta. Mindig minden az anya felelőssége, de ilyenkor a környezetnek, orvosnak, védőnőnek és a barátoknak, rokonoknak is nyomja ez a vállát. Én is húztam az időt, de a gyerekorvos a fejemre kopintott, hogy most azonnal kell lépni, mert elvész ez az értékes idő. Szerencsére hallgattam rá és így utólag látom, hogy milyen igaza volt.

Szóval szerintem szólj, mert egy barátnak akkor is segíteni kell, ha az kellemetlen, ez is hozzátartozik a barátsághoz, nem csak a boldog percek és a nevetés.

Finiman említsd meg neki, hogy olvastál egy cikket, tele van a net vele egyébként, mutasd meg neki, hátha. Az is nagy segíség lehet, ha elhívod magaddal olyan helyre, ahol hasonló korú gyerekek vannak, játszócsoport vagy bármi (nem játszótér), ahol neki is feltűnik, hogy a saját gyerkőce mennyivel másabb mint a többiek. Nagyon nehéz helyzet, de én egy baráttól elvárnám, hogy szóljon.