Ha nagyon beteg a gyerek, mennyire kell apukának kivennie a részét a "dolgokból"? Vagy teljesen normális, ha kivonja magát a forgalomból, mondván, oldjam meg?

Az első házasságomból van 2 gyerkőcöm, 6 és 7 évesek. Elváltunk, gyerekek nálam, gyerektartás nincs, mert a volt férjem a rossz anyagi körülményei miatt nem ítélték meg, jövő márciustól kell csak fizetnie.

A mostani kapcsolatomból pedig egy 3 évesem és egy 7 hónaposom van.

Nos, a 6 éves lánykámról van szó... adott egy nagyon súlyos, nagyon összetett ételallergiája, ez az alap, erről évek óta tudunk. Erre jött rá, hogy nem szobatiszta, még mindig pelusozni kell, próbáltunk hormont, nem vált be, a vizsgálatok szerint nincs szervi probléma. Most újabb hormonkezelés vár rá.

A szeme is rossz, tehát azzal is el kell kezdeni foglalkozni, eddig a doki azt mondta, talán kinőheti, de mostmár lépni kell.

Ráadásul nagyot hall, ami abból adódik, hogy túl nagy a mandulája, ezt ki fogják venni, és kiderül, hogy károsodtak e a hallóidegek, ha ideg, azt is műteni kell.

Iskolába nem mehet, hiába tölti szeptemberben a 7. évét, mert értelmileg le van maradva a kortársaihoz képest, ezért fejlesztésre kell vinnem.

Szeptembertől pedig pszichológushoz a bepisilés miatt, ami minimum 12 alkalom, de valószínű, hogy több kell.

A gond az, hogy van az apja, aki nagyritkán elviszi őket, de inkább nem viszi, mondvan, neki nincs pénze a pelusra, pedig mostmár anyagilag helyrejött, havi 250 ezret keres. Ha orvoshoz kell vinni a gyereket, nekem kell utazgatnom vele minimum 4 órát, de ha távolabb kell menni, akkor 8-10 órát is akár. Nincs autóm, se jogsim, nem nekem való, párom meg reggel 8-tól este 8-ig dolgozik, minden nap, még vasárnap is, tehát ő nem tud itthon maradni a kicsikkel, hogy őket ne kelljen vinnem. Ellenben apukának van kocsija, a munka mellett rengeteg szabadideje, mégsem segít. Nem nekem, a kislányának. Hiszen kocsival 1 óra az út, nem 2 óra és még 2 km séta.

Normális ez? Hogy valaki ennyire nem tőrődik a saját gyerekével?