5 éves kisfiam nevelését nagyon elszúrtuk. Nem hajlandó egyedül játszani, ráadásul az ujját is szopja. Már késő, vagy hogyan tudnánk ezen változtatni?

Nagyjából egyetértek több beíróval is, de engedjetek meg némi pontosítást.

Az, hogy valaki "bújós", és hogy "társasági", nem azonos fogalmak. Mind befele forduló, mind pedig kifele forduló felnőtteknél, gyermekeknél jellemző lehet a "bújósság" is, és a társasághiány is.

Ami lényeges: társaságkerülők is lehetnek akár "bújósak", és társasági lények között épp így vannak olyanok is, akik nem bújósak.

______________________________

Kedves kérdező!

Ne légy nyugtalan. A 3 évesed esetleg lehet autista gyanús, de 3 évesen ez még nem "domborodhat ki", mert számos autista vonás még természetes életkori sajátosság, 4 éves kor alatt. De ha kiderülne róla 4 éves korától, hogy magasan funkcionáló autista, az sem baj, mert az NEM betegség, hanem másképpen működik az agyi tevékenység náluk, a többségétől részben eltérő idegi érés miatt. A súlyos autizmus viszont betegség, de ennek az ég világon semmi jele a leírásod alapján. (Persze kellő ismeret nélkül a körülményeitekból még bármi lehetséges.)

Lehet az is ,h a 3 évesed egyyszerűen csak kevésbé érzelmes, kevésbé gyengéd típus, ez végképp nem baj, az egyik ember ilyen, a másik olyan.

5 évesed: ennyi idősen a rendszeres ujjszopás még természtes és kívánatos ön nyugtató pszichés mechanizmus! Én gondot inkább fizikális vonatkozásban látok, az említett hüvelykujj ill a fogsor tekintetében. Szórványosan sok 6 éves is szopja az ujját, de már nem suliban, nem oviban, és ez is természetes. És igen, általában maguktól leszoknak.

Az a sejtésem a leírásodból, h 5 évesen egész egyszerűen lelki alkatából eredően nagyon igényli a gyengédséget, nagyon "anyás", és ezért jellemző rá egész naposan az ujjszopás, hiszen amikor egyedül van, ez pótolja a gyengédséget számára (a szoptatás intimitását idézi fel ez a gyermekekben, ösztönösen). Ezért hát nincs mit aggódni ezen, majd ha 6 évesen is ilyen gyakoriséggal teszi, akkor ráérsz aggódni. ;)

Amit javaslok, az az, hogy semmiképp se erőltesd a leszokását az ujjszopásáról, még véletlen se! Sőt, az időben való spontán leszokást erpsen támogatja az érzelmi elfogadásod, mivel a szólő, főleg az anya érzelmei erésen hatnak a kisgyermekükre, még telepatikusan is érzékelik a kisgyermekek.

Elnézést az elírásokért!

* erŐsen támogatja az érzelmi elfogadásod, mivel a szÜlő

Szia! A jégkorongozás megragadta a figyelmemet: nem lehet, hogy ez túl durva sport egy ilyen kis „érzelmi gombóc”-típusú fiúnak? Ismerek egy kissrácot, ő is hokizott, nagyon ügyes is volt benne, de egyszerűen annyira agresszív allűröket vett fel (minősíthetelenül trágár volt és az a fajta, aki ok nélkül hátbarúgta a társait), ki kellett íratni a hokiról, mert az derült ki, hogy csak próbálta kompenzálni, amit az ottani „menőktől” kapott.

Értem, hogy a fiaddal nem ilyen gondok vannak, de ha mondjuk érzékeny a szentem, és a társai között vannak ilyen kis „vadállatok”, akkor nem csoda, hogy frusztrált.

De ez csak egy gondolat, lehet, hogy nincs igazam, és nálatok tök jól működik ez a sportág.

Az ujjszopással kapcsolatban: én iskolás koromig szoptam az ujjamat, hiába próbálkoztak bármivel. Azután már „cikinek” éreztem, és leszoktam róla – viszont a körmemet kezdtem rágni. Ahogy más is írta, önnyugtatás a dolog, meg kellene tudni, mitől ennyire feszült szegény.