Kényszeres szokások kisgyereknél?

Ha eszedbe jutott a szakember,vidd el még most hozzá.

Én 15 éves korom óta küzdök ezzel,és csak fél éve kezdtem gyógyulni belőle. Most még 2 éves, egyszerűbb minél előbb hozzákezdeni! Sok sikert Nektek!

Én értem, mire gondolsz... (Aspergeres autista a lányom).

A kényszeresség önmagában nem "tünet", de ha más tünetek is vannak, akkor már igen. A szociális interakciók is változatosak lehetnek, a túlzott közvetlenségtől (tehát pl. idegeneket simogat) és teljes visszahúzódásig, még egy adott gyerkőc esetében is. A lényeg, hogy kortársakkal milyen.

Ami még gyanújel lehet ebben a korban, azok a repetitív mozgások (repkedés, grimaszolás, körben járkálás stb.)

Mindenféle diagnózishoz még nagyon kicsi, gyanút is legkorábban 3 évesen mondanak ki, amit 4-5-6 éves korban pontosítanak.

Én annyit javaslok, hogy figyelj és jegyzetelj bőszen!

A kényszeresség pedig - ha igaz a gyanúd - akár hónapról-hónapra is változhat, pl. új dolgokhoz kell ragaszkodni. Nálunk pl. az volt nagyon sokáig, hogy egy plüssállatnak kellett mindig "néznie", amikor innivalót töltöttem neki. (Különben nem ivott belőle, ki kellett önteni.) Aztán ezt elhagyta... aztán jött az esti rituáléhoz való ragaszkodás, minden este pontosan ugyanazon a helyen állva, pontosan ugyanazzal a hangsúllyal kellett elmondanom, hogy "mászás az ágyikóba", és hasonlók...

Amit még figyelj, az a szemkontaktus, az, hogy mennyire ragad le bizonyos cselekvéseknél, ki lehet-e zökkenteni belőle, ezen kívül az érzékszervi érzékenység (furcsa reakciók hangokra, fényekre, szagokra, ízekre stb.). Ezek összességében mind tünetek, csak az ember nem tudja, mire kell odafigyelni...

Jól teszed, ha figyelsz, ha gyanakszol, mert nekem bizony nagyon sokan mondták annakidején, hogy "nincs ezzel a gyerekkel semmi gond". Bár ne hallgattam volna rájuk....

Mintha az én 2,5 éves kisfiamról írtál volna. Néha én is aggódom miatta. Szerintem az nem nagy baj, ha egy konkrét személyhez ragaszkodik, hogy valamit csináljon, lehet, hogy pl. anya ügyesebben adja rá a kabátot. Nálunk pl. mesét csak apával lehet nézni, este viszont csak anyával (velem) hajlandó fürdeni és aludni menni. Arról viszont már lehet alkudozni, ki adjon neki enni vagy inni.

Azt olvastam, hogy a gyerekek szeretik újra és újra eljátszani, elismételni azokat a szituációkat, amik számára örömet okoztak. Nálunk is vannak ilyenek, pl. bizonyos játékot csak a lépcsőn ülve lehet játszani, mert amikor először játszottunk olyat, a lépcsőn ültünk.

Én akkor aggódtam, amikor a kisfiam a lépcsőn felfelé menet mindig ugyanazokkal a mozdulatokkal simogatta végig a korlát rúdjait, és amíg nem végzett ezzel, nem akart továbbmenni. Hálistennek ez nem sokáig tartott, már leszokott róla. Ha ilyesmit csinál, igyekszem nem venni róla tudomást, mert mostanában nagyon dacos, és ha valami ilyen figyelmet kap, azt hajlamos annál inkább csinálni.

Arra nagyon kell figyelnünk, milyen rutinokat alakítunk ki vele, mert ha valamit megszokott, iszonyat nehezen viseli a legkisebb változást is. (Pl. teát még mindig csak cumisüvegből fogad el.)

az enyém is ilyen, semmi baja :)

kell nekik az állandóság, és akaratosak

az első téli kabátját még 15 fokban is hordta, mert nem lehetett ráadni az újat

mindig megmondja ki csinálhatja ezt azt

ha valamit ő akar, de én megteszem helyette, visszateszi a tárgyat és ő veszi el