Neveltetés kérdése az egész? Vagy mit lehetne tenni?

Szia! Pont erről beszélgettem nemrég a barátnőimmel, és a saját példánkból kiindulva arra jutottunk, a szerető, biztos családi háttér lehet a legfontosabb ahhoz, hogy egy gyerek ne „keveredjen rossz társaságba”, tudjon nemet mondani.

Engem apám egyedül nevelt, nagyon elfoglalt volt, és elég sokat csatangoltam, jártam bulizni is, alkoholt is ittam, cigiztem is… de azt gondolom, ez nem tragédia, így is „rendes ember” lett belőlem. Az, hogy nem kerültem soha bajba, annak köszönhető, hogy bátran nemet mertem mondani, ha valami baromságba akartak volna belerángatni. Tulajdonképpen most, felnőtt fejjel csodálom is, mennyire „komolyan” gondolkodtam (a fenti kicsapongásaim ellenére), és más magyarázatot nem tudok rá, csak hogy mindig tudtam, hogy apám szeret, és mellettem áll, egészséges énképem volt – persze, nyilván én is küzdöttem a kamaszlányok érzéseivel, hogy csúnyák, stb., de nem volt szükségem az egóm polírozásához arra, hogy mindig azt csináljam, amit mások mondanak.

Hogy hogyan fogom ezt a gyerekemnél csinálni? Hát, jó kérdés… Egyrészt azt gondolom, nem rossz, hogy van „előéletem”, így nyilván hitelesebben tudok majd neki papolni a dolgokról, mintha soha egy korty alkohol (miegymás) nem érintette volna az ajkamat. :) És abban is bízom, hogy leszünk olyan jó kapcsolatban kamaszkorában is, hogy megbízzunk egymásban, illetve ha észreveszem rajta, hogy túlment a határon, akkor elfogadja a véleményemet.

De teljesen igazad van, szerintem is féelelmetesebb a világ ma, mint régebben, és egyelőre az iskolából sem engedném haza egyedül a gyereket (alsós).

Öszinteseg es beszelgetes. Mind a kettöböl nagyon-nagyon sok!

Bar en meg szülö nem vagyok, csak azt tudom leirni neked, hogy en az en szüleim mit csinaltak.

Lanykent egyedül soha nem engedtek el, mindig jönnie kellett valakinek ertem vagy Ök vittek valahova.

A barataimat nyugodtan haza hivhattam. Anyuek letudtak annyival, hogy bemutatkoztak es megkerdeztek, hogy akar-e enni/inni valamit az illetö, utana soha nem zavartak, nem jöttek be kopogas nekül a szobamba vagy 2 percenkent mondva csinalt indokokkal.

Ha hajnali 2-3-4-5-kor hivtam a szüleimet, hogy jöjjenek ertem xy helyre azonnal keltek es jöttek ertem kocsival, mindegy, hogy hetköznap vagy hetvege volt. Elengedtek nagyon sok helyre, de idöre mindig otthon kellett lennem, ez mindig a hangulatuktol függöt, hogy meddig engedtek el. Ha esetleg kestem akkor telefonalnom kellett es uj idöt mondani, de max 1 oraval erhettem haza kesöbb, különben büntetes volt.

Ez a lelki terror volt.

Nalam ezzel ertek el a legtöbbet, 1-2 napig csak köszöntek nekem, de nem beszelgettek velem. Majd bele pusztultam. Mondjuk tesomnal meg pont ez nem hasznal, bar Ö fiu.

Az elsö berugasom anyuekkal volt otthon a 14. szülinapomon (elöre mentek a bajnak), masnap megmutattak a videot rolam... Azota se voltam soha reszeg!

16 evesen elejük alltam, hogy cigizek, nem örültek neki, de azt mondtak, hogy jo, de akkor van heti 1 doboz amit megvesznek nekem es pont, többet nem lehet kivetel ha bulizni mentem akkor plusz 1.

Szinten 16 evesen anyuek ele alltam, hogy mar 2 eve vagyunk együtt a baratommal, ugyhogy jo lenne ha elmennenk a nögyogyaszhoz feliratni a fogamzasgatlot, mielött megtörtenne a nagy alkalom. Szegeny apukam arcara a mai napig emlekszek, majd felrobbant, hogy az Ö pici lanyahoz valaki hozza akar nyulni, de elmentünk a dokihoz, megcsinalta a vizsgalatokat, felirta a gyogyszert es sokaig anyuek fizettek. Ahogy megtörtent a nagy alkalom masnap anyukamnak nagy elannal meseltem!

19 evesen elmondtam neki, hogy kiprobaltam a füvet, lattam rajtuk, hogy legszivesebben agyon vernenek erte, de akkor annyit mondtak, hogy jo hülye vagy (soha elötte es utana se mondtak ilyet nekem), ez annyira sziven ütött, hogy soha többet nem hasznaltam es mast sem probaltam ki!

Csak akkor mehettem el otthonrol, ha megtanultam es a szobam rendben volt.

Mindig mindent elmondtam a szüleimnek, de soha nem ütöttek vagy szidtak le miatta, inkabb hagytak, hogy rajöjjek magamtol, hogy miert rossz az amit megcsinaltam! Soha nem hazudtam a szüleimnek, mert tudtam, hogy bizhatok bennük es mellettem lesznek barmilyen orbitalisan nagy baromsagot is csinalok!

Ha valami olyat tettek amiben nem volt igazuk, akkor tenylegesen, öszinten bocsanatot kertek tölem.

Lany letemre apukammal is nyugodtan meg tudtam beszelni barmit, mindig meghallgatott es segitett nekem ahogy tudott!

Es ami nekem a legfontosabb volt: Mindent otthagyva beszelgettek velem, nem volt fontos, hogy eppen mit csinalnak, az volt a lenyeg, hogy en beszelgetni akarok velük, ennek következmenyekeppen gyulladt ki a konyhank, mert anyukam epp fözött, amikor en beszelgetni akartam vele :D

Masnal valoszinüleg mas valik be, ez csak az en kis peldam, hatha segitseg lesz ez is neked.

27/L