Miért gondolja azt sok szülő, hogy ha egyszer-egyszer nevelő céllal rácsapunk a gyerekünk kezére, az egyenlő a rendszeres brutális veréssel?

Azért azt megnéztem volna, ahogy egy 2,5 éves pici gyermek nekiveselkedik, és felborítja öcsikét:D:D:D:D Így kívülről nekem vicces lett volna biztos, de gondolom neked a hajad állt égnek utolsó válaszoló, hogy vajon mi történt a kisebb fiúcskával.

Az a baj ezzel az elterelgetéssel, hogy nincs a világon annyi idő, hogy erre mindig jusson. Mert mondjuk ebben a konkrét szituációban mit csinálsz? Tegyük fel, ogy időpontra mennek a védőnőhöz. Két gyerek felöltözve, te is vennéd fel a cipődet, 16-os. Ekkor meglátod, hogy nagyobb gyerek próbálkozik feldönteni a kisebbet hordozóstul.

Nyillván először rászólsz. Persze nem hagyja abba. Rászólsz határozottan. Még mindig csinálja. A te elméleted szerint most az következik, hogy szépen levetkőzöl, a gyerekeket is levetkőztedted, és bevonultok a szobába valamit játszani, hogy "eltereld a figyelmét". És innentől kezdve végtelenedik a kör. Mert miután elterelted újra felöltöztök, akkor megint eszébe jut, hogy de jó játék is volt a borogatás. Kezdődik az egész elölről. Na erre nincsen szerintem senkinek sem ideje:D Persze ha neked van, az egyéni szerencse. De sokaknak nincsen. És attól, hogy néha kap a gyerek némi fenékrepacsit (mert gondolom egy anyuka sem viperával sóz oda), akkor legalább az visszatartóerő.

Nálunk pl a fakanál volt ez a visszatartóerő:D Tök véletlen alakult ki:) Hugi meg én voltunk otthon, és már nem emlékszem hogy mit, de valami olyat csináltunk, amit nagyon nem volt szabad. Sokszor ránk szólt Anyu, csak csináltuk. Egyszer eldurrant az agya, és némileg emeltebb hangon "megkért" minket, hogy hagyjuk már végre abba. És hogy ennek nyomatékot adjon, és ne minket bántva vezesse le a feszültségét, rácsapott egy mellette lévő asztal lapjára a kezében lévő fakanállal. Ami ennek hatására kettétört:D:D:D Olyan kis tündérkék lettünk utána, hogy csak na:D Ez után az eset után egyetlen egy legyintésre sem volt szükség. Elég volt csak azt mondania Anyunak, hogy "hozom a fakanalat", és rögtön megembereltük magunkat:D

Akkor persze féltem a fakanáltól, ma már nevetek rajta. De nem bíztam ettől kevésbé Anyuban, a mai napig normális a kapcsolatunk és normális, intelligens férfivá cseperedtem 25 év alatt, aki képes volt beilleszkedni a társadalomba, mert megtanulta a határokat.

Tök más ha az asztalra csap a fakanállal, mint ha a kezedre vagy rád, ezt nem érzed hogy mennyire nem ugyanaz?

Ilyenkor a 2.5 évesemet a hordozó borogatós szituban- fogom és beteszem a szobába addig. Kiveszem a helyzetből. Lehet hogy ott csapkodni fog vagy beáll a szobába ugyebár cipővel, de inkább takarítok mint hogy üssem. Nekem is iszonyú eleven 3 ból 2 gyerekem, egyik enyhén hiperakítv is, el lehet képzelni ő mikre képes de akkor sem módszerem hogy ráütök lépten nyomon mert NEM TANUL belőle egy kis fenékre legyintés is jó kis megszokássá válhat...

Igen, van olyan gyerek akinél egyszer a fenekére sózol akkor többet az életben meg se próbálja, de van olyan aki tovább próbálkozik, akkor azt mindannyiszor meg fogja ütni a szülő? És ha a fenékre csapást megszokta, jöhet a pofon vagy még tovább? Nem értem, hogy hol van a határ ebben a gyerek ütés témakörben ezeknél az embereknél.

Ezt egy korábbi kérdésben irtam, én voltam a rossz fiú :). Azért megnyugodtam, hogy vannak még normális emberek .

szokratesz válasza:

15

hát most sokan meg fognak kövezni de akkor is elmondom.

Az ember is "csak" egy állat. Nézz meg egy kutyát, hogy neveli a kölykét. életét is áldozza ha kell, de amikor nevelésről van szó akkor oda is harap. Leegyszerűsítve ennyi.

Persze tudom most mindenki azt mondja, hogy ez különböztet meg bennünket az állattól. Nos szerintem nem épp ez. Minket az eszközhasználat, a kombinált és elvont gondolkodás ami leginkább megkülönböztet.

Ezekben a nevelési dolgokban hasonlítunk nagyon is. Csak ebben a nagy fene demokráciában ki akarjuk ölni ezeket magunkból mert azt hisszük ezzel teszünk jót a gyerekeinknek. pedig ezzel inkább ártunk nekik. Nem tudják felmérni, hogy hol a helyük a világba, nem tanulják meg a határokat,mikor meddig lehet elmenni. Azt hiszik sokan ha szigorúan szólnak a gyerekhez (ne adj isten rá is csapnak a fenekére) akkor a gyerek megharagszik rájuk és majd nem szereti. Ez egy nagy tévedés. A gyerek eből csak megtanulja, hogy ezt nem lehet éskész, ezzel le van zárva ez az ügy. Nem raktározódik a gyerekben ez. Hozzáteszem, hogy amint már korábba említettem születés után azonnal nevelhető a gyerek. Ha nem kapkodjuk állandóan ölbe, ha egy kicsit nyüsszög, ha nem a saját kényelmünkt nézzük amikor éjszaka felsír majd a szülői ágyba köt ki. Amikor az értetlen nagyszűlő babusgatja, eteti össze-vissza bármivel egész nap és mire visszakapod egy hisztis követelődző "portéka". Na ezeket a csapdákat kell elkerülni időben és akkor nem lesz ennyi gond a mai gyerekekkel.

19-es vagyok, jól lepontoztak a mintegyerekanyukák, nem baj. Maximálisan egyet értek 21-essel! Nekem is van olyan gyerekem, amelyikre rászólok, megérti, nem csinálja többet, kész. És olyan is van, aki este 10 órakor még javában szórakozik (tök álmos egyébként), és "csakazértis" folytatja! Őrá aztán szólhattok, ahogy akartok, én már próbáltam gyakorlatilag mindent. És bizony tegnap este azt mondtam, hogy ha még egyszer kijön az ágyból, akkor rácsapok a fenekére. Kijött, rácsaptam (kb. hozzáértem), ordított. És öt perc múlva aludt. Utólag én voltam a hülye, hogy ezt nem egy órával előbb tettem meg. De nyitott vagyok az ötletekre, hogy mit kellett volna ehelyett csinálnom. Hátha van még, amit nem próbáltam. 4 éves kislányról van szó.

Várom az ötleteket, és lehet lepontozni!!!

"egy kis fenékre legyintés is jó kis megszokássá válhat... "

A kérdésben ez szerepel: "egyszer-egyszer nevelő célzattal"

Vagyis nem arról van szó, hogy a válaszolók azon része, aki merészel időnként fenékre csapni, lépten-nyomon azzal nevel(ne). Azokat én is elítélem, akik minden apróságért testi fenyítést alkalmaznak. De időnként, ha a szép szó, meg a sokadik figyelmeztetés nem használ, figyelemelterelésre pedig vagy nincs mód, vagy már az is "kipipálva", marad a fenékre billentés, kézre csapás. Nálam is előfordult már, de nem naponta, sőt nem is hetente. Ritkán, így aztán nem válik megszokássá, viszont megtanulja, hogy eddig és nem tovább a hülyeséggel.

Na az en gyerekeim tökeletes peldak mind a ket nevelesre. Egypetejü ikrek.

Az egyiknek pontosan eleg, ha elkapom a kezet es csunyan ranezek, abban a pillanatban kisangyalla valtozik es soha többet nem csinalja.

A masik gyereknek ez nem eleg, mar csak azert is alapon megcsinalja megint es megint es megint.

Csak a tegnapi kis peldank, minta anyukak lehet tanacsot adni, hogy mit kellett volna csinalnom...

A boltban neki alltak nyuzni, hogy nekik jegkrem kell. Nem kaptak. Akkor latszolag elfogadtak, de a hazafele uton a zebra kellös közepen leültek, hagy ne mondjam, hogy közben meg engem is majd elrantottak szatyrostul, taskastul... Rajuk szoltam csunya, de nem orditva, hogy alljanak fel. Az egyik szepen fel is allt, viszont a masik gyerek ott maradt. Felemeltem es igenis racsaptam a seggere... Mit kellett volna tennem?... Hazaig rangatom? Vagy könyörgök neki a 4 savos közepen es közben remenykedek, hogy nem jön arra egy vadbarom aki elcsapja a gyerekeimet, velem együtt? Vagy az 5 eves gyerekeimet meg mindig babakocsival cügöljem ovodaba?...

Vagy a masik eset.

Argentin dog van a szomszedban. Szepen vannak nevelve es szeretik is a gyerekeket, de nem dijjazom amikor az en gyerekeim atnyulnak a keritesen simogatni a kutyusokat, plane nem akkor amikor a kutyak eppen pihennenek es hatulrol a gyerek hozza er... Ha szolnak nekem, akkor atmmegyünk a szomszedba es jatszhatnak velük, a szomszed is örül, hogy szocializalja a kutyakat a gyerek, en meg plane, hogy örülök, mert legalabb a gyerekek is megtanuljak, hogy hogy kell banni egy kutyaval! Es meg sajat kutyava sincs bajunk :)

Na most ha eppen a gyerek atnyul a keritesen amikor a kutyak pihennenek, igenis raszolok a gyerekre, az egyiknel hasznal, a masiknal nem. Az egyik abbahagyja, a masik mar csak azert is csinalja tovabb. Mit kene csinalnom? Könyörögni a gyereknek, hogy nem szabad? Vagy megvarjam amig megkapja egy közel 50 kilos allat?

Ja tudom mit kene, nem kell kiengednem a gyerekeket az udvarra vagy ha kiengedem Öket akkor hullampalat vagy vasbeton keritest kellene epitenem!...

Es akkor az elektronikus dolgokrol nem is esett szo... Nem meseltem a padlora kiöntött narancsleves csuszkalasrol... A macska agy alol kibanyaszasarol, termeszetesn a farkakanal fogva...

Es ezt nem azert csinaljak a gyerekeim, mert rosszak vagy mert unatkoznanak... Probalgatjak a hatarokat es ez normalis, de nem fogom hagyni, hogy az ultra liberalis elvek miatt a gyerekemnek baja essen!!!! Mar barmennyire ördög fioka is a fiatalember, az en kisfiam es feltem es inkabb tölem kapjon, egy törölgetest, mint egy kamiontol vagy egy argentin dogtol vagy eppen csak a feje törjön be...

Es ilyen meg nincs, hogy mi lesz majd a következö... Semmi! Nem fogom verni a gyerekeimet, egyiket sem. Mert szepen meg fogja tanulni, hogy ha anya azt mondja, hogy nem akkor az nemet is jelent es nem azert mert fel az anyjatol! Pusztan csak megtanulja, hogy ki a fönök, egyenlöre meg az en kisördögöm ugy erzi, hogy Ö a fönök, de meg kell tanulnia, hogy bizony nem, ha a szep szo nem hasznal akkor bizony a seggere fogok csapni!

szokratesz, én is megnyugodtam, hogy vennek még normális emberek, ahogy a válaszodat olvastam:)

Abban is nagyon igazad van, hogy kisgyermekkorban sem szabad elkapatni a gyereket. Mert ugye a pár hónapos csecsemő is k*rvagyorsan rájön, hogy ha sír, akkor odamegy hozzá valaki. Szóval egy idő után már akkor is sírni fog, ha unatkozik, nem csak ha baja van:) Ami napközben még oké is lenne, de éjszaka nem biztos, hogy olyan nagyon jó. Éjszaka aludjon mindenki:)

Anyu is érzékelte, hogy kezdünk elmenni ebbe az irányba. Ezért azt vezette be, hogy ha éjszaka sírtunk, akkor kiment, megnézte, hogy pelenka teli van-e/éhesek vagyunk-e/lázasak vagyunk-e/egyéb külsérelmi nyom van-e rajtunk.

Ez 1 perc kb. Ha minden rendben volt, akkor egy kis simogatás, egy puszi, és ment vissza aludni Anyu. Mi pedig 10-15 perc bömbölés után meguntuk a dolgot, és visszaaludtunk:D Aztán megtanultuk, hogy éjszaka hiába ordibálunk, csak annyira fog odajönni és csak EGYSZER Anyu, amíg ezeket ellenőrzi. Így mivel nem értük el a célunkat a bömbivel, egy hét alatt leszoktunk róla. Úgy értem a FELESLEGES bömbölésről. Mondta is anyósnak (egy emelettel felettünk laktak), hogy anyuka, ne tessék megijedni ha éjjel ordít a gyerek, nem bántom, csak nevelem:D:D