Hogy lehetnek ilyenek az emberek?

Az autizmus ilyen szempontból sokszor nehezebb, mint a többi fogyatékosság.

Amikor a gyereken elsőre jól felismerhető külső jegyei vannak annak, hogy más, mint a többiek, akkor könnyebben elfogadják.

A down-szindróma, a legtöbb szellemi fogyatékosság, és a testi elváltozások esetében első ránézésre már tudni lehet, hogy az a gyerek másképp is fog viselkedni, hiszen más.

Az autizmus ellenben nem látszik. Nincs feltűnő külső jele.

Adva van egy teljesen normálisan, átlagosan kinéző gyerek, aki egyszer csak fogja magát, és nem normálisan kezd viselkedni.

Az emberek ilyenkor megdöbbennek, felháborodnak, sokan a saját meglepődésük miatt, és az okozóján töltik ki a mérgüket.

Tíz emberből nyolc azt se tudja, hogy ilyen betegség létezik, vagy hogy egyáltalán mi ez. Ők szokták pl. javasolni, hogy kezeltesd, vagy kérdeznek olyan baromságot, hogy hogy nevelték a szülők az autista gyereket, amiért ilyen lett.

Ilyenkor könnyebb nekik megbotránkozni, balhézni, mint elgondolkodni, esetleg kérdezni.

Nagyon nehéz, ha naponta kell szembesülni azzal: egyesek sértve érzik magukat, mert egy légtérbe kerültek egy - jelen esetben - autista gyerekkel.

Ez van. Sajnos ezt meg kell szokni.

Tetézi a bajt, hogy bizonyos emberek epekedve várják a lehetőséget, hogy jólesően megbotránkozhassanak, vagy megsértődhessenek és patáliát csaphassanak. Őket se lehet első ránézésre kiszűrni... :I

Vigasztaljon, hogy az öcséd annyira nem vesz tudomást a külvilágról, hogy őt nem érdekli, ki hogy viselkedik, vagy mit gondol róla.

Az emberek jó nagy része a saját komplexusait máson tölti ki,szinte vadásznak a "gyengékre" . Még autistának sem kell lenni hozzá,de ha az vagy,vagy bármiben másabb mint a nagy átlag,akkor megduplázódik a késztetésük arra,hogy megtapossanak.

Ezekkel semmit nem tudsz csinálna,többek közt ennek az alacsony érzelmi intelligencia az oka. Tudod,a vélemény mint a segglyuk,bárkinek lehet,csak senki nem kiváncsi a máséra,gonbdolj erre ha megtalálnak.

Igaz,nem ugyanez a helyzet,de a lényege ugyanaz: nekem a munkahelyemen kell elviselnem ezeket ,eleinte felhúztam magam ha sértegetni kezdtek.Mostanra beleszoktam és kedvesen mosolygok,ettől mégjobban begurulnak. Ne add meg nekik azt az örömet,hogy a szívedre vedd akár te akár édesapád.

Egyébként attól,hogy autista a tesód és elvan a maga világában,közel sem biztos,sőt valószinüleg téves elképzelés,hogy nem fogja fel és nem figyel a külvilágra. De ezeket az érzelmeket,valószinüleg nem tudja értelmezni,igy abban igazatok lehet,hogy nem is érdekli,nem viseli meg.

Nekem is volt egy esetem. Áruházban egy kisfiú hangosan ordibált mindenre és mindenkire. Sokan megbotránkoztak ezen, mondogatták, hogy hol az anyja, szidták az anyját, és a gyereket is, hogyan lehet ilyen nemtörődöm anya, és ilyen neveletlen gyerek. Veszekedtek a gyerekkel is, aki erre begorombult és rugdosni kezdte az embereket, még a biztonsági őrt is megharapta, aki bemondatta az információnál, hogy az anyuka kerestetik.

Én pont befejeztem a vásárlást, és egy nejlontáskában nagy adag gyümölcsöt (alma, banán, szőlő, mandarin) vittem a kórházban fekvő kishúgomnak.

A kisfiú nekem esett és elkezdte a nejlontáskát rugdosni. Én erélyesen, de nem csúnyán rászóltam, hogy "Elég legyen kisember, hagyd abba!"

Erre a gyerek rám nézett és földhöz vágta magát és úgy tombolt. Addigra mindenki megbotránkozva figyelte az esetet, záporoztak a beszólások és a szellemes tanácsok, miszerint a helyemben pofon vágták volna.

Ekkor megjelentek a szülők sápadtan, csapzottan. Elnézést kértem, mondtam, nem akartam a fiúcskát megijeszteni.

Az apa lefogta a gyereket, és az anyuka elmesélte, hogy már keresték, egyszer csak kiszaladt a kezük közül és nem találták. Beteg, és azért viselkedik így, nem azért mert gonosz vagy mert nicns nevelve.

Mondtam, gondoltam hogy ez a helyzet. Megkérdeztem, adhatok-e neki egy fürt szőlőt.

Anyuka azt mondta úgysem fogadja el, de meg lehet próbálni.

A fiú kikapta a kezemből, kitépte magát Apuka szorításából, a wc-nél lévő kis sarokba szaladt, leült és békésen eszegetni kezdte a szőlőszemeket.

Anyuka már majdnem sírt, azt mondta nagyon ideges volt, hogy hol a gyerek és most jön ki rajta. Egész nap ilyen agresszív volt, és csoda hogy végre kaptak 5 perc csendet.

Akkor ez nagyon megérintett engem, és fájt a többi ember viselkedése.

Azt értem, hoyg bámulnak, én is bámulok, mert ha valaki hangosan üvölt, akkor csak megnézem mi történik. Ez természetes reakció.

De a hangos megjegyzések előtt illene egy kicsit végiggondolni, mert ezer féle oka lehet egy ilyen dühkitörésnek.

az első válaszadónak igaza van, okés, ilyenek vagyunk. de bassuskulcs, azért vagyunk emberek, hogy uralkodjunk magunkon.

Én nagyon megértem, hogy fáj ez nektek, szörnyű lehet ezzel nap mint nap szembesülni, és tudni, hogy nem gyógyul meg, nagyon nehéz lehet...sajnálom!

istenem, hogy magasabb családi, meg utazókártya, atyavilág, ilyenekt mondanak???? Hát inkább nem kérek se családit, se semmit, csak egészséges legyen a gyerekem, kit érdekel az a pár ezer forint...:-(((

Csatlakozom... Nagyon nehezen viselem, én sem tudom kezelni az ilyen helyzeteket. Tisztában vagyok a saját képességeimmel :), ezért kerülöm a problémásabb szitukat és ha csak lehet nem megyek egyedül. Egyszer egy apa támadt nekem (feleségével, gyerekkel voltak). Könnyű dolga volt egy nővel szemben, aki éppen a 3 éves kisfiával birkózik egyedül. Kíváncsi lettem volna, ha az én férjem is ott van, akkor is ilyen hangnemet engedett volna meg magának?

A nevelési tanácsokat is megkaptam, ahogy az előttem szóló. Saját anyósom is azt mondja: "Dehát mondókázni kell vele..." Meg nem kell neki mindent megengedni, mert attól ilyen akaratos. Meg a kezére kell ütni! :O

Ez igen, gondoltam... Ezek szerint kinézi belőlem, hogy semmit nem foglalkozom a kisfiammal, nem nevelem és az ő (ilyen színvonalú) szakértő tanácsaira szorulok...

Hozzáteszem ő semmit nem tanított még a gyermekeimnek, sose ült még le velük úgy, ahogy nekem mondja.

Mondtam neki, hogy az ovis fejlesztés mellett "magán" is kell majd, hogy felturbózzák kicsit az iskola előtt. Ki kell hozni belőle mindent, amit lehet, hogy tényleg a képességeinek megfelelő iskolába kerüljön. Erre ő: "Én nem tudnék leülni vele...?"

Hát persze, a gyógypedagógusokat a lusta anyukák helyettesítésére találták ki...

Szóval ilyenek az emberek, nem tudják mi az amit látnak, nem értik, szerintem sajnos nem is fogják, akármit mondunk.