Mit csináljak a majd 9 éves fiammal, ha lop?

Én a 6 éves fiammal harcoltam emiatt. Lehet, hogy 9 éveseknél másképp kell, de mi így oldottuk meg:

Először is vissza kellett adnia azt amit elvett és bocsánatot kellett kérnie érte. Ezzel érezhette, hogy szégyen lopni.

Úgy láttam, hogy ez nem volt teljesen elég, mert még mindig azt mondta, hogy szerinte csak így juthat hozzá ahhoz, amire nincs elég pénze vagy nem veszem meg neki én.

Úgyhogy kutyaharapást szőrével: néhány dolgot "elloptam" tőle. Nagyon meglepődött és ez volt az a pont amikor megértette, hogy nem jó dolog a lopás.

Ez volt nálunk. Remélem kapsz hasznosabb ötleteket is.

Szia.

Szakértők erre mindenféle lelkizést ajánlanának szépen csomagolva a lényeg nagyjából az lenne,hogy ti b**-tátok el és a ti hibátok.Meg,hogy nem szabad a gyereket megszégyeníteni.

De én és szerintem sokan mások egyet értünk az előttem szólóval vidd csak el a barátnődhöz,ne te tusold el és adja vissza amit elvett.Az iskolában viszont vigyázni kell.Ha rájönnek,hogy lopkod akár el is bocsájthatják,márpedig előbb utóbb rájönnek és előbb jön a kiutálás,majd persze a valós iskolaváltás.Beszélgess el vele.Én,ha ilyet tenne a gyerekem becipelném egy templomba gyónni.Isten mindent lát az is riasztó dolog,mert a gyerekek még keményebben hisznek ebben.Egy pillanatig se toleráld,ebbe ne legyél pajtás.Büntesd TV megvonással,bármivel amivel csak hatni tudsz rá.A lényeg,hogy érezze ott vagy bízhat benned,de a tettei nem maradnak következmények nélkül.

Most hogy belegondolok, én is loptam kb. 3x egy-egy csokiszeletet az ABC-ből kis koromban. Nem tudom hány éves voltam, de úgy emlékszem, hogy nem is igazán a csoki maga kellett, hanem az az izgalmi érzés, hogy "meg tudom csinálni". Mondjuk akkoriban sokkal könnyebb volt, mert nem voltak kamerák sem meg csipogó rendszer sem...

Én nem buktam le, de az a 2-3 alkalom elég volt ahhoz, hogy érezzem, "képes vagyok rá", és valahogy a csokikat megenni sem volt olyan jó érzés, úgyhogy én magamtól leálltam ezzel.

Így visszagondolva az állhatott a háttérben, hogy nem kaptam elég megerősítést a szüleimtől, hogy én "jó vagyok", hogy szeretnek, hogy lefogadnak. Sem dicséretet, így kellet valami, hogy "magamnak megadjam ezt az érzést".

Nem biztos, hogy ilyesmi áll a háttérben nálatok is, de esetleg egy átgondolást megérdemel a részetekről: mennyire fogadjátok el őt, és mennyire fejezitek ki irányában, hogy értékes klassz gyermek, vagy inkább csak elvárások vannak, amiknek meg kell felelnie...

A módszerekhez sajnos nem tudok hozzá szólni, abban semmi tapasztalatom.

Remélem megoldódik hamarosan! Viszont ha nem tudtok boldogulni, akkor kérjetek külső segítséget!

Minden jót!