Sztetek normális, hogy 5 évesen, bepisil, bekakil, hazudozik, nem fogad szót. Sokszor még öltözni se akar egyedül?

Nem olvastam a többi kommentet, csak átfutottam, ezért bocs, ha ismétlek:

Nálunk is az ötévessel van a gond. Kicsit hasonló a szitu. Terhes voltam a kishúgával. Nagyobb fiammal sok tanulni való volt. Nyakamon volt az építkezés, így a középső fiúcskát viszonylag többet engedtem a nagyszülőkhöz a többiekhez képest. Akkor azt hittem jól jön a segítség, de mára már megbántam. Meglett az eredménye: ő a legkezelhetetlenebb hármuk közül. Öntörvényű, vele is vannak éjszakai bepisilési gondok. stb. Itthon egyébként még mindig jobb a helyzet szófogadás terén, pláne, ha sokáig nem megyünk a nagyiékhoz, de ha csak emlegetjük neki a nagymamát, pláne, hogy ha készülünk hozzájuk, már itthon kezd kibújni a bőréből és agresszív lenni. Mire odaérünk, teljes az átváltozás. A nagyszülőket ugráltatja, öntörvényűsködik, ott rendszeresen bepisil, szemptelen...stb. Úgy ugráltatja őket, mint a marionett bábukat. Ott mindent megkap. S teljesen behódolnak neki. Ott is volt a családban korábban egy gyerektragédia, amire fogják az egész elkényeztetést.

Férjemmel nagyon komolyan elgondolkodtunk azon, hogy nem engedjük többet egyedül oda a gyerkőcöt. Ez feszültséget okoz családilag, de a gyerek érdekében meg fogjuk valszeg tenni. Beszélni az öregekkel nem lehet, ill. nem ér semmit. Sőt, mikor szemtelen volt a nagyival a fiúcska én pedig rászóltam nálunk kicsit eréjesebben, mivel a szép szó nem hatott, nagyon komolyan nekem estek nagyiék, és kikérték maguknak, hogy a gyereket az ő házukban én ne neveljem.....

Szóval a nagyszülői segítség nem mindig segítség. Én megértelek. Nincs más választásod, mint minimumra csökkenteni a találkozásokat. S neked pedig egy jópár hétig/hónapig extra figyelmet kellene fordítanod a gyerekre. Tudom, hogy ez lehetetlen a jelen helyzetedben, de akkor meg valamilyen olyan megoldás kéne, aki úgy tud vigyázni a gyerekre, ha nem tudsz éppen te vele lenni nyugodt körülmények között, aki elfogadja és betartja a te nevelési elveidet.

A gyereknek nagyon hiányzik a vele való kizárólagos törődés, foglalkozás. Erről meg vagyok győződve. Nagyon nehéz bizonyos szituációkban ezt megoldani. De ha már legalább látjuk ennek valódiságát, könnyebb megérteni a helyzetet, s legalább törekedni lehet ebbe az irányba. Biztos, hogy nem megy egyről a kettőre, ezért javaslok egy áthidaló megoldást egy ideig egy olyan bébiszitter személyében, aki jó értelemben tud helyettesíteni téged, s akinek nem kell a csecsemővel, háztartással párhuzamosan foglalkozni, hanem rá tud fókuszálni az ötéveskére.

Nagyon is lehetséges, hogy "4 év után jön ki a gyereken a trauma". Okosodik, és lassan megérti, mi történt vele, mit vesztett. ez akkor is így működik, ha nem is emlékszik a szülőanyjára. Sőt sajnos minden újabb fejlődési fázisba történő átlépésnél fokozott nehézségei lehetnek, hiszen kisiskolás, kiskamasz, nagykamasz stb fejjel akkor éli át először a helyzetét.

Próbáld meg megelőzni a hazugságokat azzal, hogy nem kérdezel ilyen "megcsináltad-e jellegű dolgokat, hanem megkéred, hogy pakoljon el, és egyszerűen megnézed az eredményt. Akkor nem marad tér a füllentésekre.

Kerüld el a hosszas veszekedéseket, egyszerűen mondd meg a gyereknek, mi lesz a következménye annak amit csinál vagy nem csinál. Nem klasszikus büntetésekre gondolok, de hogy pl.a szétszórt játékokat elzárod egy hétre, aki nem mosott rendesen fogat az másnap nem kaphat édességet az szerintem teljesen rendjén való. Csak feltétlen egyezz meg a gyerek apjával is, hogy nincs az a könyörgés és sírás-rívás, amivel meg lehet úszni a dolgot.

Nem hiszem, hogy a nagymamai kényeztetés a probléma igazi oka. A gyerekek kiválóan megkülönböztetik, hogy hol mit engedhetnek meg maguknak. A nagyinál úgy van, az nagyon kellemes, anyuval meg apuval pedig így. Itt meg más dolgok a jók.