5 éves kisfiam bántja az állatokat, komoly baj lehet vele?

"hamarabb lesz attól dühös és szadista, hogy a szülei olyanok vele amilyenek"

Szerencsére velem nem mondhatnám,hogy annyira agresszív lenne ,ha próbálkozna ,akkor nem engedem neki.

Inkább a nálánál gyengébekkel próbálkozik.

"Amikor elkezdtem olvasni, azt hittem, hogy tényleg nem tudod, hogy mi a probléma, pedig pontosan tudod, csak nem akarod látni, inkább hazudsz magadnak is, hogy abban a tudatban maradj, hogy te remek szülő vagy ez nem a te hibád."

Én inkább bizonytalan,tanácstalan ,megoldást kereső szülőnek érzem magam sokszor,de remeknek nem igazán.

" Ezért találod ki, hogy biztos a számítógépes játékok miatt van, meg mert az unokatesói csúnyán beszélnek előtte, aztán úgy zárójelbe megemlíted, hogy van egy kistestvére, akit folyamatosan dicsértek, és ő piszkálja a fiadat, de nem engeded neki, hogy megvédje magát."

Én csak találgatok,hogy miből eredhetnek a problémák.

Igen előfordul,hogy a kissebb 15 hónapos is próbálkozik a csapkodással ,neki sem hagyom ,hogy bántsa a nagyot,a nagynak szintén nem engedem bántani a kicsit,ha együtt játszanak a szobában a szőnyegen,akkor a játék olyan formán zajlik,hogy a nagyobb útját állná,elgáncsolná,a tornázó matracra vágná,dúrván csikálná,az arcát csípkedné,ha én nem lépek közben minden egyes percben.

A hatalmas plüsskutyát bottal verte egyik nap a kisfiam és azt kiabálta neki,hogy "H@lye lány,rossz voltál,most megverlek! "

Kérdeztem tőle,hogy miért veri a plüsskutyát,azt mondta ,hogy mert az gonosz.

"Jobban szereted a kicsit, akár beismered magadnak, akár nem, és ezt a fiad is látja."

Ó ha tudnád mennyire melléfogtál ezzel a kijelentésel.

Tudod ,ők örökbefogadott gyerekek,mindketten újszülöttként kerültek hozzánk 4 év különbséggel ,ugyanattól a szülőpártól,teljesen vér szerinti édes testvérek.

Míg a kisfiamat anyira vártam és boldogan hoztam haza,addig a kislányom hirtelen és váratlan érkezése nagyon felkészületlenül ért,szombaton este tudtam meg,hogy lesz egy kishugink,és csütörtökön hoztuk haza

:-) .

Nagyon nehezen ért meg bennem az a fajta anyai érzés ,ami a kisfiamnál annyira természetesen és annyira hirtelen,erősen és határozottan megvolt.Hisz mi tökéletesen elvoltunk az egy szem ,imádott,sokak által jogosan túlzottan elkényeztetettnek nevezett,mindennel elhalmozott fiunkkal,nem is akartunk már több gyereket.

Tavaly nyáron kapott egy súlyos izületi gyulladást,orvostól-orvosig jártunk vele,kisírtuk a két szemünket a férjemmel,hogy a mi legdrágább kincsünkkel nem lehet,hogy ez történjen,hogy örök életében kerekes székkel közlekedjen.Aztán éppen kezdett helyrejönnk 4 hónap után,amikoris hirtelen villámcsapásként ért a hír bennünket,hogy lehetőségünk lenne a vér szerinti kishugikát szintén örökbe fogadni.

Olyan valószínűtlenül ,álomszerűen hullott az ölünkbe a lehetőség,boldogok voltunk,de ezt beárnyékolta a kisfiunk egészsége miatti borzasztó aggodalom.

Lelkiismeretfurdalásunk is volt,hogy felkészületlenül kellett megküzdeni neki azzal,hogy hirtelen nem minden figyelem rá oszlik majd ezután,hirtelen kellett dönteni és csak reméltük,hogy jól döntöttünk.

Hittük,hogy jót teszünk a fiúnknak azzal,hogy együtt nőhetnek fel majd,leginkább a kisfiunk iránti imádat miatt döntöttünk pár nap alatt erről az életre szóló komoly elhivatottságról.

Sokáig pironkodva,lelkiismeretfurdalással mertem csak szeretgetni a kislányt,mert elhatalmasodtak a fiunk viselkedésproblémái a testvér érkezésével.Ő is kisbaba akart lenni,cumit akart,cumisüvegből akart inni,babakádban fürdeni stb...

Egyértelműen több idő kellett,hogy megérjen bennem az anyaság,mint a fiunknál,csak vártam,csak vártam...míg egyszer nagy nehezen elhatalmasodott rajtam.

A kislány olyan szabályos egészséges,kiegyensúlyozott volt már a kezdetektől is.

Míg a kisfiamra visszagondolva nem felejtem mennyire sajnáltam a születési állapota miatt (dysmaturus-sorvadt újszülött volt),beteges volt mindig,nyugtalan volt mindig,mostanra pedig már hiperaktívnak mondják a szakemberek,én ezekért a dolgokért mindig jobban aggódtam érte,jobban féltettem őt a kudarcoktól,mert olyan esendő,kiszolgáltatott volt egy átlagos,egészséges gyermekhez képest.

"Én is ennyi idős voltam, amikor született egy kishúgom, és vele is ugyan ez volt a helyzet. Volt olyan, hogy a kocsi hátsó ülésén elkezdett csapkodni, (akkor már nagyobb volt) mire apukám hátrafordult, annyit mondott "vissza ne üss neki!" és vezetett tovább. Tapasztalatból tudom, hogy milyen borzalmas a gyereknek, amikor hirtelen jön valaki más, akit jobban szeretnek mint őt, és ő már nem érzi, hogy fontos lenne, hanem totálisan helyettesíthető, sőt, inkább felesleges. "

Köszönöm,hogy leírtad te mit éreztél,szomorú volt olvasnom,hogy mit éltél át és valószínű hasonlóan érzi a kisfiam is talán.Mostanra már nem pironkodva szeretem a kissebbet,hanem nyíltan,ugyanúgy mint a kisfiamat is elragadtatással dícsérhetem,szeretgetem és talán emiatt mostanában méginkább úgy érzi a kisfiam,hogy ő már nem olyan fontos mint régebben,mert nem kizárólagosan ő van a középpontban már.

Sokat foglakozom a kisfiammal,imád feladatlapozni velem,már érdeklik a betűk,számok is,szeret rajzolni.Bár már megfordult a fejemben ,hogy talán csak azért "szeret" ennyire feladatlapozni,tanulni velem,hogy a kedvembe járjon és dícsérgessem,hogy milyen okos,ügyes.

"Valószínűleg ezt a feszültséget vezeti le a fiad az állatokon, és a játékokon. Ez a feszültség szerintem tökéletesen levezethető lövöldözős játékokban, anélkül, hogy bármi élőnek ártanánk, szóval kár, hogy pont azokat kiáltod ki bűnbaknak, és letiltod minden hasonlóról a gyereket, mert így mást kell keresnie, amin levezeti az indulatait, és lehet, hogy ezzel többet fog ártani, mint ha virtuális szörnyeket ölne."

Egy ismrős anyuka is azt mondta,hogy hagyjam csak a plüssállatot had verje,de beszégessek utánna vele,hogy miért érzi úgy,hogy bántani kell az állatot.

Mikor jártunk tavaly a nevelési tanácsadóba,akkor a pszichológus már ott megmondta,hogy ne járassam a gyereket oviba(nem is járattam),mert hatalmas testvérféltékenység van benne és azért vannak a viselkedésproblémák jórészt...akkor nem hittem neki,tekintve,hogy a kislány egész nap aludt szinte,gondoltam ha a nagyobbal rengeteget foglakozom eközben akkor miért is lenne féltékeny.

Ha visszagondolok én is nagyobb testvér voltam...kb ennyi korkülönbséggel...