3 éves kisfiam csak bugyiba kakil, és ritkán. (kb 5 naponta). Az ovitól várhatok "csodát"?

nálunk az volt, hogy nem is szólt, én vettem észre, hogy kakál a bugyiba. Ráültettem a vécére, otthagytam. Akkor simán belepottyantotta, mondta is, hogy szép nagy barna kaki. 4 hónap után beidegesedtem, hogy még mindig nem szól, aztán rácsaptam a seggére. Nem jó módszer. De azóta hajlandó szólni. Igaz, ő nem félt, csak szórakozott.

Ha fél: meséljetek. Hogy pl. a kaka megy a többi kakához a vécébe, várják őt, mennek a tengerbe együtt, valami hülyeséget találjál ki neki, vagy jutalomcsoki, ha a vécébe kakál, ilyenkor szoktak gyurmáztatást javasolni. Egyébként lehet, hazaviszi a kakát, és nem fog az óvodában kakálni. Ott nincs lehetőség elmélyülésre, futószalagon vécéznek, mosnak kezet.

Szia! Nálunk is hasonló probléma volt. Leírom, nálunk mi történt, hátha segít valamit (esetleg erőt ad, hogy nem vagy egyedül). Amíg pelenkás volt a fiunk, semmi gondja nem volt a kakilással, aztán úgy lett szobatiszta, hogy a kakiláshoz pelenkát kért, elvonult egy sarokba, és ott kinyomta. Mivel ekkorra már alig volt jó rá a legnagyobb pelenka is, ill. alig fért bele a kakija, rádumáltuk, hogy próbálkozzon a vécébe, ott nem lesz kényelmetlen. Sikeresen próbálkozott is egyszer-kétszer, de aztán elkezdte azt, hogy ugyanúgy elvonult egy sarokba, ha rájött az inger – és megpróbálta visszatartani a kakálást.

Végigmentünk mindenen, már ismertük minden mozdulatát, mikor vonul azért félre… kértünk, könyörögtünk, sírtunk-rítunk, teljes pánikba estünk, hogy bélcsavarodást kap (a többi rémet le sem írom), és különben is, a mi gyerekünk miért nem képes elmenni vécére, holott semmi baja, sőt, igen fejlett, értelmes srác. A dokink megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baja, ha 5-6 naponta kakál, így könnyebb volt megfogadni, hogy ne erőltessük az ügyet, mert ez egy olyan dolog, amivel a gyerekek „kézben tudják tartani” a szülőket. Ezek a pisi/kaki dolgok azok, amihez tényleg a gyerek döntése kell, mi, szülők nem tudunk beleszólni. „Engedjük el” a témát – javasolták, és semmiképpen ne büntessük (mondjuk ezt nem is tettük nyilván).

Persze ettől nem javult gyorsan a helyzet, de lassacskán igen, előbb-utóbb hajlandó volt elmenni vécére, ha láttam rajta, hogy épp szorítja vissza, és kértem, aztán már magától is elment (előfurdult, hogy addigra már kissé kakis a nadrágja, de nem parázom rá), most, 6 évesen (!) ott tartunk, hogy megbszéltük, 2 naponta elmegy és megpróbálja a kakilást, és általában sikerül is neki.

Ha nem, akkor nincs csokievés (nem mintha nagyon sokat enne, de az nem tesz jót az ügyben), ezt ő is elfogadta.

Ez a mi sztorink, de nyilván minden gyerek más. Én is paráztam az ovi miatt, általában megpróbálta estére időzíteni a gyerek a kakilást, de így is előfordultak „balesetek”, hiszen ha ott jött rá, és már több napja nem kakilt, nem tudta teljesen visszatartani.

Nálunk mázli volt, hogy az egyik óvónő iskolás fia ugyanezt csinálja, így az óvónő megértette a problémát. A gyerekek sosem csúfolták ezért, lehet, hogy a vegyes csoport miatt, ahol ugye mindenki más szinten van.

Nem könnyű helyzet, sok türelmet kívánok neked, nagyon átérzem a dolgot.

A nevelési tanácsadóba el lehet menni (erre gondolsz ovipszichológus alatt?), nálunk nagyon segítőkészek, biztosan tudnak tanácsot adni.