Ha egy adott pszichológiai kórkép több eleme ráillik a gyerekre, de nem mind, akkor mi van?
Most nem bántani akarlak, de miért akarsz mindenáron ráhúzni a gyerekre egy betegséget? Igen, vidd orvoshoz ha nyugtalan vagy oké, de vannak olyan gyerekek akik alapjában vége idegesebb természetűek és mindegyik gyereknek a türelmes beszéd a legjobb fegyelmezési módszer. A legtöbb ennyi idős anyás, és nehezen illeszkedik be, mert a gyerekek ebben a korban még nem egymással játszanak, csak egymás mellett.
Van valami kirívó a magatartásában ami miatt ennyire aggódsz? Tényleg nem bántani akarlak, csak szeretném, hogy tudd, nem minden érzékeny gyerek beteg.
Hát nem tudom, de még csak 3 hónapja beszél, ne várj csodákat! Meg szerintem elég sok 2,5 éves gyerek nem szobatiszta, én fiam is 3 múlt egyik napról a másikra, előtte szóba se jöhetett bála. 2,5 éves, olyan kicsi. Gyerektársaságba ekkora gyerekek többsége nem illeszkedik be, ezzel sincs semmi gond. Ők még magukba játszanak.
Írod a magyarázást, hát az én kisebb fiam 2 múlt, de annak én magyarázhatok, nála jelenleg semmi nem hat, dacol ezerrel. Volt, hogy rácsaptam a kezére, kb 2 órán át sértődötten üvöltött. Magyarázást meg úgy teszi mint aki fel se fogja. Ez is jellemző a korra.
Ne akard megbetegíteni, ne képezz minden jellemzőre egy betegség tünetét. Hisz amiket leírtál szerintem átlagosak. Akkor írod a futást, látnád az enyémet, úgy dobálja a lábát hogy mindig azt nézik mikor repül el...:)
Az, hogy nem nyugodt természetű még nem azt jelenti, hogy problémája van. Van aki idegesebb, van aki sír mindig, van akit szó szerint besző a pók ha leül.
Persze ha úgy érzed, vidd el neurológushoz, ő orvos, majd megmondja.
Ilyen pici korban nem szokták diagnosztizálni ezt a problémát,három éves kor táján is csak a kirívóan súlyos eseteket lehet biztonságosan megítélni. Ha aggódsz a gyerek fejlődése miatt, fordulhatsz a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői Bizottsághoz (megyénként és a fővárosban működik), a Beszédvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottsághoz, a gyerek három éves korától a Nevelési Tanácsadókhoz,vagy kereshetsz alapítványokat pl. BHRG, ők tervezett szenzomotoros tréninget biztosítanak; Gézengúz alapítvány; meg biztos van még egy csomó.
Azért nehéz ez a kérdés, mert olyan gyerek akinél egy-egy ilyen szűrőeljárás valami elmaradást nem mutat ki, szerintem a földön nincs, de mégsem kell mindenkit intenzív fejlesztésben részesíteni. Különösen aggályos, ha valaki megvizsgál egy gyereket, diagnosztizálja a problémát, majd felajánlja a sokezer forintos foglalkozást amit az ő cége biztosítana heti akárhány alkalommal. Szóval állj kritikusan a kérdéshez!
Az anyuka félelmei nagyonis reálisak...
Akik nem szembesültek hasonló problémával amikkel ők idáig azok könnyedén kicsinylik le az aggodalmait.
Az anyuka úgy érzi nem teljesen van rendben a gyermeke,általában a szülők ezt megérzik.
Már csak a megnyugvásod érdekében is felméretném szakemberrel.
MI tegnap voltunk TSMT terapeutánál a figyelemzavaros kisfiammal,sajnos sokkal rosszabb lett az eredmény mint amit én gondoltam,valahogy arra számítottam,hogy majd meggyőz,hogy minden rendeben van,ehelyett a felmért 5 területből 3 rémesen rossz eredményt hozott,a másik kettő is jelentős fejlesztésre szorul.
Azt hozzáteszem,hogy a nevelési tanácsadó pszichológusa szerint nem kell ennek a gyerekenek semmiféle fejlesztés,csak szeresse anyuka...
A TSMT terapeuta,gyógypedagógus szerint nagyon-nagyon szükséges a fejlesztés ,de még időben vagyunk 5 évesen.
Attól függ, milyen az adott pszichológiai kórkép.
Mert például hiperaktivitás esetén, ha jól emlékszem, legalább fél éven keresztül, az élet összes helyszínén, az összes tünetnek meg kell lennie, hogy valakiről azt lehessen mondani, igen ő hiperaktív.
Autizmusnál, Aspergernél csak a tünetek egy része jelenik meg, a barátnőm kislányánál azt mondták autista, tünetek nélkül, de vigyázzanak, mert ha sokk éri a kislányt, akkor meg fognak jelenni a klasszikus tünetek.
Egyébként én azt mondom, nem jó otthon diagnosztizálni, különösen azért nem, mert beleshetsz abba a hibába, hogy minden tünetre találsz példát, ami egy egészséges, normális gyerek esetén is megtörténik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!